Miért kötődöm ennyire hozzá?

25 éves lány vagyok, tavaly veszítettem el anyukámat. A halálát nehezen dolgoztam fel, de sikerült munkát találnom egy ismerősöm által, aki már egy ideje a család barátja volt.Ő 38 éves. Ez az ismerős lett a csoportvezetőm., De ez nem számít, mi már jó ideje ismerjük egymást, a kezdetek kezdetén nem is kedveltem ezt a nőt, és nem is szerettem vele együtt lenni, pedig sok közös programon voltunk., De miután meghalt anyukám egyre közelebb kerültem hozzá, sokat volt mellettem és a húgom mellett. És egyfajta pótanyuka lett belőle, úgy is szeretjük őt mindketten. Viszont én mostanában sokszor vagyok féltékeny, ha a munkában vagy mással többet van és velem alig foglalkozik, tudom, hogy ez nem helyes, de rossz érzés, mert néha olyan, mintha nem érdekelné őt, hogy mit mondok, vagy mit teszek, de közben tudom magamban, hogy érdekli, de tagadom magamban, ezért, hogy felhívjam magamra a figyelmét sokszor bántom meg őt, mindenféle beszólással, néha ok nélkül. Neki van egy családja férje, fia (őket teljesen másként kezelem, hiszen ez természetes, rajtuk kívül érzem ezt) Már írtam neki levelet, de mindig csak azt mondja majd meg kell ezt beszélnünk. Nagyon félek, hogy lecserél minket másra és, hogy elveszítem őt. Rossz az is, hogy mindig ő a fontosabb nekem, pedig én csak egy kis törődést szeretnék tőle, de ezt nem vagy alig kapom meg. MI a baj velem? Miért ragaszkodom ennyire hozzá? Szeretnék olyan lenni, mint régen voltam. Mostanában ez a dolog eléggé felemészt, és ez jár a fejemben a nap nagy részében. Elég kellemetlen, holott nekem már mással kéne régen foglalkoznom. Félek, hogy ellököm magamtól, pedig tényleg nem akarom elveszíteni őt. Mit tehetnék, hogy javuljon a kapcsolatunk és hogy én megváltozzak és ne legyek néha gyerekes. Mert saját magam agyára megyek néha., De nekem szükségem van arra, hogyha valaki szeret, akkor visszaigazolást kapjak tőle, vagy legalább egy kis viszonzást. Nem akarom már saját magamat emészteni. Köszönöm szépen a választ! Minden jót!

Kovács Piroska válasza kötődés témában

Kedvesem, Ön épp, hogy belépett a fiatal felnőttkorba, elveszítette a legfontosabb érzelmi kötelékét, az édesanyját. Azt szokták mondani: akkor válunk valóban felnőtté, ha a szüleink eltávoznak.. Ez Önnél/Önöknél igen korán megtörtént. Ráadásul levelében nem tesz említést az édesapjáról. Ebből arra következtetek, hogy Ő nincs jelen az életükben, ezért az űrt nem tudja oldani vagy betölteni. Megtalálta azonban ezt a Hölgyet, akit pótmamának tekint. A gyászfolyamat viszont nemigen zárult le Önnél, hiszen olyan érzelmi töltettel fordul ehhez a Hölgyhöz, ami talán mindkettőjüknek megterhelő. Érdemes lenne ezért valóban leülniük és megbeszélni a kapcsolatukat., De talán szerencsésebb lenne, ha előbb felkeresne egy szakembert, akivel konkrétan átbeszélhetnék a teendőit, hogy valóban el tudja engedni az édesanyját és megszűnjenek az irreális elvárásai, "ábrándjai" másokkal kapcsolatban. Ez 1-2 alkalmas konzultációval talán rendezhető is lenne. Addig is, amíg erre sort kerít, olvasson a gyászról. Ezzel kapcsolatban a Mindennapi pszichológia sorozatban megjelent egy jól használható könyv a Park Kiadónál. Üdvözlettel.

Itt kérdezhet