IBS lehet?
Kedves Doktornő! Tanácsát szeretném kérni. 3 évvel ezelőtti szülésem után puffadásaim voltak. Addig nem mentem emiatt orvoshoz, míg egy ismerős 40 évesen meg nem halt vastagbél rákban (neki semmi panasza nem volt). Voltam tükrözésen is: elongált colon, biopszia: pici gyulladás.Köv. évben megismételtettem, mert 1x volt egy hirtelen hasmenésem. Az eredmény újra neg. Rájöttem, lehet egy partin evett Na glutamáttal túl ízesített hús lehetett, mert 30 perc múlva „hatott”. Azóta rendeződtek a dolgaim, megnyugodtam. Addig ha idegeskedtem, reggelente gyakran volt híg székletem. Akkor mondta egy pszichiáter, hogy ez IBS lehet. Én csak akkor éreztem panaszt, ha szorongtam. Most aug-ban volt egy fülműtétem, szept.-ben és okt-ben is szedtem antibiotikumot. Az utóbbi után 2 héttel úgy 1, 5 hétig folyton lazább székletem volt reggelente. Azt gondoltam az antibiotikum után nem vagyok 100 %-os, bár szedtem a probiotikumot is. Aztán egy nap, a reggeli székleten túl voltam még 1x, ami szinte hasmenésnek mondható. Ugyanez ismétlődött meg ma 1, 5 hét után (közben normál széklet volt minden nap, vagy másnap). Reggel normális széklet, a reggeli után mennem kellett újra. Pedig nem voltam feszült. A közös annyi a 2 esetben, hogy előtte kávé fogyasztás előzte meg (eritrittel édesítek, de már régóta). De kávét máskor is ittam, mégsem volt ilyesmi. Miután végre már 1 éve megnyugodtam, most megint idegesít, mi lehet ez. Tükrözést az orvos tavaly se tanácsolta újra, idén biztosan nem, bár szívesen én sem mennék. Csináltassak széklet vér vizsgálatot? Látni én nem látok benne, nem fogytam, a vérképem rendben. Aug-ban a vas picit alacsonyabb volt, szedtem kis pótlást, de októberben jó volt, vérszegénységnek jele nincs. Mit gondol! Válaszát köszönöm szépen!
Dr. Szigeti Nóra válasza IBS témában
Kedves Kérdező! Én sem javasolnám most az ismételt vastagbéltükrözést. Lehet IBS, lehet antibiotkumhoz asszociált hasmenés, lehet ételintolerancia, de az is lehet, hogy nincs semmi baj,
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.