Nem áll le a hányás
Tisztelt doktor nő/úr! Az én problémám kb. 10 éve kezdett a figyelem központjába kerülni az életemben. Előre bocsátom, hogy Szerbiából jelentkezem és semmi féle diagnózist nem tudtak felállítani. A gondom akkor kezdődött, amikor egyik éjjel úgy fél 3 körül arra ébrettem, hogy remegek, ami kb. 1 órát tartott és utána elkezdödött a hányás és kb. 10 percenként tört rám. Mindenki azt várta, hogy megszünjön, de mivel ez nem történt este bevittek a sürgőségire ahol infuzió és injekciók segítségével leállították. Megjegyzem, hogy gyerek koromban is nehezen állt le a hányás, szinte a végkimerültségig kínozott már akkor is, de ilyen ez elött sosem történt. Sem a gastrószkopia, sem az ultrahang nem mutatott ki semmit. Azóta 4-5 havonta jelentkezik ez a probléma azzal a külömbségel, hogy a remegés elmarad. Azóta megvagyok bélyegezve azzal, hogy pszihikai eredetü a problémám mert, ami igaz, hogy akkoriban elég streszes volt az életem, de addig eljutottam a házi orvosommal konzultálva, hogy, amikkor rosszul érzem magam beveszek egy nyugtatót és van, amikor segít (szerintem, amikor a stresztől van), de, amikor vírus vagy esetleg gyomor rontás az oka akkor csakis a korházban tudják leállítani a hányást. Tehát, minden emberrel előfordul, hogy elkapja a hányás, de normális esetben megszünik egy idő után, nálam ez nem történik és nem tudom mi lehet az oka. Olvastam valami féle kapukról a gyomorban, nem tudom, hogy velük lenne a gond? A korházban mindig nyugtatot, görcsoldót és hányinger csökkentőt kapok. Teljesen tanácstalan vagyok, kihez forduljak, mit tegyek? Válaszát előre is köszönöm Tisztelettel: Róbert
Dr. Plósz János válasza hányás témában
Nem nagyon értem, milyen kapukról olvasott (nyelőcső-gyomor záróizom?), de az biztos hogy a hányásra való hajlam teljesen egyéni, van, aki egy alkalommal sem hány élete során, és van akinek minimális inger is elég hozzá. Emellett a hányást kiváltó reflexkör felerősödhet. Így, ha Ön egyébként is érzékenyebb gyomrú volt, az ismétlődő hányások "habituálissá", megszokottá válhattak. Javaslom, egyen gyakran, egyszerre keveset, kerülje a kockázatos ételeket és a szénsavas italokat valamint ha elkezdődik a hányás, próbálják meg minél hamarabb megszüntetni, ezáltal a felerősödött reflexet megszüntetni.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.