Izomrángás

Tisztelt Doktornő! Segítséget szeretnék kérni A betegségem kialakulása a következő: Tavaly szeptember 5.én jobb combom a térdhajaltnál hirtelen megfájdult, ami nem múlt el éjszaka sem. Másnap napközben teljesen megszűnt, de estére újra előjött, sőt a másik lábam combjába is elkezdődött a fájdalom. Aztán a jobb és bal alkarom is tompán fájni kezdett, két óra múlva pedig hidegrázásom volt, remegtem és belázasodtam (38, 9 c). Reggelre a láz megszűnt, de az izomfájdalmak megmaradtak. Az alkarom annyira begyulladt, hogy az ujjaimat szinte alig bírtam behajlítani, fogni csak nehezen tudtam velük. Ekkor elmentem a háziorvoshoz, aki megvizsgált és egy algopyrin injekció után hazaküldött pihenni. 2 nap múlva visszamentem, hogy továbbra sem szűnt meg az izomfájdalom az alkaromban, ekkor beutalt a neurológushoz. Másnap elmentem az ideggyógyászhoz, aki megvizsgált, megnézte a reflexeimet azután CK labor-t csináltatott, ami 290-es érték lett. Azt mondta ezzel nem kell foglalkozni és az izomfájdalmak sem neurológiai jellegűek elmúlik, valószínű coxsackie vírus okozta. 3 nap múlva teljesen elmúltak a panaszaim, aztán 10 nap múlva egy szörnyű hasfájás és hasmenés tört rám, több órán keresztül szenvedtem, vert a víz és majdnem elájultam. Fél nap alatt elmúlt, de 2 napra rá, a jobb bicepszembe jött a furcsa kezdődő erőtlenség érzés. Aztán izomfájdalom, ami újra előjött a combjaimban is. Pont nyaralni voltam, de ahogy hazajöttem visszamentem a neurológushoz, ismét megvizsgált. Mondtam, hogy az eddigiekhez képest volt olyan, hogy rövid hajolgatás után a bal combomat sokkal gyengébbnek éreztem, azután izomfájdalmam lett, izomlázszerű érzés. Valamint újabb tünetek is lettek, apró izomrángások a bal és a jobb combomban, lábszáramban. Azóta túl vagyok rengeteg laborvizsgálaton, CK érték normális ellenőrzéskor. Tavaly októberben egy ENG/EMG vizsgálatom volt, mindkettő negatív lett. Az EMG vizsgálatot több tűállásból mindkét vádlimban elvégezték, de a doktornő azt mondta, hogy több izmomat nem szúrja meg mert felesleges. Ez egy ideig megnyugtatott, de a tüneteim továbbfejlődtek. A vádlimban továbbra is megvan az apró izomrángás, de azóta már szinte testszerte van. Néha ha használom valamelyik izmom utána apró rándulás következik. A jobb combomban pedig feszítés után nagyobb rángás történik szinte mindig ugyanabban az izomban. Idén januárban egy másik neurológus orvos készíttetett néhány vírus tesztet, ezek eredménye a következő lett: Cytomegalovirus (CMV) IgG/ELISA 1.266 / pozitív / Primer Cytomegalovírus fertőzést átvészelt. IgG maradványantitest. / Cytomegalovirus (CMV) IgM / ELISA 0.033 / negatív / / Epstein-Barr vírus nukleáris antigén (EBNA) IgG/ELISA (Siemens) 62.000 / pozitív / Primer EBV fertőzést átvészelt. IgG maradványantitest. Epstein-Barr vírus VCA IgG/ELISA (Siemens) 51.800 / pozitív / / Epstein-Barr vírus VCA IgM/ELISA (Siemens) 0.015 / negatív / / Epstein-Barr vírus IgA / ELISA 0.037 / negatív / / Varicella-zoster vírus IgG / ELISA 0.687 / pozitív / Varicella zoster átvészeltség vagy vakcináltság, IgG maradványantitest. / Varicella-zoster vírus IgM/ELISA 0.068 / negatív / / Szerológiai megjegyzés Vizsgálat eredménye Ezután azt a véleményt mondta, hogy bizonyított a vírus fertőzés, ami okozhatta az idegrendszer izgatottságát, érzékennyé válását. Várjak, mert idővel a tüneteknek szűnniük kell. Ez egy hónapja volt. Az lenne a kérdésem, hogy valóban okozhatja-e ezt a vírus maradványa, vagy az immunrendszerem folyamatosan küzd a maradványai ellen. Sajnos október óta rettegek attól, hogy ez egy kezdődő ALS. Folyamatosan sportolok, heti kétszer focizok, 1 hónapja könnyen lefutottam 7 km-t egyhuzamban. Egy hete felsétáltam egy 1000 méter magas hegyre is. Mégis úgy érzem, mintha statikus terhelésnél, például ha a combjaimra támaszkodok és percekig megfeszítem akkor sokkal hamarabb elfárad, mint korábban. Ha fekvőtámaszt csinálok, akkor 3*20 után már nagyon fáradtnak érzem az izmaimat, és apró remegés/gyengülés érzés lesz bennük ha a kezemet utána terhelem. Ezeket korábban nem figyeltem meg. Sokszor hirtelen fellépő, de elviselhető fájdalom jelentkezik a nyakamban az egyik izomnál, ami nyelés közben fájdalmas, majd néhány nap múlva ez a fájdalom a talpamban jelentkezik, aztán néha combhajlítómban. És vannak olyan nap, amikor szinte alig érzek izomrángást fájdalmat, aztán hirtelen, mintha egy roham jönne napokig újra jönnek a tünetek. Néha a nyelvem is megrándul, a nyeléssel, beszéddel nem volt problémám. Ön szerint valóban van arra esély, hogy ez majd egyszer ahogy jött elmúlik? Vagy lehet kezdődő ALS, a korábbi negatív EMG vizsgálat ellenére? 6 hónap után már jelentkezne klinikai gyengeség, vagy van aki szépen lassan gyengül csak? A családban nem volt neurológiai vagy immun beteg. Pszichológushoz is járok (eddig még nem sok eredménnyel), mert nagyon nehéz ezeket a tüneteket elfogadnom, mindig ha van egy új tünet visszatér a rettegés a betegségtől. Köszönettel L

