IBS szindróma?

Tisztelt Doktorúr! 26 éves fiú vagyok. Mindig stabil 36, 6 fok volt a testhőm, csak akkor változott, hogyha betegvoltam., De 2012 óta változott valami. A székelés rendszertelenné vált, azóta a híg, szinte hasmenésszerű széklet váltogatja a normál székletet illetve állandóvá vált a hőemelkedés is. 36, 8 és 37, 5 között változik a testhőmérsékletem is. Persze fáradékonyabb vagyok és életkoromhoz és magasságomhoz képest nagyon sovány is, 185 centi magas, 58 kg vagyok. A székelési szokások változása és a hőemelkedés mellett hátfájásom is volt. A háziorvos tüdőgyulladásra gyanakodott, de miután a röntgen negatív lett góckutatásra is küldött. Vérvétel, fogorvos, fül-orr gégészet, hasi ultrahang mind negatív lett. Azt mondta, hogy biztos elállítódott a biológiai órám és abbamaradt a dolog kivizsgálása. Azóta maradt az, hogy nagyon gyakori puffadás, hasmenés, de ha netalántán normális „kemény” lenne a székletem akkor néha erős fájdalom, de gyakrabban csak tompa hátfájás jelentkezik székelés előtt. Sőt egyre több étel váltja ki a hasmenést, ami régebben soha semmi gondot nem okozott. Pl a hasábburgonya, konzerves kukorica, vöröshagyma is ilyen lett mostmár. A kukorica vagy az olajos magvak majdhogynem úgy néz ki, hogy emésztetlenül átjönnek rajtam. Az ingadozó rejtélyes hőemelkedés és a változó széklet azóta is megvan. A kérdésem az, hogy ezek mitől lehetnek és milyen irányban induljak el? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Plósz János válasza IBS témában

A kukorica illetve az olajos magvak, ha nincsenek alaposan összerágva, mindenkiből ilyen formában távoznak. Első körben legalább 1 hónapos kombinált pre- és probiotikum kúrát javasolnék. Ha ez nem oldja meg a problémát, érdemes lehet részletes gastroent. átvizsgálást végeztetni (lisztérzékenység, vékonybél bakteriális kontamináció, felszívódási zavar irányba).

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. december 14.

Kérdések és válaszok: Haspuffadás

Irritábilis bélszindróma lehet?
Tisztelt Doktor Úr! Mióta az eszemet tudom belrendzeri problémákkal küzdök . 10 éve volt egy családi trauma az életemben, több dolog is egyben, halalesettel...
Folyamatos székelési inger
Tisztelt Doktor Úr! Januárban 5 antibiotikumot szedtem el. Az elmúlt hónapokban reggelente munkába indulás előtt 2-3x megyek el wc-re, ilyenkor megváltozik a...
Étkezés utáni hasfájás-hasmenés
Tisztelt Doktorúr! Olyan problémával küzdök pár hónapja, hogy étkezések után nagyon hamar székletelnem kell, ilyenkor hasmenésem van. Székletelés után kis...
IBS panaszok mire múlnak?
Tisztelt Doktorúr! Jártam Önnél januárban. IBS a diagnózisom. Étkezés utáni sürgető székletürítés volt a panaszom. Nagylabor teljesen rendben volt. 2 hete...
Furcsa hasfájás mitől lehet?
Tisztelt Doktor Úr! Panaszaim tavaly nyáron kezdődtek torokban hajszálérzéssel, torokfájással, esténként égő érzés a torkomban, reggelente rekedtség, majd...
Zuborog a hasam
Kb. 1 hónapja zuborog a hasam bal oldalon a bordáim alatt kezdődik, és a méhemnél végződik. Van gyerekem tudom milyen ha baba rúgás lenne. Szedek...