Gyermekkori félelmek
Tisztelt doktor úr/nő A kis unokám két éves múlt. egyébként jókedvű kiegyensúlyozott kislány. Néhány hete nagyon kezdett félni az emberektől mindentől, ami mozog. Keservesen sírva fakad és kapaszkodik a szüleibe leginkább az édesanyjába. Ugyanezt csinálja otthon is filmnézés közben vagy csak spontán. tudomásunk szerint nem történt semmi, amitől megijedt volna. egy hétig tertózkodtak régi akóhelyükön, a régi barátokkal és utána utaztak haza. Ezután kezdődött ez a félelem. előtte volt néhány alkalom, hogy meglátott egy férfit vagy ismeretlent és megijedt, de hamar megvigasztalódott. Nem tudjuk, hogy ez életkorral járó folyameat vagy, hogy mennyíire veszélyes. Tehetünk-e valamit érte és hogyan? válaszát előre is köszönöm.
Svábhegyi Gyógyintézet válasza gyermekkori félelem témában
Kedves Kérdező! A félelem egy igencsak összetett érzelem, amelynek kialakulását számos tényező befolyásolhatja., Mint ahogy azt Ön/Önök is helyesen vélik, életkori "sajátosság" is állhat az unokája szokatlan viselkedésének hátterében, de az is elképzelhető, hogy a kislány félelme valami konkrét helyzethez, történéshez, élményhez kötődik. A kis gyerekek úgynevezett "félelmi korszaka" általában 8 hónapos korban kezdődik és gyakran akár 4-5 éves korig is eltarthat. A leggyakrabban ezek a természetes félelmi reakciók visszavezethetők arra a korra, amikor a kicsi először ismeri fel, hogy ő önálló, az anyától/apától független lény. Ez a felismerés egyrészt magabiztosabbá (olykor dacossá) teszi a gyereket, ugyanakkor elülteti egy újfajta félelemnek, az úgynevezett szeparációs félelemnek ("egyedül vagyok, magamra hagytak, senki nem véd meg engem") szorongásnak a magvait. Ezt az érzést 2-3 év között tovább erősíti az értelmi fejlődés azon szintje, amikor a kicsik fantáziavilága meglódul, ugyanakkor képtelenek különbséget tenni a kitalációk és a valóság között. Ennek tipikus példája, amikor a gyerek nem mer este elaludni, fél a sötétben, mert attól tart, hogy a hallott vagy látott mese gonosz lényei megbújtak a függöny mögött. A kicsik alapvetően szoronganak (vagyis tárgy nélküli félelmet élnek át), és ez a nagyon kellemetlen, megmagyarázhatatlan érzés hirtelen "megmagyarázhatóvá" válik, ha ehhez megtalálják a tárgyat is. És a gyerekek gyakran igen hamar meg is találják azt, legyen szó félelmetes meselényekről, filmekben látott szörnyekről, egy híradóban vetített katasztrófáról, vagy egy hallott félmondatról. Ez annyi könnyebbséget jelent gyereknek, szülőnek egyaránt, hogy a kicsi már "meg tudja nevezni", mitől fél. A kisunokája félelmét azonban konkrét dolog is kiválthatta. Levelében említi, hogy átmenetileg a megszokott környezetétől távol voltak. Elképzelhető, hogy ott látott, hallott valamit, netán történt vele valami, ami kiválthatta a félelmet. Olyan, a felnőttek számára jelentéktelen apróság is képes mély nyomokat hagyni, ami megalapozhatja az unokája félelmét. Gyakori, hogy a családban alakult ki olyan helyzet, ami a kicsinél félelmet, szorongást vált ki. A gyerekek ugyanis nagyon érzékenyek azokra a jelekre, amiket a felnőttek észre sem vesznek. Néha egy szokatlanul erős hang is képes félelmet kiváltani. Ugyanakkor a családon belül kialakult "szorongató helyzetre" is reagálhat a kislány. Ez a néhány sor kevés ahhoz, hogy egyértelmű választ adjak a kislány félelmének az okára, a fentiekben csupán némi támpontot lehet adni a "nyomozáshoz", melynek során kideríthetik, hogy mi okozza az unokája szokatlan viselkedését. Kérdezi azt is, hogy, mennyire veszélyes a félelem. A félelem önmagában nem veszélyes, sőt, amint azt korábban említettem is, az érzelmi és értelmi fejlődés kellemetlen, de természetes velejárója. A kicsiket nem kell és nem is szabad teljesen mentesíteni ettől az érzéstől, mert ennek során alakul ki az érett félelemre való képesség, melynek eredményeként az ember felméri a rá leselkedő valós veszélyeket és távol tartja magát ezektől. Félelem-érzet nélkül bizony nem lehet élni! A szakember (pszichológus) segítségére csak akkor van szükség, ha a félelem oly annyira elhatalmasodott a gyereken, hogy szinte bénítólag hat rá és gátolja a normális, társas, hétköznapi viselkedését, illetve, ha a félelem konkrét testi tünetekben is megjelenik. Mindenképpen azt javaslom, próbáljanak egyfajta arany középutat találni a kislány félelmeinek a "lereagálásában"! Ne mondogassák neki, hogy gyáva, hogy félős kislány, mert ez tovább mélyítheti a félelmeit (mivel úgy fogja érezni, teljesen egyedül maradt a félelmeivel), ugyanakkor ne is vegyék természetesnek a furcsa viselkedését. Mindenek előtt érdemes megkeresni a félelme okát, ésennek függvényében segíteni neki. Ha csak "kortünetről" van szó, vagyis a kislány félelmei a fantáziájából táplálkoznak, úgy partnerként célszerű viselkedni, vagyis elbújni vele együtt a "félelmetes szörnyek elől". A "gyere, féljünk együtt! " felszólítás a legtöbb gyereknél önmagában segítség, mivel a kicsi megtapasztalja, hogy nem hagyják magára a félelmeivel. Ha konkrét dolog miatt alakult ki a félelme, próbálják elmagyarázni, elmondani, hogy miért nem érdemes félni tőle. Remélem, eredményes lesz a nyomozás! Amennyiben a probléma nem szűnik, netán "kísérő tünetek" jelennek meg, keressenek bátran! Üdvözlettel.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.