Sikertelen gerincsérv műtét

Férjemet - mivel iszonyú fájdalmai voltak, - 8 napja meg kellett műteni kiszakadt gerincsérv miatt. (13 évvel ezelőtt már egyszer műtötték.) Sajnos a műtét nem sikerült maradéktalanul. A, deréktájon érzett fájdalmai ugyan megszűntek, de a jobb lába továbbra is el van zsibbadva. Sőt! Nagyobb felületen és intenzívebben érzi a zsibbadást, mint műtét előtt. Ezen kívül vizelési és széklettartási problémái is lettek, ami eddig sosem volt. Nem tud spontán módon üríteni, mert teljesen el van zsibbadva a pénisze és a végbele egyaránt, és nem érzi az ingereket sem. Folyamatosan katéterezik és egy erős hashajtó segítségével ürítették ki a vastagbelét. Már 3-szor elvitték MRI-re, és idegstimulálást is kapott, de semmi eredménye. Az orvosok részleges bénulásról beszélnek, de nem látják és nem értik az okát. Gyógytornász igyekszik a lábát mozgásra bírni, de sajnos az ürítési problémájával nem tudnak, vagy nem akarnak foglalkozni. Valószínűleg a műtét következtében sérült meg valamelyik ideg, ami ezeket a tüneteket okozza nála. Mivel még csak 43 éves, és nem szeretném, ha teljesen lebénulna, ezért kérnék tanácsot, hogy mit tehetne a férjem saját gyógyulása érdekében? Mivel tudná az érzéketlen testrészeit, illetve a hiányzó ingereket "újraéleszteni"? Válaszát előre is köszönöm.

Dr. Bessenyei Mónika válasza gerincsérv témában

Kedves Kérdező! Lehet, hogy a tünetek csak átmenetiek, az ideg vongálódása miatt alakult ki a műtét kapcsán, de sajnos természetese a végleges károsodás sem kizárható. Férfiak is végezhetnek gáttornát, meg lehet próbálni a gátizomzatot erősíteni ugyanúgy, mint a nőknél intim torna esetén. ezek a gyakorlatok a végbél és hólyagzáró izomzatra hatnak. Emellett gyermekkorban hasonló panaszok miatt hólyag és végbélstimulatiot, elektromos ingerléssel, ezzel lehet az izmokat serkenteni. Kérdezzen rá erre a kezelőorvosuktól.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. augusztus 17.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Nyaki gerinc MR értelmezése
Tisztelt Doktornő! Édesapám az alábbi MR leletet kapta. Kérném szépen véleményét, hogy mi is megértsük mi van rajta. "A nyaki lordosis C. IV. punctum...
Mi a probléma a gerincemmel?
A jobb oldali űlőgumóm fájdalma egyre rosszabb, van úgy, hogy fekve is kegyetlen fájdalmat okoz. Kérem legyen kedves megnézni a képalkotó leletemet melyet...
Porckorongsérv? Teendők?
Jó napot kívánok! Az alábbi leletet kaptam MRI-ről: A lumbosacralis gerinc MR vizsgálata, sagittalis síkú T1, T2, STIR, coronalis T2, STIR, axiális T2...
Gerincsérv következményei
Tisztelt Webbeteg! Kezdődő ágyéki gerincsérvet diagnosztizáltak nálam., Derékfájdalommal jár üléskor-hajoláskor. Az utóbbi időben gyakori vizelési problémáim...
Gerincsérv MRI felvétel értékelése
Tisztelt Doktor Úr! Kérném szépen véleményét az alábbi lumbalis gerinc MRI lelet értékelésében: A lordosis íve elsimult. A csigolyatestek magassága szabályos...
Gerincsérv okozta vizelési probléma
Kedves Doktor úr! MR vizsgálattal igazolt gerincsérvem van (LV-SI között főleg bal oldali kiboltosulás) és az lenne a kérdésem, hogy ez okozhat-e gyakori...