Bűntudat és rettegés az idő múlásától

Tisztelt Doktornő! 33 éves férjezett, gyermektelen nő vagyok. A férjemmel 14 éve vagyunk együtt boldogok, lassan 6 éve házasok. Mindig is nagy családot szerettünk volna, ám a baba nem jön. Konkrét kivizsgálásra csak nemrég került sor, ott megállapították, hogy a férjem egészséges, nekem azonban "lusták a petefészkeim", ami valószínűleg a túlsúlyom miatt van. Mindeddig azt hittük, csak pechünk volt, viszont mostanában körülöttünk mindenkinek gyereke születik, és mindegyikük jóval fiatalabb nálam. A végső döfést talán a sógornőm terhessége jelentette 2 évvel ezelőtt, aki védekezés mellett esett véletlenül teherbe. Az unokahúgom idén lesz 2 éves, míg én 33 vagyok, és úgyszólván kifutottam az időből. Mostanában rettegek az idő múlásától. Egyre gyorsabban múlnak az évek, egy év, mintha csak egy óra lenne, és ez halálra rémít. Ráébredtem, hogy a dolgok, amiket régebben megtehettem volna, soha nem térnek vissza. A nap minden percében bűntudatot érzek. Bűntudatom van, amiatt, hogy nem fejeztem be az egyetemet, sőt, csak diákhitelt halmoztam fel. Bűntudatom van, amiatt, mert az elmúlt években gyakran elhanyagoltam a háztartást és néha a férjemet is. Bűntudatom van a túlsúlyom miatt, mert nem tudok teherbe esni. Mindemellett folyamatosan rettegek az öregedéstől. Anyámnak ennyi idős korában már két tizenéves gyereke volt. Ha sikerül is teherbe esnem, a saját gyerekem nagyanyja leszek.., De ha nem lehet gyerekem, bűntudatom van, amiatt, mert a férjem mellettem kényszerül élni. Gyakran kívánom, hogy bárcsak meg se születtem volna. Nem gondolok öngyilkosságra, egyszerűen csak egyszerűbb lett volna, ha soha meg sem születek. Ha én nem születtem volna meg, most a férjemnek valószínűleg lenne egy gyönyörű, fiatal, egészséges felesége és egy nagy családja. Minden az én hibám. Mostanában aludni sem bírok. Halálosan le kell fárasztanom magam ahhoz, hogy el bírjak aludni. Éjszaka egyáltalán nem alszom, csak forgolódok, és tele van a fejem negatív gondolatokkal. Ha nagy nehezen elalszom, néhány óra múlva ugyanezek a szörnyű gondolatok ébresztenek fel. Próbálok Valerianát szedni, de nem nagyon használ. Rettegek, mert olyan érzéseken megyek keresztül, amiket eddig még nem tapasztaltam, és félek attól, hogy az egész életemet már szorongva kell leélnem. Szeretnék segítséget kérni, de nem tudom, hova kellene fordulnom. Tartok tőle, hogy a háziorvosom kinevet, és azt mondja, "ne raboljam az idejét az olyan emberektől, akik TÉNYLEG betegek". Egész nap kedvetlen vagyok, sírógörcseim vannak, fáradt vagyok, de nyugtalan. Tele van a fejem aggasztó gondolatokkal, másra sem tudok gondolni. Úgy érzem, számomra már minden elveszett. Fél lábbal a sírban vagyok. Az évek túl gyorsan telnek. Nem is igazán emlékszem, mi történt az elmúlt években, olyan az egész, mintha egyetlen nap lett volna, pedig hosszú évek teltek el. Az idő múlásának gyorsasága megrémít. Rosszul érzem magam, amiatt, mert nem vizsgáltattam ki magam időben. Talán már anya lehetnék. Nem tudtam, hogy az évek ilyen gyorsan el fognak múlni. Most pedig bánom, hogy ilyen könnyelmű voltam. Nem akarok megöregedni, nem akarom elveszíteni a dolgokat, amiket szeretek. Rettegek attól, hogy a jelenlegi érdeklődési köröm később már egyáltalán nem fog érdekelni., Hogy kiégek, megöregszem, aztán meghalok. Mivel az elmúlt évek úgy tűnnek, mintha csak napok lettek volna, rettegek attól, hogy az előttem álló évek is hirtelen elszállnak. Az életem felét már leéltem, és szinte semmit nem éreztem belőle. Semmit nem értem el. Nem fejeztem be az iskolát. Ha nagynehezen sikerül elaludnom, gyakran visszatérő álom, hogy visszamegyek az egyetemre (aztán persze rettegek álmomban, hogy mindent elfelejtettem). Évekkel ezelőtt, a gyermekvállalás reményében otthagytam a munkahelyemet, és a háztartással foglalkozom. Azonban bűntudatom van, amiért nem keresek pénzt. Viszont tudom, hogy még normális munkám sem lehetne, mert nincs végzettségem, csak egy érettségi. (3 évet pazaroltam el főiskolára, majd szakot váltottam, újabb 3 évet elpazaroltam, és soha nem fejeztem be a tanulmányaimat, mert nem volt pénzem fizetni a tandíjat...) Ráadásul, nagyon rosszul viselem a stresszt, ezért nem tudom, hogy tudnék-e rendes munkát végezni. Amíg itthon vagyok, megrendelésre készítek illusztrációkat, amivel nagy ritkán tudok szó szerint csak 1-2 ezer forintot keresni. Én magam sem tudom, mi lenne a helyes megoldás. Jelenleg annyira rosszul érzem magam lelkileg, hogy kétlem, hogy képes lennék kezelni a munkahelyi stresszt. Ráadásul, akkor úgy érezném, hogy még kevesebb időm lenne a hobbijaimra, ami azt jelentené, hogy még gyorsabban rohan az életem.. Mindeközben iszonyú bűntudatom van minden egyes nap a férjem miatt, aki korán reggel felkel, hogy munkába induljon, és csak későn jön haza. Mindent megteszek, hogy egy kényelmes, tiszta lakásba jöjjön haza, de mégis iszonyúan érzem magam, amikor reggel elmegy munkába, és tudom, hogy míg ő dolgozik, én akkor fogok aludni menni. Míg ő kettőnk helyett gürcöl, én az ágyban fekszem.. Úgy érzem, hogy az életem teljesen félrecsúszott, és már esélyem sincs, hogy megjavítsam. Nem tudom befejezni az iskolát, mert semmire nem emlékszem már a tantárgyaimból. Még ha lesz is gyerekem, már túl öreg leszek addigra. Elvesztegettem életem legszebb, legizgalmasabb éveit. Teljesen hasznavehetetlen vagyok, csak élősködöm a férjemen. Ő rendkívül megértő velem szemben, ám én napról napra egyre csak rosszabbul érzem magam. Fogalmam sincs, kihez fordulhatnék. Teljesen elveszettnek érzem magam.

Dr. Pálvölgyi Rita válasza szorongás témában

Tisztelt Kérdező, Mindenképp azt tanácsolnám, hogy keressen fel egy kollégát, és kérje a segítségét. A lelki betegségek ugyanúgy kezelendők, mint a testi bajok, és ezt természetesen tudják a háziorvosok is. Sok ilyennel találkoznak. Kérjen tőle beutalót egy pszichiáterhez, vagy akár közvetlenül is vegye fel a kapcsolatot egy pszichiáterrel. A pszichoterápiás kezelés mellett gyógyszerrel is lehet segíteni a szorongások, az alvászavar, depresszív állapot oldását. Üdvözlettel.

Tőle szeretnék kérdezni