Ismétlődő állkapocs ficam

Tisztelt Doktor Úr/Doktor Nő! A következő lenne a problémám: A napokban fordult elő, hogy egy ásítás következtében kiakadt az állkapcsom. A szám nagyra nyílva maradt és nem tudtam becsukni. A legközelebbi szájsebészetre mentünk, ahol helyreállították. Az eset pár éve is előfordult, szintén ásítás miatt. A szájsebészeten azt az információt kaptam, hogy ez bármikor újra megismétlődhet. Egyébként néhány éve voltam fogat húzatni, ahol a doktornő megemlítette, hogy nagyon laza az állkapcsom. Azt szeretném kérdezni Öntől, létezik-e valamilyen gyógymód, műtét ennek megoldására? Ha igen, milyen kockázatokkal jár, illetve Ön mit tanácsol? Az eset megismétlődésén kívül van-e valamilyen kockázata, annak, ha nem teszek lépéseket az ügy érdekében? Felemelő érzés lenne úgy élni, hogy ez nem fordul elő még egyszer, tekintve, hogy a segítségre legutóbb körülbelül másfél órát kellett várnom, nagyon leizzadtam a végére. Előre is köszönöm szíves válaszát és mindenkinek jó egészséget kívánok!

Dr. Volom András válasza állkapocs ficam témában

Kedves Látogatónk! Sajnos azt kell mondjam, hogy bármiféle műtét csak a legutolsó helyen szerepel e gond orvoslásában, mivel az eredmény egyáltalán nem biztos, hogy megfelelő lenne. Az egyetlen, amit tanácsolni lehet, hogy kerülje a nagyra nyitást. Üdv: Dr Volom András

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Volom András
Dr. Volom András fogorvos
Megválaszolva: 2018. augusztus 21.

Kérdések és válaszok: Fog- és szájbetegségek

Fájdalmas duzzanat
Üdv! Az utóbbi időben, ha túlságosan nagyot ásítok, az állam alá becsúszik két hatalmas dudor, ami rettentően fáj, pedig nagy a fájdalom küszöböm, de ettől...
Sikertelen gyökerkezelés?
Kedves Doktornő, Egy hónappal ezelőtt voltam az első gyökerkezelésemen, a tüneteim: gyökércsúcsnál érintésre érzékeny dudor, ezzel egy vonalban a fog...
Fog probléma hónapok óta
Kedves Doktornő! Hónapokkal ezelőtt kezdődött a problémám. Írországban élek, itt végezték rajtam pár esztétikai kezelést. A végén felkerült pár porcelán...
Nyelv égés
Kedves Doktornő! Jó pár hónappal ezelőtt kezdődött, a problémám, amikor elkezdődött a szám esztétikai rendbetétele. Azóta már megjártam sok orvost (negatív...
Szinte állandóan savas a szám,...
Első történet: 2018. júniusában az alsó ínybe 2 fémimplantátumot ültettek be. A baloldali idegpályába került és decemberében kijött, amikor a fogpótlást...
Fogászati implantátum gyulladás
Kedves Doktornő! - 2011. áprilisában a 44. 45. és 46. foghelyekre implantátum pótlás került. (AlphaBio). A múlt hónapban készült panoráma rtg. alapján a...