Azbeszt pala belégzése
Tisztelt Doktornő! Pár hónappal ezelőtt életemben először segédkeztem egy építkezési bontáson a családban. Egy azbeszt palával beffedett tető szakadt be és égett meg a ház felső szintjén. Sajnos ekkor még nem tudtam, hogy mivel van dolgom. Két napon keresztül napi 6-8 órát dolgoztam ezen a területen FFP2-es maszkot és ruha kesztyűt használva, de más védőfelszerelésem nem volt, így a bőröm szabadon volt viszonylag nagy felületen., Ami így utólag nyugtalanít, hogy mindenki egymásnak vágva tördelte és zúzta az azbeszt palát, köztük én is, mert nem tudtam, hogy egy veszélyes anyaggal van dolgom. Így még élveztem is bontást, hogy ripityára lehetett törni mindent. Azóta azt vettem észre, hogy az átlagnál gyakrabban van felső légúti problémám, sokszor szörtyög a tüdőm olyankor is, amikor nem vagyok beteg, ami számomra furcsa. Az is lehet, hogy álltszőr okozza, ebben nem vagyok biztos. Nem szoktam dohányozni, de 1-2 havonta egyszer mikor barátokkal sörözünk rá szoktam gyújtani egy-egy szálra. Most úgy érzem, hogy ilyenkor sokkal jobban megviselődik a tüdőm, mint előtte. Mit javasol, mit tegyek? A dohányzást nem fogom erőltetetni, mert az biztosan nem tesz jót. Van bármilyen lehetőségem arra, hogy javítsak az esélyeimen még így utólag, ha esetleg nagy expozíciónak voltam kitéve ezalatt a két nap alatt? Mit tegyek most? Kell kövessem később az állapotomat? Ha igen, akkor milyen gyakran lenne érdemes vizsgálatra mennem és mikre pontosan? Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!
Dr. Hangonyi Csilla válasza azbeszt palával történő érintkezés témában
Kedves Kérdező! Az alkalmazott FFP2-es maszk kiszűri az azbeszt szemcséket, így nem valószínű, hogy bármilyen károsodás érte a tüdejét. Bőrön keresztül nem tud felszívódni. Azt gondolom, hogy a megnövekvő légúti fertőzések, tünetek ennek a télnek köszönhetők. Nagyon sokféle légúti vírus van most a környezetünkben, elhúzódó köhögést okozva. A továbbiakban nincs más tennivalója, mint évente elmenni tüdőszűrésre. Üdvözlettel: