Túl száraz bőr, vagy allergia?

Kedves Webbeteg.hu! Olyan panasszal fordulok Önökhöz, hogy évekkel ezelőtt a jobb alkaromon előjött pár pontszerű kiütés kb. 1cm^2 területen, ami bizonyos idő után el is tűnt, de a jelenléte idején viszketett tűrhető módon. Időközönként elő szokott jönni továbbra is. A helye most is látszik, nem piros, csak dudorok vannak. Kb. 2 hete a bal kézfejemen illetve a jobb kézfejem kijött ugyanolyan kiütés szerű valami, de ez csúnya lett, vörösek, és viszket, néha enyhén gennyedzik. Most eléggé száraz a seb. Ez nem mehetett továbbra is így, elmentem a bőrgyógyászhoz, aki első ránézésre megállapította, hogy nekem túl száraz a bőröm, s minden panaszomat az okozhatja csak, hogy annyira "tudatlan" vagyok, hogy bizony én minden nap le merek tusolni Baba szappannal, s néha meg merem mosni a hajamat Dove-al. Felírt 2 krémet a sebekre, illetve mivel "megállapította", hogy az arcom és a hátam is túlságosan száraz, s pattanásos, kaptam +2 gyógyszert (1 folyadékot s 1 krémet), valamint meg van tiltva még a langyos vizes tusolás is, elmondása szerint az embernek hetente csak 2 alkalommal szabad tusolni, naponta csak a hónaljat és a talpat moshatom meg-víz nem érheti a testemet. Úgy gondolom ez felháborító, s nem egyezek vele egyet. Véleményem szerint teljes mértékben igaza lenne a szakembernek, ha azt mondaná, hogy ne használjak ilyen bizonyos szappan és más kozmetikai szereket-vagy enyhébb mértékben, de semmiféleképp sem tudok kiegyezni azzal, hogy már a langyos víz is eltávolítja minden nap az összes védőréteget a bőrömről, s ez ekkora gondokat okoz. Végső bánatomban Önökhöz fordulok, s nagyon remélem választ is fogok kapni, hiszen egyelőre szüleim is teljes mértékben ellenzik a tusolást, holott a doktornő arra is utalt, hogy ez nem csak az én esetem, minden embernek hetente csak 2x szabad tusolni. Utóiratként még annyit hozzáteszek, hogy az orvos szerint ha én nem tartom be ezeket, akkor 10 év múlva nagy panaszaim lesznek. Üdv!

Dr. Tóth Gyöngyi válasza viszkető kiütések témában

Tisztelt Kérdező! Látatlanban nagyon nehéz tanácsot adni a panaszára, de én úgy gondolom, hogy a minden napos gyors langyos zuhany, ha panaszai nem súlyosak megengedhető. Azzal én is egyet értek, hogyha száraz a bőre, ne használjon szárító jellegű tusfürdőt, szappant inkább olajos tusfürdőt vagy gyógyszertárban kapható mosakodókrémet a hajlatokra, talpra és a bőr rendszeres visszazsírozását is javaslom naponta többször a megfelelő testápolóval.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. március 03.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Viszkető kiütések
Tisztelt Doktornő! 13éves lányomnál 4napja viszkető piros kiütések jelentkeztek. Haziorvosnál voltunk pénteken, gombara gyanakodott, amire exoderil krémet...
Mitől van ez a kiütés?
Tisztelt Doktor úr/hölgy! Kórházban feküdtem lábtöréssel, 3 napja reggel vettem észre a mellemen és csuklómon kiütéseket. Hanyattfekve aludtam, a bal csulkóm...
Viszketés a teljes testen
Tisztelt Szakértő! 1 hónapja szenvedek viszketéstől, ami már az éjjeleket is nehezíti. Először az öblítőre, szappanra, samponra gyanakodtam, de kiiktatásuk...
Mi lehet ez?
Tesómon hónapok óta vörös pöttyök vannak, amik nagyon viszketnek neki. Főleg a hátán, hasán, könyökén, térdén és az ujjai között. A kiütés néha...
Mi lehet a bajom?
Jó napot kívánok! Érdekes tüneteim vannak, amik egyre jobban befolyásolják a mindennapjaimat. Eddig még nem voltam vele orvosnál, de most már egyre zavaróbb....
Allergia!
Kedves Doktornő/Úr! Körülbelül két héttel ezelőtt két-három apró kis kiütés jelent meg a jobb csuklóm belső felén. Eleinte nem foglalkoztam vele, csak akkor...