Elvékonyodott széklet
Tisztelt Doktor Úr, 2-3 hete lettem arra figyelmes, hogy a székletem a szokásosnál vékonyabb, kb. virli vastagságú és kevesebb, mennyiségű a szokásosnál. Feltételezem, amiatt, hogy nem a szokásos mennyiségű széklet ürült, a napi 1x -i normál gyakoriság napi 2-3 -ra változott. Az akaratlagos próbálkozás csak kb. ceruzavékony székletet eredményeztek. Úgy éreztem, hogy, mintha valami gátolná, hogy ki tudjon jönni és mintha az anusom összeszűkült volna a széklet hatására. Színe, állaga normális, nem érezte keménynek. Ritkán szoktam érezni szúró tompa fájdalmat a végbél környékéről, de ez teljesen rendszertelen. A székelés után néha égető érzést éreztem és mintha nem jött volna ki minden, aminek ki kellett volna. Végül vettem be hashajtót múlt csütörtökön, pénteken kevés lágy széklet volt, viszont szombaton és vasárnap hasmenésem volt, ezért azért említem meg, mert nem hiszem, hogy egy adag hashajtó képes lenne hatássa lenni napok múlva is. Félek a végbélráktól 35 éves korom ellenére, mert mozgásszegény, ülő életmódot folytatok és nem táplálkozok túl egészségesen. 2014-ben egy lázas hasmenéses betegség során vért találtak a székletemben, emiatt kolonoszkópiát végeztek, ami negatív lett, "lényeges fali eltérési nem látható", malignitásra utaló jelet, polipot nem találtak és ezzel akkor újabb panaszok nem lévén emittáltak. Előtte volt egy gyomortükrözés is a vérzés forrását keresve, találtak egy 4mm-es nyombélfekélyt, szedtem rá Controloc-ot 2 hónapig és elmúlt., De ez 2 évvel ezelőtt volt, amikor a fent említett tünteteim nem voltak. Úgy logikázom, hogy ha rák lenne és ilyen méretű szűkületet okozna, akkor már látható friss piros vérnek is kellene lennie, mert nem hinném, hogy egy ilyen állapot a kezdeti stádiumba sorolható, még akkor is, ha a bélrákok csak időszakosan véreznek. Fenti tünetek alapján lehet végbélrákot sejteni, vagy a 2 évvel ezelőtti negatív kolonoszkóp lehet miatt ez kevésbé valószínű? Érdemes lenne-e szakemberhez fordulnom, vagy várjak még egy kicsit, hátha rendeződik magától és hátha csak stressz oka van? (Ha ezzel keressek fel orvost, akkor proktológia vagy gastroenterológia irányban)? A háziorvosomnál már nem jártam, friss diplomás, kevés szakmai tapasztalattal, ezért fordultam Önhöz akinek van specifikus szakmai tapasztalata. Válaszát előre is köszönöm.
Dr. Plósz János válasza széklet eltérés témában
a 2 éves negatív colonoscopia teljesen kizárja a vastag- és végbélrák lehetőségét, emiatt nem kell nyugtalankodnia. A panaszt aranyeresség vagy végbélnyálkahártya-sérülés magyarázhatja, ezt egy végbéltükrözéssel vagy proktológiai vizsgálattal lehet igazolni. A 2 éves negatív leletekkel azonban szerintem nyugodtan meg lehet próbálni a széklet rendezését (sok folyadék fogyasztása, rostbevitel fokozatos emelése (étkezési korpa, egyiptoimi utimagfűhéj, lenmag), rendszeres, intenzív testmozgás), mert ettől megoldódhat a probléma.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.