Lehetséges hogy az arcüregemben valamilyen gyulladás van?

Szóval a fogorvosom azt mondta, hogy az ínnyemen fura sebesedések vannak., Mintha leforráztam volna vagy ilyesmi. Pedig semmi ilyesmi nem történt velem, és alkoholt se iszok. Mondtam is neki, hogy sokszor van az, hogy ráharapok az innyemre, vagyis az arcom belső részére. És ott belül nekem ilyen fura csík van az arcom mind a két részén. És a doktor valami olyasmit mondott, hogy lehetséges hogy IM betegségem van vagy IN vagy valami ilyesmit mondott. Én "ijen"-nek értettem. És mondta, hogy ez egyáltalán nem biztos, és hogy az MRI vizsgálat tudna biztosabbat mondani. És említette még az arcüreget is hogy ennek ahhoz van köze és hogy ezt lehet műteni is. Szóval a kérdésem az lenne, hogy milyen betegségre gondolt a fogorvos?
És ehhez az egészhez van köze annak, hogy régebben a kontaklencsét képes voltam akár 12 órán át hordani, most meg kb 1-2 óra után már úgy érzem, mintha 12 órát lett volna bent a szememben és eléggé elfárad a szemem benne! Vagy ennek semmi köze ahhoz?

WEBBeteg Szakértő válasza fogászati probléma témában

Kedves Kérdező! A fogorvosa valószínűleg TMI- re gondolt, mely, amiatt alakult ki, hogy éjszaka csikorgatja a fogait, vagy szorítja. Erre utal az arca belső részén a lévő fehér csík. Nem szükséges hozzá MRI. Ez egy igen gyakori megbetegedés, ami stresszes időszakokban akár erősödik is, és ilyenkor kattog az állkapocsízület rágáskor. Ezt úgy lehet leginkább csökkenteni, ha éjszakára harapásemelőt készítetünk a fogorvossal, ami csökkenti az éjszakai csikorgatásunk aktivitását. Semmi köze a kontaktlencse problémához.  

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
 WEBBeteg Szakértő
WEBBeteg Szakértő Webbeteg
Megválaszolva: 2010. március 16.

Kérdések és válaszok: Fog- és szájbetegségek

Foginy duzzanat
Üdvözlöm, kismamaként egy ép fogamat kifúrták, betömték.ez mar 1 éve volt és most pár napja a tömött fog felett az inyemen egy borso nagyságu csomó lett!...
Fog mozgása
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A következő lenne a problémám! kb 1 éve voltam a fogorvosomnál, megcsinálta a rossz fogaim, illetve egy fogkő leszedést/ tisztítást is...
Fog-gyulladás-implantáció
Mostanra tudtam annyi pénzt összegyűjteni, hogy rendbe rakatom a fogaimat. Már jó pár éve voltak gyökérkezelt fogaim, és mostanra teljesen elhatlak,...
Nyitott harapásos műtéttel kapcsolatban...
Tudom, hogy van előtte előzetes fogszabályozás, de tegyük fel, hogy türelmetlen ember vagyok. Ha nem feltétlenül akarnám megtartani az eredi fogaimat, akkor...
5 hónapja kihúzták a fogam, de az...
Tisztelt doktornő! 5 hónapja húzták ki a metsző és a mellette lévő fogamat, majd cirkon fogakat készítettek. A fogínyem azóta is napi szinten gennyezik. Az...
Lyukas fogak
Tisztelt Doktor! Jónéhány éve volt rögzített fogaszabályozó készülékem. Miután levették elég sok fogamat betömték, mert gondolom nem tudtam megfelelően...