Fog-gyulladás-implantáció

Mostanra tudtam annyi pénzt összegyűjteni, hogy rendbe rakatom a fogaimat. Már jó pár éve voltak gyökérkezelt fogaim, és mostanra teljesen elhatlak, kettétörtek. Bármennyire is próbálta megmenteni dárga jó fogorvosom, ez ellen nem tud mit tenni. Valamiért folyamatosan be is gyulladtak, tályogosak lettek, ki kellett huzatnom most kettőt a kb. 6 érintettből, de a többire is ez vár valószínűleg. A zápfogak helye szépen gyógyul és egy titán implantátummal és híddal meg lehet oldani szépen a pótlást., Ami aggaszt az a felső állkapcsomban a bal szélső metszőfog és két első metszőfog. Ezek mindegyike épített, kettő -úgy emlékszem- gyökérkezelt. Alapvetően nem fáj egyik sem, nem érzékeny sem hidegre, sem harapásra. Bírják a strapát, de még egy év és nem lesznek esztétikusak és húzás után szeretnék cirkónium implantátumot tetetni a helyükre. Viszont, amikor a bal orrlyukam bejáratánál lefelé irányuló nyomást mérek az arccsontomra (ergo, mintha a bal egyes metszőfogat akarnám "kitolni" a helyéről a gyökér felől) tompa feszülést érzek. Minél nagyobb a nyomás, annál jobban átcsap ez egy nagyon enyhe fájdalomba. Úgy emlékszem, az is gyökérkezelt (kiidegelt) fog. Mi lehet ennek az oka? Milyen kihatással lehet ez egy húzás utáni azonnali implantálásra? Júniusban elmegyek egy panorámaröntgenre, és egy arckoponya CT-re is, hogy pontosabb infót kapjon az orvosom, de addig is meg tudnák saccolni, mi lehet ennek az oka? Előre is köszönöm!

Dr. Ágics Anikó válasza fogászati probléma témában

Kedves Kérdező! Gyökérkezelt fog gyökércsúcsánál lévő nyomásra jelentkező fájdalom nagy valószínűséggel egy gyökércsúcs körüli gyulladást jelez. Ez azt jelenti, hogy az említett fog eltávolítása után nem ajánlatos az azonnali implantáció, mert nagyobb eséllyel vezet komplikációkhoz. Ettől függetlenül a cirkónium implantátumot nem ajánlom, front területre sem. A titán implantátumoknál jelenleg még nincs jobb és a csontban úgysem látszik a színe. A felépitmény és a korona lehet cirkónium. Érdemes lenne minőségi implantátumot választania. Javaslatom az lenne, hogy ne várjon júniusig, minél hamarabb készítessen panorámaröntgent és periapicális felvételt az érintett frontfogról. Tisztelettel: Dr. Ágics Anikó

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. április 28.

Kérdések és válaszok: Fog- és szájbetegségek

Foginy duzzanat
Üdvözlöm, kismamaként egy ép fogamat kifúrták, betömték.ez mar 1 éve volt és most pár napja a tömött fog felett az inyemen egy borso nagyságu csomó lett!...
Fog mozgása
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A következő lenne a problémám! kb 1 éve voltam a fogorvosomnál, megcsinálta a rossz fogaim, illetve egy fogkő leszedést/ tisztítást is...
Nyitott harapásos műtéttel kapcsolatban...
Tudom, hogy van előtte előzetes fogszabályozás, de tegyük fel, hogy türelmetlen ember vagyok. Ha nem feltétlenül akarnám megtartani az eredi fogaimat, akkor...
5 hónapja kihúzták a fogam, de az...
Tisztelt doktornő! 5 hónapja húzták ki a metsző és a mellette lévő fogamat, majd cirkon fogakat készítettek. A fogínyem azóta is napi szinten gennyezik. Az...
Lyukas fogak
Tisztelt Doktor! Jónéhány éve volt rögzített fogaszabályozó készülékem. Miután levették elég sok fogamat betömték, mert gondolom nem tudtam megfelelően...
Korona alatti ínysorvadás
Tiszelt Doktornő! 15 éves voltam mikor elromlottak a fogaim. Gyökérkezelés után koronát kaptam, de most 30 évesen azt vettem észre, hogy az íny sorvadt és...