Mit kéne tennem ilyenkor?

Történt egy nagy „trauma” 1 éve, amire rosszul reagáltam, az akkori értelmi szintemmel. A trauma az volt, hogy barátnőmmel már rég terveztünk egy vizsgaidőszak utáni kikapcsolódó hetet, egy bulis hetet. Nagyon nagyon vártam, kicsit fennhordtam ekkor az orromat még, büszke voltam mindenre, amit elértem. Addig. Annak ellenére, hogy úgy gondoltam mindent tudok, megbuktam. És a barátnőm pedig átment, én pedig annyira éretlen voltam, hogy lelkileg és idegileg is még az nap teljesen kikészítettem magam, akkora csalódásnak éltem meg ezt az egészet. Természetesen levizsgáztam 1 hét múlva, duzzogva, fáradtan, megkaptam az 5öst. Viszont itt 2 nap volt az újabb szemeszter kezdetéig. Én meg ahelyett, hogy kikapcsolódtam volna, ideges voltam, hogy én mért nem pihenhettem +1 hetet, most kezdhetem el én is az új szemesztert -1 héttel. Teljesen éretlen gondolkodásom a következő fél évet szülte: Minden nap kedvtelenül és erőtlenül mentem be a suliba. Barátnőm mellett sem tudtam felszabadult lenni, annyira rosszul voltam lelkileg, és mindig zavart, hogy ő jobb jegyet kap nálam. Sok stressz és lelki dolog ért ekkor, nagyon kisebbségi komplexusom volt, egy idő után már a fülem is elkezdett zúgni ettől. Ekkor elindult bennem a hipohondriás időszak. 3 fül-orr gégésznél voltam, semmi eredmény, valamint 2 vérvételen. Persze az, hogy nem mutatott ki semmit, még jobban idegesített. Mindent támadásnak vettem. Tartósan egyáltalán nem tudtam kikapcsolódni, főleg a maximalizmusom miatt. Mikor már az idegrendszerem azt mondta, hogy ez sok, akkor is folytattam a tanulmányaimat, mert zavart volna kisebbségi érzés, ha nem fejezem be. Jött a 2. vizsgaidőszak. Azt végighajtottuk, és elhatároztam, hogy nyáron kiderítem milyen szervi bajom van. Termszetesen semmilyen, egyszerűen borzasztóan ki voltam lelkileg és szellemileg is merülve. Jó lett volna akkor egy kis testmozgás, sport, társasági élet. Voltam ekkor neurológusnál, aki azt mondta, elfáradtam kicsit. Pihenjek, sportoljak és szépen helyre fogok jönni, csak továbbra is kimerült voltam és zúgott a fülem, ami a legjobban idegesített. Aztán volt egy pihentető hétvége a nyár végén, ott úgy tűnt jobban vagyok. És még egy hétre szükségem lett volna szerintem, hogy teljesen felépüljek. Természetesen továbbra sem gyógyultam volna meg teljesen lelkileg se és fizikailag sem. Mivel a barátnőm továbbra is mellettem volt, továbbra is zavart, hogy ő több nálam és én pedig nem tudom azt vizsgán teljesíteni. Nem is akartam emiatt elkezdeni a fél évet, egyedül azért kezdtem el, mert kaptam ösztöndíjat. Még se elégedtem meg ezzel. Továbbra sem szerettem bejárni, egyszerűen borzasztóan kisebbségi komplexusom volt és nem tudtam lazítani, nem volt olyan dolog, ami felszabadított volna minden alól. Sok ideig keresgettem neten, hogy mi bajom van, mért nem vagyok kipihent és mért nem vagyok rendben. A stressz miatt keveset ettem, ezért ugyan az folytatódott, ami előtte elkezdődött. Hazaértem, konkrétan beájultam, szédültem, az egyetemen elkezdett erősen verni a szívem, reggelente pánikrohamaim voltak a lelki kimerüléstől. Ekkor is még sokat jártam orvoshoz, szív-ultrahang, vérvétel. Továbbra is, semmi eredmény. Aztán kaptam panangint., Amitől részlegesen javulta kedély állapotom is és közérzetem is, persze a hipohondriám továbbra is fent volt, ezért ráfogtam az egész évemet egyetlen ásványi anyagra. A magnéziumra, mert neten elolvastam, mennyi dologért felelős. Kicsit ennek tudtában megnyugodtam, hogy most már minden rendben lesz. Viszont, Amint megnyugodtam ennek tudtában, elkaptam egy vírusos betegséget, ami zöld hasmenést eredményezett, valamint folyamatos lesápadást. Ekkor megint csalódtam magamba és mindenbe, még próbáltam utolsó lelki erőimből csinálni így is ezt az egészet, de ekkor megbuktam egy vizsgán, amire nagyon sokat tanultam rendkívül rossz lelki és testi állapotba. Itt nálam végleg eltört a mécses. Haza kellett jönnöm, mert már enni sem tudtam, a hasmenés fokozódott, a kisebbségi komplexus újabb szinteket öltött és a lelki világom egyre rosszabb állapotba került. Körűbelül 3 hétig ekkor nem tudtam normálisan enni, stresszeltem és nem tudtam visszamenni az egyetemre és barátnőmhöz, ez aggasztott. Nem tudtam így sem fizikálisan, sem lelkileg sem nyugodt lenni, annyira aggasztott ez a helyzet., Amint a hasmenés elmúlt, jött egy légzőszervi megbetegedés...