Crohn betegség esetén mandulaműtét végezhető-e?

Üdvözlöm! Nekem több kérdésem is lenne. 25 éves férfi vagyok és körülbelelül 3 éve vagyok Crohn-beteg, 2, 5 éve tükrözés során ileum és harántvastagbél érintettséget tapasztaltak, de a szövettan nem igazolta a Crohn betegséget. Fél éve újból tükröztek, ennek során ugyan ezen a két területen tapasztaltak idült gyulladást, ekkor újból elvégzett szövettani vizsgálat szintén nem igazolta a crohn betegséget. A 2x negatív szövettan ellenére Crohn betegséggel diagnosztizáltak, de egyéb irányba vizsgálatokat nem kezdeményeztek kérésemre sem. Gyógyszert nem szedek a betegségemre. Az első kérdésem ebből fakad, milyen további vizsgálatokat lehetne elvégeztetni, akár magánklínikai úton, akár állami egészségügyön keresztül, mellyel más, Crohn betegségre hasonlító betegségre fény, derülhet, vagy egyértelműen kizárhatóvá válik. Bennem az alábbi területek merültek fel: immunólógiai vizsgálat, ételintolerancia vizsgálat. Mit javasol ezzel kapcsolatban? illetve milyen más vizsgálatokat javasolna? A másik kérdésem a következő: Ismerve a fenti alapbetegséget (Crohn betegség), és azt feltételevze, hogy esetlegesen valóban Crohnbeteg vagyok, e mellett elvégezhető mandulaműtét, azaz torokmandulák teljes eltávolítása. Több fülorrgégész is ezt javasolta, mivel krónikus gyulladásban vannak, és már elkerülhetetlen a műtét. Sajnos a szájnyálkahártyájámon is időnként megjelenik a betegség, fájó vérző gyulladt fogíny, illetve afta formájában. Több helyen olvastam, hogy a Crohn betegség miatt nehezebben gyógyulnak a sebek, emiatt agggódom, hogy felléphet súlyos komplikáció a mandulaműtét miatt, például súlyos vérzés? Illetve milyen mandulaműtéti eljrárást javasol Crohn betegség esetén? Hagyományos sebészeti, lézer sebészeti, vagy esetleg rádiófrekvenciás mandulaműtétet? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Plósz János válasza Crohn témában

A szövettani lelet sokszor nem specifikus Crohn betegségre (az abszolút jellemző granulóma ritkán észlelhető), ettől függetlenül, ha gyulladás, nyálkahártya-erosio látható, a kép megfelelhet krónikus gyulladásos bélbetegségnek. A Crohn betegség az emésztőrendszer bármely területén megjelenhet, akár a szájban megjelenő aphták is lehetnek részjelenségei. Immunológiailag az ASCA pozitivitás utalhat Crohn betegségre. Étel-intolerancát és allergiát érdemes lehet vizsgálni, az erős pozitivitást mutató élelmiszereket érdemes lehet kihagyni az étrendből. Hasi MR-vizsgálat vagy kapszulás endoscopia igazolhat a vékonybél területén Crohn betegségre utaló aktivitást. A mandulaműtét elvégezhető Crohn betegség esetén is, bármelyik módszerrel. Gyógyszert nem javasoltak a betegség kezelésére? Mert ha Crohn betegségnek tartjuk, akkor mindenképp érdemes lenne használni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2018. július 13.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

IBD Crohn-colitis, érdekesebb eset
Tisztelt Doktor Úr! A (szerintem) érdekesebb esetemmel fordulnék önhöz 25 éves magas vékony férfi vagyok, leírom a panaszokat, és vizsgálati eredményeked...
Crohn, vérzés megszüntetése
Tisztelt Doktor Nő/Úr! 2018 nyarán diagnosztizáltak nálam crohn betegséget. Véres széklet és hasi fájdalom voltak a tünetek. Azóta szedem a következő...
Sipolykérdés
Tisztelt Doktor úr! Crohn beteg vagyok. Sipolyproblémával kapcsolatban írok. Több sipolyok is is van, november óta stelara nevű biológiai szert kapok rájuk,...
Crohn-betegség
Tisztelt Doktor Úr! Egy hónappal ezelőtt Crohn betegséget diagnosztizáltak nálam. Jelenleg enyhék a tüneteim, néha fájdalmat érzek a hasam bal alsó részén,...
Sipoly kérdés
Tisztelt Doktor úr! Sipolyproblémám van. Crohn beteg vagyok és 2016-ban volt tályogfeltárásom és az azután maradt sipolyokra kapok biológiai kezelést (Humirát)...
Végbélszűkület, puffadás. Crohn...
Tisztelt DoktornőDoktorúr! 13 éve diagnosztizáltak Crohn betegséggel, és az utóbbi 2 évben a székletürítés egyre nehezebb. Elhegesedett végbélszűkületem van,...