Fog melletti kis csomó

Tisztelt Doktor Nő/Úr! Több, mint egy hónapja észrevettem a számban egy kis csomót bal alsó ötös fogam mellett az ínynél. Néha úgy érzem, hogy a fogam is fáj és a csomó is érzékeny. Természetesen megnézettem, voltam fogászati szűrővizsgálaton, készült röntgen is. Három orvosnak is megmutattam. Volt aki azt mondta, hogy kis csontkinövés lehet, máshol meg azt, hogy nyálmirigy. A panoráma röntgenen nem látszik semmi. A mellette lévő fogat is megnézték, volt érzésvizsgálat nem láttak semmit, egy amalgán tömés van benne egyébként. Nem tudom ilyen esetben mitévő legyek. Menjek még utána ennek a dolognak, vagy hagyjam egyenlőre. Annyit mondtak figyeljem, hogy nő e. Még annyit, hogy ez a csomó az ínyben van, nem a felszínén. Úgy látszódik halványan, ha kihúzom az ajkam. Kis sárgás színű kemény csomó, ami tapintásra érzékeny és van, hogy magától is fájdogál. Több fogammal volt mostanában probléma, gyökérkezelés.Valamint van egy gyökérkezelt fog (jobb 7), meg 2 bölcsességfog, ami húzásra vár. Lehet, hogy gyulladt fog miatt (ez nem, derült ki) van régóta húzódó enyhe hőemelkedésem és torokfájás. A vizsgálatok folyamatban vannak. Az utóbbiakat azért írtam le, hogy esetleg lehetne a összefüggések a kettő között. Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Ágics Anikó válasza szájüregi eltérés témában

Kedves Kérdező! Látatlanban sajnos nem tudok segíteni, klinikai és radiológiai vizsgálat szükséges a diagnózishoz. Persze, ha 3 orvos látta, akkor lehet, hogy tényleg nincs ott semmi, de több szem, többet lát, ha megnyugtatja, mutassa meg másnak is. Gyulladt fog, legyengült immunrendszer miatt lehet pici hőemelkedés, de ez látszana a röntgenen. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. szeptember 16.

Kérdések és válaszok: Fog- és szájbetegségek

Torok kaparas
Kedves Doktor úr! Március első hetében éreztem, hogy enyhén kapar a torkom. Hozzá teszem régóta nem voltam beteg. Gondoltam majd most biztos az leszek. Be...
Duzzadt mandula, veres nyelvcsap
2 honapja kezdodott mandulagyulladasom szedtem 2adak antibiotikumot is kb 2-3het kulonbseggel, de nem valtozott az egyik mandulam sokal nagyobb, mint a masik...
Fehér folt a torkon
Van egy fehér folt a torkom bal oldalán, mely nagyon enyhén irritál. Nincsen torok vagy mandulagyulladásom, semmi különösebb tünetem nincs.
Mandulagyulladasbol halalos betegseg?
Kb marcius kozepen kezdodott a mandulagyulladas kaptam ra cepzilt, de ujra visszatert. Nem akartam a korona miatt elmenni orvoshoz plogosollal oblogettem az...
Nyirokcsomo oka
Tisztelt Doktorno/Doktor Ur, Nyaki nyirokcsomoim enyhen 5 honapja meg vannak nagyobbodva, de nem fajnak, emellett a nyelvgyoki mandulaim (tobbit kivettek)...
Torokfájás
Jó napot kívánok! 6 napja fáj a torkom (leginkább reggel felkelés után 2 órán keresztül, és nagyon ki is van száradva az egész torkom ilyenkor). Nyeléskor...