Összességében semmi sem tette lehetővé azt, hogy visszamenjek abba a környezetbe, ahol tönkrementem. Mert elmúlt az erős köhögés, jött megint a hasmenés, ekkor már annyira ki voltam idegileg készülve, hogy 4-5 hétig nem tudtam egy szendvicsnél többet enni. És továbbra is fennmaradta hipohondriám, ezért ráfogtam ekkor az egész helyzetet a gluténre. Mivel a gluténmentes diétával ekkor részleges javulásom volt, könnyebben tudtam megenni azt az ételt. Viszont, amint kicsit elkezdtem javulni, lelkileg is és közérzetileg is ezáltal, a barátnőm bejelentette, hogy ő már nem azt érzi, amit régen. Emiatt még inkább nem tudtam enni, bukó volt az egyetem, a barátnőm, a családom nem is tudom mit gondolt rólam és a többiek, a szaktársak is.. Teljesen egyedül maradtam, itthon szenvedtem, Nutridrinket kellett innom, mert egy falat sem ment le a torkomon. Az orvos ekkor írt fel egy SSRI-t, 3-t bevettem és szerencsére sikerült ennem, nem kerültem karácsonyra kórházba. Viszont itt lelkileg egy hullámvölgy kezdődött. Hosszas nyugalom kellett ahhoz, hogy rendbejöjjek lelkileg és testileg is, majd, amikor úgy éreztem, kellőképpen lenyugodtam, végre ki tudtam kapcsolódni, hírtelen erőre kaptam, hogy ez után akkor én mi mindent fogok elérni. Jól is éreztem magam, tele voltam önbizalommal, nem voltam feszült egyáltalán, viszont felmentem és eléggé előjöttek a régi dolgok, be kellett íratnom a sok bukott tantárgyat, régi ismerősökkel összefutottam, a volt barátnőmmel is összefutottam, és úgy érzem kicsit sok volt ekkor ez az egész, megint besokaltam és haza kellett jönnöm. Sokáig csak feküdtem az ágyban, vert a víz és nem tudtam mi történik velem, sokszor arra sem emlékeztem, hogy fél perce mit csináltam, mit beszéltem előtte néhány másodperccel. Ez volt akkor is, amikor 5 hétig nem tudtam enni, csak feküdtem és reszkettem, akaratlan mozgásaim voltak és izzadtam. Pihentem ismét, elhatároztam, hogy ezúttal viszont elkezdek edzeni, az helyre fog tenni, viszont még elég rossz idegi állapotba voltam, ezáltal nem sikerült a felépülés itt sem. Sokszor még ekkor is szédültem és vert a víz, de nem érdekelt, elmentem futni. Jót tett, olyannyira jót, hogy ismét felmentem Pestre, ahol elkezdtem kondizni otthon, pihentettem magam, néhány régi ismerőssel elkezdtem beszélni, amik megnyugvást jelentettek számomra, valamint munkát keresni. Viszont valami miatt mindig teljesen kiakadtam és nem tudtam bele kezdeni az eltervezett dolgaimba ez után. Állandóan ez az időszak jut eszembe, és folyamatosan elrontja a kedvem és önbizalmam, nem tudok továbblépni és meg nem történté tenni magamba. A kiakadásaim miatt elkezdtem sokszor pszichiátriai betegségeket olvasni, mint pl.: disszociatív-személyiségzavar, skizofrénia, bipoláris-zavar. Ezek még jobban nyomasztottak, ezért elmentem egy pszichiáterhez, aki közölte velem, hogy bipoláris-zavarban szenvedek, mivel meséltem neki, hogy régen volt olyan időszak az életembe, hogy visszahúzódó voltam, majd belekerültem egy jó társaságba és teljesen feloldódtam, jobban éreztem magam akkor. Nem is adtam erre a véleményre, hiszen én azt gondolom, nekem ilyen betegségem nincs. Újra elhatároztam, hogy felmegyek és belekezdek majd egy új dologba ez után, viszont megint eszembe jutott a múlt és továbbra sem tudtam belekezdeni új dolgokba, kiborultam, ismét haza kellett jönnöm, annyira felzaklattam magam, hogy most itthon vagyok, 3 napig nyugtatót szedtem és azon gondolkodom, hogy most, hogyan tovább. Egyszerűen nagyon nyomasztanak ezek a dolgok és nem tudok tovább lépni. Nem tudom egyenesbe hozni az életem tartósan. Erre kellene valami gyógyszert szednem?

Dr. Pálvölgyi Rita válasza szorongás témában

Tisztelt Kérdező, Szerintem mindenképp segítségére volna a gyógyszer. Antidepresszáns rendszeres szedésére gondolok. Emellett pszichoterápiás keretek között volna szerencsés túllépni a sérelmeken és negatív élményeken. Fontos volna megtudni, miért reagál ilyen szélsőségesen a sikertelenségre, a veszteségre. Leginkább a gyógyszeres- és pszichoterápia kombinációjától volna jó eredmény várható. Üdvözlettel.

Tőle szeretnék kérdezni