Progeszteronhiány és vetélés

Kedves Szakértő! Néhány éve a menstruációmat két-három napos "barnázás" előzi meg. Év elején terhes lettem, ezért korábbi menstruációs tüneteim miatt, habár a hormoneredményem jó volt, orvosom progeszteronpótlást rendelt el. Sajnos a 12 héten missed abortion következett be. Azóta újra menstruálok, ugyanúgy, barnázásssal, mint korábban. Mi okozhatja a barnázást? Lehetséges-e, hogy a barnázás olyan hormonális probléma tünete, ami miatt újra bekövetkezhet a fent említett szomorú esemény? Szíves segítségét előre is köszönöm!

Dr. Pétervári László válasza hormonzavar témában

Kedves Kérdező! A vetélésnek több oka lehet: A spontán vetélés szó szerint véve nem "spontán", azaz ok nélküli. Kiváltó tényezőit hat csoportba szokás sorolni: 1. Sárgatest-elégtelenség: Ha a sárgatest a ciklus során nem termel elég progeszteront, a méhnyálkahártya nem tud felkészülni a megtermékenyített petesejt befogadására. A progeszteron a 6. hét végéig csak a petefészkekben, a 10. héttől túlnyomórészt a méhlepényben termelődik. A 6. és 10. hét között (sárgatest-elégtelenség esetén jellemzően a 9. hét körül) a lepény még nem termel elég sárgatesthormont. Ezt nevezik az ún. lutoplacentáris shift időszakának. A következmény a magzat elhalása, a vetélés megkésése (missed abortion). Ebben az esetben a következő terhességet csak orvosi kezeléssel, jól előkészített, szabályos ciklusok alatt szabad vállalni. 2. Ivarcsatorna (hüvely-méh) fertőzés: Bizonyos kórokozók a terhesség 16. hetétől képesek elérni a magzatburkok alsó felszínét, ott gyulladást váltanak ki, melynek következtében a burok megreped, és a magzat kilökődik. Az ok a férj fertőzése is lehet, pl. idült prosztata-gyulladás formájában. 3. Génhibák: A kromoszóma-rendellenességgel fejlődésnek indult magzatok többsége nem jön a világra. Ez alól a Down-szindrómások 30%-a és a Turner-szindrómások 2%-a jellemzően kivétel. A kromoszóma-hiba kialakulhat új mutációként vagy valamelyik szülő által hordozott, kiegyensúlyozott rendellenesség szerencsétlen következményeként. Ha az egyik szülő egyik kromoszómájának egy darabja letörik és átragad a másik kromoszómára (transzlokáció), az illető egészséges, mert sem génhiányban, sem génfeleslegben nem szenved. Véletlenszerűen előfordulhat, hogy a gyermek az említett kromoszómákból egy egészségeset és egy hiányosat vagy egy génfelesleggel rendelkezőt kap, így a transzlokáció kiegyensúlyozatlanná válik, és a többszörös, súlyos veleszületett rendellenesség világra jöttét csak a spontán vetélés akadályozhatja meg. Génhibára, illetve környezeti hatásra létrejövő rendellenességek esetén a spontán vetélés a rendellenesség súlyosságától függ. A hatujjú gyermek megszületésének nyilvánvalóan nincs akadálya, de más a helyzet például nyitott gerinc esetén. 4. Nőgyógyászati rendellenességek: A méh fejlődési rendellenességei, a méhnyálkahártya pusztulása (pl. tbc miatt), a méhfalak összenövése (Asherman-szindróma), túlzottan nagy, sok vagy kedvezőtlen helyzetű mióma stb. mind-mind spontán vetélés okozói lehetnek. 5. Méhnyak-elégtelenség: A méhnyak-elégtelenség lehet elsődleges (a méh fejletlenségére vagy fejlődési rendellenességére visszavezethető), amikor a méhszáj tünetmentes megnyílása már az első terhesség során, jellemzően a 20. hét körül jelentkezik. Másodlagos a méhnyak-elégtelenség, ha a méhnyak záróizmainak sérülése egy korábbi szülés vagy nem szakszerűen végzett terhesség-megszakítása során elszenvedett méhnyak-sérülés következménye. 6. Immunológiai összeférhetetlenség: Ha a férj és a feleség antigénjei nagyon hasonlítanak egymáshoz, a magzatot védő ellenanyagok termelése megkéshet, ezáltal a magzat az idegen szövetekkel szemben agresszív nyiroksejtek (a "killer sejtek") áldozatává válhat. Aktívan a fenyegető vetélés gyógyítható. Szigorú ágynyugalom, enyhe nyugtatók, méhellazítók és kizárólagosan természetes progeszteron készítmények adásával (kapszula és hüvelytabletta formájában) a folyamat sok esetben visszafordítható. A már megindult vetélés esetén a folyamat spontán lezajlásáról gondoskodnak, steril körülmények között. Gyulladásos eredet gyanúja esetén antibiotikumot is alkalmaznak. A nyakcsatorna teljes kitágulását követően az elhalt magzatot vákuum-aspirátorral szívják ki a méhűrből, kis éles curette-kanállal ún. méhűri revíziót végeznek, hogy semmilyen magzati vagy magzati mellékrész, vérömleny ne maradhasson a méhben. Specifikus kezelések során a vetélésre hajlamosító alapbetegséget gyógyítják a következő terhesség vállalása előtt. Így például meggyógyítják az asszony fertőzését, szükség esetén a férjét is. Méhnyak-elégtelenség esetén méhszájzáró műtétet végeznek, ami után szigorú ágynyugalom és méhellazító gyógyszeres kezelés következik. Ismétlődő vetélések esetén megvizsgálják mind a férj, mind a feleség kromoszómáit. Az egyre koraibb ismétlődő vetélések esetén ellenanyag-vizsgálatot végeznek az Országos Hematológiai Intézetben. Pozitív esetben a férjtől vett fehérvérsejtek (limfociták) a feleségnek adott transzfúziójával lehet csökkenteni az antitest-termelést. Erre alkalmas lehet még a terhes anya vérének "átmosása" (plazmaferezis), mellyel csökkenthetik a magzat elleni ellenanyagok szintjét.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. október 18.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Hormonprobléma
Szép napot! Mitől lehet, hogy csak akkor érzem jól magam, amikor megjön. Olyankor úgy érzem rendesen működik a testem, fellélegez. Nem vagyok feszült....
Hormonvizsgálat eredmény,...
Tisztelt Nőgyógyász! Szeretném a segítségét kérni. 19 éves lány vagyok, nagyon későn jött meg (tavaly) és azóta is 4-5 hónaponta szokott megjönni, ezért...
Hormonprobléma a terhesség után
Tisztelt Doktor Úr! Az alábbi kérdéssel fordulnék Önhöz: 33 éves vagyok, 2 gyermek édesanyja. A második szülésem óta a menstruációm megváltozott. Az utóbbi...
Hormonzavar?
Üdvözlöm Doktor Nő/Úr! Köbliné Zsuzsa vagyok! Azzal kezdeném, hogy van egy 8 hónapos fiam, már a terhességem előtt túlsúllyal küzdöttem, amit 2010-ben...
Libidó csökkenés
25 éves nő vagyok, eddig intenzív szőrnövekedés volt megfigyelhető a mellbimbóim körül (12/15 szőrszál/mellbimbó), ami nekem természetes volt, mostanában...
Endokrin betegségek: PCO és...
Tisztelt Doktorúr/Doktornő! Kisbabát szeretnék, de sajnos az alábbi problémákat találta a nőgyógyász ill. az endokrinológus: - policisztás ovárium...