Állkapocs ciszta?

T. Doktornő! Panoráma röntgennel kapcsolatban szeretném a véleményét kérni. Fogorvosi kontroll során lett figyelmes a doktornőm egy "foltra" a jobb állkapcsomban. A 2017-es és 2019-es felvételen is látszódott. Új röntgen kért, melyen szintén látszódik, ugyanabban a részletességben. Mérete nem változott az évek során. Körülötte ugye rossz, tömött fogak vannak. Cisztára gyanakodott, de az új rtg alapján már nem tudja, mi lehet. Azt mondta, ő szerinte se nem ciszta, se nem tumor, "lehet, hogy semmi". Szájsebészhez küldött (a járvány miatt nem jutottam el). A jobb alsó bölcsességfogra rögtön húzást mondott, és a felette lévő fog kezelését (betömését?). Tünetek: rossz fogak miatt fogérzékenység, -fájdalom, kattogó állkapocs, (régóta fennálló, hol erősödő, hol gyengülő) fülzúgás, erős kétoldali állkapocsfájdalom, de nem főképp a csont részen (oda inkább csak kisugárzik), hanem a fül előtt az állkapocsízületnél, mely gyakran fejfájást okoz. Az állkapocsízületi fájdalom miatt már mindenképp szeretnék gyorsan megszabadulni a bölcsesség-/ ill. rossz fogaimtól. Ön minek véli ezt a foltot az állkapcsomban?, Mennyire igényelhet sürgős beavatkozást? Aggódnom kellene? Mivel több kép van, elnézést, csak így tudom őket küldeni: 2017 március: https://postimg.cc/VdL8BLFs 2019 november: https://postimg.cc/F7SGCwVf 2020 március: (scannelni nem tudtam, csak fotózni, remélem így is jó lesz) https://postimg.cc/K40RSYQw https://postimg.cc/1VwCFdWN https://postimg.cc/w1fV1H6G Előre is köszönöm!

Dr. Halla Gabriella válasza Fogszorítás ciszta témában

Kedves Kérdező! Sajnos a panoramarontgen ilyen szempontból nem nyújt kielégítő pontosságú képet, így ha valami nem egyértelmű, fogászati ct felvételre szoktuk küldeni a pácienseket, mert azon 3 dimenzióban tudjuk a fogakat, állcsontokat vizsgálni. Sajnos ezekre a panoráma felvételekre is igaz ez, semmi egyértelmű dolgot nem látok rajta, az biztos hogy a jobb alsó 6 os fog az ideig van tömve, vagy legalábbis ez 2 dimenzióban úgy vetül, “mintha”.., De ez nem biztos, az is lehet, hogy a valóságban előtte vagy mögötte van a tömés. A kezelőorvosa nem tudom, megnézte-e legalább hideg teszttel a fogakat, hogy élnek-e, mert így szűrhető ki legegyszerűbben, hogy egy fog él, vagy elhalt-e és szükség lehet-e gyokerkezelesre? Én mindenképp javasolnék egy ct felvételt és egy alaposabb szájvizsgálatot, tasakméréssel. A fogszorítást, ha ilyen súlyos panaszokkal jár, minél előbb kezelni szükséges. Ehhez ajánlom a, ahol megoldást találhat az ilyen jellegű problémáira. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Dr. Halla Gabriella
Dr. Halla Gabriella Fogorvos
Megválaszolva: 2020. április 28.

Kérdések és válaszok: Fog- és szájbetegségek

Sikertelen gyökerkezelés?
Kedves Doktornő, Egy hónappal ezelőtt voltam az első gyökerkezelésemen, a tüneteim: gyökércsúcsnál érintésre érzékeny dudor, ezzel egy vonalban a fog...
Fog probléma hónapok óta
Kedves Doktornő! Hónapokkal ezelőtt kezdődött a problémám. Írországban élek, itt végezték rajtam pár esztétikai kezelést. A végén felkerült pár porcelán...
Nyelv égés
Kedves Doktornő! Jó pár hónappal ezelőtt kezdődött, a problémám, amikor elkezdődött a szám esztétikai rendbetétele. Azóta már megjártam sok orvost (negatív...
Szinte állandóan savas a szám,...
Első történet: 2018. júniusában az alsó ínybe 2 fémimplantátumot ültettek be. A baloldali idegpályába került és decemberében kijött, amikor a fogpótlást...
Fogászati implantátum gyulladás
Kedves Doktornő! - 2011. áprilisában a 44. 45. és 46. foghelyekre implantátum pótlás került. (AlphaBio). A múlt hónapban készült panoráma rtg. alapján a...
Csomó az alsó ínyben
Tisztelt doktornő! Egy ideje már található 2 fél borsószemnyi csomó az alsó ínyemen belül, a 2 metszőfogam alatt. Kissé mozgatható, a nyelvemmel érzem...