Lágyéksérv?

Tisztelt Doktorúr! Egyik nap reggel székrekedéskor nagyon nagyon erősen nyomtam, hogy siessek és le ne késsem a buszt. Éreztem egy "szakadásérzést" végbéltájékon, amitől az erőlködés akaratlanul is abbamaradt. Nagyon megijedtem, azt hittem, hogy a végbélizmom teljesen elszakadt akkora volt az érzés., De a végbélizmaim működőképesnek bizonyultak, és utánna csak egy tompa herefájdalom maradt vissza. Majd egyik napról a másikra elkezdett fájni az oldalam köldöktől balra majd az szépen leterjedt egészen a bal herémig. Egyre lentebb fájt, fájt a péniszem töve, a combhajlatom majd a bal herémnél állt meg a dolog. Azóta általában az oldalam és a bal herém fáj. Az első napokban nagyon fájt, lehajolni is alig tudtam majd enyhült. Sőt azon a héten volt egy erős bélgörcseim is, puffadásom. A herefájdalom hol előjön hol nem, általában hosszabb állás után kijön, de ha megpihenek, fekszek akkor elmúlik., De mostmár szinte állandó, hogy tompa fájdalom van az oldalamban illetve a bal herém vagy a bal herém tövénél szúró, égő fájdalom vagy tompa fájdalom jelentkezik. Ez az állapot már több hete fennáll, február 24.-én jelentkezett először. Elsőnek még semmit nem vettem észre, de mostmár látszik, mintha puffadt lenne a herezacskóm. Szóval én azt mondanám magamra, hogy heresérvem van.. itt egy kép, amin nem látszik jól, de élőben látszana, hogy valami nem stimmel: Szóval, amiket a neten olvastam alaphangon lágyéksérv és heresérv a gyanúm. 26 éves életkor és a vékony testalkat rendszeres állómunkával bizony hajalmosító tényező. Voltam urológián, de ott simán rávágták, hogy varicocele mindenféle ultrahang meg hasonlók nélkül. Elmentem hasi ultrahangra, az teljesen negatívnak bizonyult. Mert nekem az a gyanúm, hogy a varicocele és a sérv egyszerre jött ki. Apropó, tiszta sor lenne, de itt jön képbe a gastroenteológia. 2011 óta megváltoztak a székelési szokásaim. Hol hasmenés, hol normál, teljesen véletlenszerűen és olyan ételek, amik eddig nem okoztak gondot rendre gondot okoznak. Folyamatos a puffadásom és a bélgázosságom. Igen, annyi év óta. IBS szindrómára, ételallergiára gondoltam ezért a gastro. Szóval sérv és bélgondok is lehetnek. Mert pl mikor jön egy keményebb széklet régebben akkor fájt a hátam előjelként, sőt volt komoly fájdalom is csak pár másodpercig tartott tehát valami odabent tutira nem stimmelt. Sőt most a bélmozgásokat, mintha a herémben is érezném.. A kérdésem az, hogy mitévő legyek? Gyári munkásként sem táppénzre, sem szabadságra nem nagyon mehetek. Még elmegyek egy másik urológushoz meg a gastroenteológiára is van időpontom. Tehát mégegyszer gyorsan röviden: - székeléskori szakadásérzés - herefájdalom, zacskó megnagyobbodás - puffadás, szanaszét sugárzó fájdalommal - leggyakrabban bal oldalon köldökmagasságban tompa fájdalom és a bal combhajlatban fájdalom, de néha a jobb combhajlatban is fájdalom - bal bordaív alatti fájdalom - most az utóbbi héten már hajoláskor mikor préselve van a has akkor is furcsa diszkomfort érzés, fullasztó érzés , De Ön szerint mi lehet a bajom? Válaszát előre is köszönöm! Sent with MailTrack

Dr. Plósz János válasza sérv témában

lágyék- illetve heresérv minden további nélkül előfordulhat. Ha a sérv már kialakult vékonybél- illetve vastagbél részek juthatnak a sérvbe, melyek ekkor leszorítás alá kerülnek, fájdalmat, passzázs-zavart okozva. A több éve meglévő panaszok hátterében jó eséllyel irritabilis bél szindróma állhat. Irritábilis bél szindrómában a bél kóros motilitása, a bélflóra megváltozása illetve a bél beidegzésének kóros volta okozza a panaszokat. Javulás főként az életmódi változtatásoktól várható: gyakori, rendszeres, nyugodt, kis étkezések tartása, pre- és probiotikum legalább 1 hónapos, akár kombinált használata, rendszeres testmozgás, a stresz megfelelő feldolgozása.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. március 29.

Kérdések és válaszok: Haspuffadás

Rekeszsérv
Tisztelt Doktor úr/nő! Az lenne a kérdésem, hogy a rekeszizom sérv minden esetben veszélyes lehet? Kb fél évvel ezelőtt tapintottam ki a gyomorszáj felett, a...
Rekeszsérv
Tisztelt Doktor úr! Az lenne a kérdésem, hogy a rekeszizom sérv minden esetben veszélyes lehet? Kb fél évvel ezelőtt tapintottam ki a gyomorszáj felett, a...
Kezdődő lágyéksérv
Tisztetlt Doktor Úr! Tanácsát szeretném kérni. Egy napja jelentkezett egy szúró érzés a lágyékomban. Ma voltam urológiai vizsgálaton, ahol a doktor úr...
Lagyek serv es here duzadt
Udvozlom doktor ur engem jozsefnek hivnak 32 eves budapesti ferfi vagyok 2007 ben kaptam egy kagyek servet mejet akkor az orvos a, derekamon levo sebes...
Kezdődő hasi sérv?
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 14 évvel ezelőtt volt egy epekő műtétem, ami rutinként 3 hétre sikerült és lett egy 27 cm-es vágás a hasamon, sajnos (szerintem) a...
Kellemetlen, sérv szerű érzés. Mi...
Tisztelt Doktor Úr!, Ami miatt a segítségét szeretném kérni: Kiskoromban (5-6 éves lehettem) műtöttek jobboldali lágyéksérvvel. Nagyjából egy hónapja egy...