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza izomrángások témában

Kedves Kérdező! Nagy valószínűséggel 2015. szeptemberében vírusfertőzésen esett át. A magas láz, izomfájdalmak tipikusan erre utalnak. A neurológiai vizsgálatot követően meg is gyógyult. A hasmenés ugyancsak valamilyen fertőzés, vagy egyszerű gyomorrontás miatt is lehetett. A baj az, hogy valamilyen okból kialakult Önben a szorongás, és főleg egy izombetegség irányban konkrét irracionális félelemmé, fóbiává alakult át. Mindez annak ellenére, hogy mind a CK, mind az EMG-ENG vizsgálata negatív volt. Ha lennének valódi izomfasciculációk, amiket Ön rángásnak él meg, ezt elektrofiziológiai vizsgálattal ki lehetne mutatni. Jelenlegi állapota az Ön megfogalmazását használva, - mely pontos leírása a helyzetnek, -rettegés a betegségtől. A tüneteit nem kell elfogadni, de a pszihés eredetét igen. Gyógyulásához nem elég a pszihológiai kezelés, megfelelően beállított gyógyszerek bizonyára szüntetni fogják panaszait, és végleges gyógyulás is lehetséges. Minden jót kívánok. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. március 04.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Izomrángás
Tisztelt Doktor úr! Problémám, hogy testszerte izomrángásokat érzek magamon március óta. Hol kevesebb hol több van. Mitől lehet ez? Az elvégzett vizsgálatok...
Szülés után neurológiai problémák?
Tisztelt Dr! 2 hónapja szültem-első gyermek-terhességem zavartalan volt, 41.-ik betöltött héten indított szülésem volt. Szülés alkalmaval vernyomasom kiugrott...
Arc rángatózás
A jobb szemem körülbelül két hete elkezdett rángatózni. Napi szinten többször, apró rángatózások fordulnak elő, de ez sokszor akár perceken keresztül is tart....
Neurológia betegség
Tavaly augusztusban a bal kézfejen izomrángásokat vettem észre. A hüvelykujj és a mutató ujj között., Ami jelenleg mindkét talpamon, vádliban meg néha arc,...
Porckorong probléma, ALS, esetleg más
Kedves Doktor Úr/Nő! 3, 5 hónapja kezdődtek a gondok. Egyik délután elkezdett szúrni a mellkasom. Így utólag ezt rendkívül túlreagáltam. 3 napig nem tudtam...
Izomrángás
Ez ev februarja ota vannak szivpanaszaim, nagyon kellemetlen erzes.Nincsenek mellkasi fajdalmaim, se legzesi nehezseg, vagy a karomban zsibbadas.Egyszeruen...