Rossz szag és fehér nyálkás lepedék frissen feltett koronák után

Kedves Doktornő!

Ezelőtt 6 hónappal a felső nyolc fogamra cirkónium koronákat raktak fel. A koronákat azért csinálták mert hézagok voltak a fogaim között, ami esztétikailag nagyon zavart. A foghéjat és a fogszabályozást nem javasolták, mert ezek a fogak erősen tömve voltak. Egyébként semmi bajuk nem volt. A koronák felrakása után azonban rossz szag érződött a koronák és az ínyem között, és fehér nyálkás, hártyaszerű lepedék jelent meg végig az ínyemen. A fogorvos szerint ez nem a koronáktól van, pedig rögtön utána keletkezett és előtte sosem volt semmilyen panaszom. Használok fogselymet, LACALUT és BIOTENE szájvizet is, azonban a panaszom nem múlik. Időközben terhes lettem. Lehetséges, hogy a terhesség miatt nem múlik a panasz? és a terhesség után ismét helyreáll az ínyem.

Mit tehetnék a rossz szag és a fehér hártya ellen?

Válaszát előre is köszönöm.

Dr. Bodnár Edina válasza fogászati probléma témában

Kedves Kérdező! A kellemetlen szag valószínűleg a fogközökből ered. A fogközökbe a fogkefe sajnos nem jut be, de a baktériumok ott is megtalálhatóak. Eddig ez nem volt probléma mert a nagy fog közökből a nyál tisztító hatása miatt kevésbé tudtak megtelepedni a baktériumok, ill. fogkefével is alaposabban tudta tisztítani ezt a területet. Ezeket a helyeket fogselyemmel vagy szájzuhannyal lehet tisztán tartani. Én leginkább a kettő együttes használatát ajánlanám, de ha nem tudja, vagy nincs türelme a fogselyemhez a szájzuhany nagy segítséget nyújthat és a használata is egyszerű. A tartályába lehet egy kis kupak szájöblítőt is tenni, amivel még hatékonyabbá lehet tenni a szájápolást. Ezt fogmosás után kell használni és arra való, hogy a fogközöket ill. azokat a helyeket is kitisztítja a vízsugár segítségével, ahová a fogkefe nem jut el.  A terhességnek nem hiszem, hogy köze lenne a problémájához.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bodnár Edina
Dr. Bodnár Edina bőrgyógyászat, onkológia
Megválaszolva: 2010. március 17.

Kérdések és válaszok: Fog- és szájbetegségek

Foginy duzzanat
Üdvözlöm, kismamaként egy ép fogamat kifúrták, betömték.ez mar 1 éve volt és most pár napja a tömött fog felett az inyemen egy borso nagyságu csomó lett!...
Fog mozgása
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A következő lenne a problémám! kb 1 éve voltam a fogorvosomnál, megcsinálta a rossz fogaim, illetve egy fogkő leszedést/ tisztítást is...
Fog-gyulladás-implantáció
Mostanra tudtam annyi pénzt összegyűjteni, hogy rendbe rakatom a fogaimat. Már jó pár éve voltak gyökérkezelt fogaim, és mostanra teljesen elhatlak,...
Nyitott harapásos műtéttel kapcsolatban...
Tudom, hogy van előtte előzetes fogszabályozás, de tegyük fel, hogy türelmetlen ember vagyok. Ha nem feltétlenül akarnám megtartani az eredi fogaimat, akkor...
5 hónapja kihúzták a fogam, de az...
Tisztelt doktornő! 5 hónapja húzták ki a metsző és a mellette lévő fogamat, majd cirkon fogakat készítettek. A fogínyem azóta is napi szinten gennyezik. Az...
Lyukas fogak
Tisztelt Doktor! Jónéhány éve volt rögzített fogaszabályozó készülékem. Miután levették elég sok fogamat betömték, mert gondolom nem tudtam megfelelően...