Íny fotó kérdés

Tisztelt Doktornő! A csatolt fotóra az alábbi választ írta a Doktornő ma. Mivel a fog mögött van a nyelv mellett, így ott összeharapni nem tudtam. Ahogyan írtam soha nem dohányoztam. 35 éves vagyok, tegnap voltam fogorvosnál, és évente elmegyek szájsebészetre is, 2022. áprilisban voltam. Ebből a fehér dologból lehet később rossz indulatú dolog ha pl leukoplákia vagy lichen lenne mégis? Ön szerint érdemes mindenképpen, mintát vetetni? Tegnap a fogorvos azt mondta, ha jól értettem, hogy a leukoplákia az csúnyább lenne ennél. Nem csak ezen az oldalon van, hanem a másik oldalon is, de ott kevesebb. Említette ő is a lézert, de csak figyelni most. Akkor ez ártalmatlan dolog jelenleg? köszönettel A fehér leziók összefoglaló neve leukoplákia. Az, hogy az pontosan mi úgy lehet megmondani h vesz belőle a parodontológus/ szájsebész biopsziát és megnézi a patológus mikroszkóp alatt! Ha faág rajzolatos akkor pedig lichen is lehet. Nekem kép alapján nem tűnik egyiknek sem. Megijedni nem kell, de minden elváltozást meg kell mutatni fogorvosnak., Amire gondoltam még, hogy vannak úgynevezett fox fordice granulumok. Ezek pici zsirmirigyek kisebbek, mint egy pattanás. Nekem inkább abban tűnik bár eléggé homályos a fotó illetve fénykép vagy ránézés alapján nem mondunk biztosat:) az is lehet h be harapta ott a pofa belső nyálkahártyáját!

Dr. Horváth Viktória válasza Elvaltozas témában

Örülök, hogy irt, elsőnek nem tudtam h arra gondol, ami a pofa belső nyálkahártyán van vagy a garatban. Ha az én betegem lenne én beutalnám parodontológiára/ fej-nyak sebészetre/ esetleg fül orr gégészetre., Hogy mintát kell e venni azt a sebész dönti el nyilván 100% akkor lehet meggyőződni arról h mi. Én nem szoktam annyiban hagyni ha találok valamit a betegeim szájában, ami nem oda való. Sokszor egyébként “semmiség”, ami miatt tovább utalom, de én mindig szeretnek meggyőződni arról, hogy ez egy semmiség. Fél vállról semmilyen elváltozást nem szabad venni, inkább győződjünk meg a semmiségről, mintsem, hogy valami komoly dolog felett szemet hunyjunk. Gyakorlatilag mindenből lehet rosszindulatú dolog, meg egy krónikus irritációból pl kis túlzással, de egy éles fogszélből is. Én csinaltatnék az Ön helyében egy vérképet, erre ugye a háziorvos tud adni beutalót, és ha már ott van mutassa meg neki és utalja szépen tovább fül orr gegere vagy maxillofacialis osztályra! Ha ez nem működik akkor marad a magán orvoslás…. Csináljanak róla vakuval készült éles fényképet is hogy ha pl fel év múlva is ott van össze lehessen hasonlítani. Az h ebből alakul e később valami azt nem fogom tudni megmondani….nem csak dohányosoknál alakul ki leukoplakia, de nagy számban inkább náluk, de nem kizárólag.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2023. február 14.

Kérdések és válaszok: Fog- és szájbetegségek

Sikertelen gyökerkezelés?
Kedves Doktornő, Egy hónappal ezelőtt voltam az első gyökerkezelésemen, a tüneteim: gyökércsúcsnál érintésre érzékeny dudor, ezzel egy vonalban a fog...
Fog probléma hónapok óta
Kedves Doktornő! Hónapokkal ezelőtt kezdődött a problémám. Írországban élek, itt végezték rajtam pár esztétikai kezelést. A végén felkerült pár porcelán...
Nyelv égés
Kedves Doktornő! Jó pár hónappal ezelőtt kezdődött, a problémám, amikor elkezdődött a szám esztétikai rendbetétele. Azóta már megjártam sok orvost (negatív...
Szinte állandóan savas a szám,...
Első történet: 2018. júniusában az alsó ínybe 2 fémimplantátumot ültettek be. A baloldali idegpályába került és decemberében kijött, amikor a fogpótlást...
Fogászati implantátum gyulladás
Kedves Doktornő! - 2011. áprilisában a 44. 45. és 46. foghelyekre implantátum pótlás került. (AlphaBio). A múlt hónapban készült panoráma rtg. alapján a...
Csomó az alsó ínyben
Tisztelt doktornő! Egy ideje már található 2 fél borsószemnyi csomó az alsó ínyemen belül, a 2 metszőfogam alatt. Kissé mozgatható, a nyelvemmel érzem...