Zsibbadó kisujj

Kedves Doktorúr/Doktornő! Kb. 2 hónapja zsibbad a bal kezemen a kisujjam állandó jelleggel. Van, amikor erős a zsibbadás, de van, hogy minimális, illetve észrevettem a bal kezem, mintha ügyetlenebb lenne, de a kisujjamon kívül más ponton nem érzek zsibbadást. Háziorvosnál voltam vele, röntgent, vérvételt készíttetett és adott beutalót ideggyógyászatra, időpontot kaptam, 1 hónap múlva kell mennem. Olvastam neten jobb mielőbb cselekedni, namármost akkor lesz 3. hónapos a problémám (ha addig el nem múlik...csak úgy legyen) Előzmények röviden: kb10 éve játszok gitáron, utóbbi időben súlyzós edzéseket végzek, sokat számítógépezek esetleg a billentyűzethez való kéztartásnak lehet köze hozzá. Reménykedek benne van rá valami gyógyír, mivel a gitárjátékhoz nagy szükségem van a kisujjamra is és ahogy írtam, minthogyha kicsit ügyetlenebb lenne a kezem, kevésbé tudok vele ráfogni valamire, szorítani. Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Csuth Ágnes válasza alagút szindróma témában

Kedves Kérdező! Kímélje a kezét, szedjen B-komplex vitamint, enyhébb tünetek esetén elég a csuklók éjszakai nyugalomba helyezése csuklósín segítségével. Ezt érdemes már most elkezdenie.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. április 24.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Mozgásprobléma
Tisztelt Doktor Úr! Tavaly ősszel enyhe alagút szindróma alakult ki a bal karomban, amit a műszeres vizsgálat is alátámasztott. Mivel a vizsgálat is csak...
Kéztő alagút szindróma
2016 május 4.én volt kéztő alagút szindróma műtétem a jobb kezemen. Azóta 3 munkahelyet vesztettem el így elég kétségbe esett vagyok 29 evésen. Hiába volt a...
Műtét utáni munkába állás
Könyöktáji alagút szindróma műtétem lesz november 28-án. A műtét után mikor dolgozhatok újra? Adminisztratív munkakörben dolgozom, számítógépes munkát végzek.
Alagút szindróma, arthritis
37 éves nő vagyok. A tavalyi évben mind két csuklómon alagút szindrómát diagnosztizáltak. Sajnos már csak a műtéti beavatkozás lehetősége maradt. Mind két...
Javaslat kérése könyök alagút...
Panaszaim: könyöktáji fájdalom, gyűrűs- és kisujj zsibbadás, tenyér és ujjak égető érzése 9 hónap össze-vissza küldözgetés, kezeléssorozatok után EMG...
Kézfájdalom
Néhány hét óta a jobb kézfejem külső élén közvetlenül a csukló alatt naponta sokszor (30-50-szer is) apró mozdulatoktól is hirtelen rövid ideig tartó, de...