Bélösszenövés?

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Egyre elviselhetetlenebb problémával állok szemben. Nem egyszerű a történetem, de megpróbálok összeszedett lenni. Kb. három hónapig (febr-márc-ápr.) kezeltek antibiotikummal kismedencei gyulladás miatt. Több kevesebb sikerrel, ugyanis a hasi fájdalmaim nem igazán akarnak szűnni. Ekkor kezdődött a bélproblémám is, vagyis csak gondolom, hogy bélprobléma.. 86-ban műtöttek perforiált vakbéllel, nem volt egyszerű műtét, kétszer kellett felvágni, mert elfertőződött a seb. A heg tájékán kb. két hónapja- kezdetben csak feszülést, keményedést- később azonban már reggelente látható kidomborodást vettem észre, ami székletürítés után sem tűnik el, bár kisebb lesz. Mostanra a székletem is megváltozott. Elég sokszor kell mennem wc-re (tegnap délelőtt 6-szor), és a székletem bár nem hasmenéses, de elég laza. Reggel mindig nagyon görcsölnek a beleim, az első utam leggyakrabban a wc-re vezet. Pár napja már napközben is görcsöl a hasam, levegő van, hogy elég nehezen távozik. A bal csípőcsontom környékén is elég gyakran érzek fájdalmat, ezt viszont már évek óta. (Van, hogy egy hétig minden nap, van, hogy hónapokig semmi.) Voltam sebészeten, mert gondoltam, talán sérv, vagy a vakbélműtét heg körül van valami galiba. Uh-ra küldtek sérv vagy Crohn gyanúval, ahol azt állapították meg, hogy azon a helyen több a széklet és a levegő. Bélfali megvastagodás nem látható. Sok rost, és sok folyadék. Ezt be is tartom, délelőtt zöld turmixot iszom (gyümölcsök, zöldségek-levelek összeturmixolva vízzel), napközben is igyekszem megválogatni mit eszem. Ezen kívül iszom aloe vera gélt, zöldségtablettát, propoliszos virágmézet, és grapefruit mag kivonatot. Tehát tényleg figyelek magamra, talán jobban is mint kellene. Csak két múlva kaptam időpontot gastroenterológiára, de nagyon aggódom, hogy esetleg valami komoly bajom van. Ön az elmondott tünetek alapján mire gondolna? A béltükrözéstől nagyon tartok, Ön szerint indokolt az elvégzése? Egyébként két hete volt méhsövény hiszteroszkópiám, ez miatt, ha szükséges- el lehet végezni a tükrözést? Bélösszenövést már többen feltételeztek, erről, hogy lehet meggyőződni? Kérem szépen, ha van ötlete, hogy mi lehet a bajom segítsen. Előre is köszönöm. Üdvözlettel.

Dr. Plósz János válasza haspuffadás témában

Bélösszenövés szinte biztos hogy van a korábbi fertőzött vakbélgyulladás és a műtétek miatt. Ennek mértékét azonban csak hasi műtét (általában már laparoscopos) során lehet megítélni. A korábbi hosszas antibiotikum-kezelés a bélflórát tönkretehette, emiatt mindenképp javasolnék széklettenyésztést (clostridium-toxin meghatározást is), valamint pre- és probiotikum kúraszerű használatát (Progastro825 v. Protexin). Tünetei alapján postantibiotikus colitise (vastagbél-gyulladás), de lehet, hogy "csak" irritábilis bél szindróma alakult ki a kismedencei gyulladás kapcsán. Ha panaszai néhány héten belül nem szűnnek, érdemes a vastagbélvizsgálatot elvégezni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. május 11.

Kérdések és válaszok: Haspuffadás

Regota tarto puffadas megoldásai
Régeóta küzdök puffadás problémával. Voltam már ezzel orvosoknál, teszteltek székletet 3-4 különféle dologra, és negatívan jött vissza. Vérvétel sem mutatott...
Extrém bélgázosság szinte mindentől
Tisztelt doktor úr! A panaszom kb két és fél éve a semmiből kezdődő, és egyre romló, rettentő erős bélgázosság (és ezzel járó fájdalom). Póriasan szólva...
Lehet ez gázosodás miatt?
Tisztelt Doktor Úr! A napokban jártam a webbeteges radiológus kollégájánál beleket is áttekintő hasi és kismedencei UH-n. A bélrendszerre vonatkozó...
Merre Tovább?
Üdvözlöm! Az alábbi panaszaim miatt kérném segítségét: 24 éves férfi vagyok, és nagyjából 2 éve vannak tüneteim. Az elején azzal kezdőtött, hogy volt egy...
Bélgyulladás
Üdvözlöm Doktor Úr. Olyan kérdéssel fordulnék önhöz, hogy nekem 10 éve PCO-m van és most kezdtem el diétázni, hogy fogyjak egy kicsit. Az elején minden...
Vater papilla
Tisztelt Főorvos Úr! Tisztelt Doktor Úr! Hasi panaszok miatt 2016-ban ERCP vizsgálat során Vater papilla meszesedést állapítottak meg, ezért elővágást...