Még mindig bepisil

Tisztelt DoktorNő/Úr! Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy kisebbik gyermekem most lesz 8 éves, és éjszakánként szinte állandó jelleggel még mindig bepisil. Sok mindent próbáltunk már nála, nem sok sikerrel. PL. ilyen volt a 2-3 óránkénti ébesztés, de előfordult, hogy mire oda került a sor, hogy felkeltsük már be volt pisilve. Beszéltem erről a kezelőorvosunkkal, aki elintézte annyival, hogy a gyermek este már ne igyon folyadékot, ne nézzen olyan műsorokat, ami ijesztő, és félelmet keltő. Beutalóról, vizsgálatról hallani sem akart. Ekkor elkezdem hordani a gyerkőcöt egy természetgyógyászhoz, aki megnyugtatott, hogy szervi elváltozást nem lát, hanem egy nagyfokú agresszió rejtőzik a gyermekemben, ami így az éjszakai bepisilisben nyílvánul meg, vagy valami hasonló. 3-4 alkalommal vittem el a kisfiamat, mert sajnos a férjem nem hisz az e féle dolgokban és megszakítottuk ezt a fajta "gyógykezelést". Tudom, hogy most már komoly kivizsgálásra lenne szüksége a fiamnak, de félek, hogy valami gyógyszert kellene neki emiatt a dolog miatt szednie, és azt hallottam, hogy ez akár hiperaktívitást is kiválthat a gyermekből, ezt pedig nem szeretném! Lehet nagy butaságokat írtam, mégis szeretném, ha választ, vagy valamilyen tanácsot írna ezzel kapcsolatosan. Előre is nagyon szépen köszönöm! Tímea

Szigeti Ildikó válasza éjszakai ágybavizelés témában

Kedves Tímea! Kérdése és aggodalma jogos és érthető, a levelében nem ír butaságokat. Sok család küzd hasonló problémával. Egyes statisztikák szerint az alsó tagozatos gyerekek csaknem 20 százalékánál jelentkezik az éjszakai bepisilés, és ez az esetek 50 százalékánál serdülőkorra magától rendeződik. Általánosságban ez mondható el. A levelére visszatérve: a leírtakból sajnos nem, derül ki egyértelműen, hogy a fia volt-e valaha "ágytiszta", vagy az éjszakai bepisilés (enuresis nocturna) folyamatosan jelen volt az életükben. Ettől és a természetgyógyász "diagnózisától" függetlenül fontos, hogy egyértelműen kizárható legyen az organikus (szervi) elváltozás, ezért a házi gyermekorvostól érdemes beutalót kérni nefrológushoz vagy gyermek urológushoz. (A szakorvos által esetleg felírt gyógyszerek nem okoznak hiperaktivitást!) Akár negatív, akár pozitív lesz az orvosi vizsgálatok eredménye, mindenképpen ajánlatos pszichológus segítségét kérni. Azért megkerülhetetlen a pszichológus, mert ha a probléma hátterében lelki okok állnak, van segítség, ha pedig szervi okok vezettek ide, akkor is pszichés támogatás kell ahhoz, hogy a gyerek meg tudjon birkózni ezzel a feladattal. A lelki (pszichés) okok közül általánosan jellemző, hogy a gyerek ezzel "üzen" a külvilág felé. Ha korábban már kialakult az ágytisztaság, akkor biztosra vehető, hogy valami szorongást okoz nála, és ezzel "védekezik" a számára kellemetlen élmények, érzések ellen. Összefoglalva tehát mindenképpen először szakorvosi vizsgálat elvégzése, majd később pszichológus felkeresése javasolt! Mielőbbi javulást kívánva, Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. március 15.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Éjszakai ágybavizelés
1991.óta állok pszichiátriai gondozás alatt. Ez időszak alatt nagyon sokféle gyógyszereket szedtem. Tavaly novemberében befeküdtem a pszichiátriára, mert...
Gyermek éjszakai bepisilése
Kislányom 4, 5 éves szobatiszta volt már mind nappal mind éjszaka. Az egy hónap ovi szünet után, ahogy szeptemberben elkezdett megint óvodába járni, minden...
Éjszakai ágybavízelés
Szeretnék választ kapni egy kérdésemre, mivel a kisebbik kislányom most 7 éves, és iskolaérett, de ennek ellenére éjszakánként elég sűrven (2-szer, 3-szor...
Leponex alvászavarra?
Fél éve kezdtem el alvászavarra gyógyszert szedni. Először a házi orvosom írt fel gyógyszert, ami nem hatott. Aztán egy másikat, ami szintén nem volt jó....
Kényszerbetegség, családi élet, mi a...
Tisztelt Doktornő! 1 éve kezdődött a problémám, (bár előtte is voltak apróbb jelek már), amióta a gyerekek már nem szorulnak segítségre önnállóan öltöznek,...
Antipszichotikum elkerülő...
Üdvözlöm! Több éve fennálló elkerülő személyiségzavarral küszködök, önbizalomhiány, szorongás, félek beszélgetni emberekkel, ami nagyon megkeseríti az...