Paranoia 3
Kedves Doktornő! Elsősorban köszönöm, hogy mindig válaszol a kérdéseimre és ilyen gyorsan! A terapeutám éppen nyaral, így sokat jelent, hogy valakivel megtudom beszélni az aggasztó gondolataimat, illetve ő nem pszichiáter és emiatt néhány kérdést nyilván nem vele beszélnék meg. Megígérte, hogy elérhetem nyaralás alatt is, de szerintem ez már a zaklatás kategóriája lenne (még visszaolvasni is sok, amit írok), így nyilván nem zaklatom pihenés közben.:) Sikerült elmondanom a félelmeimet és a rossz érzéseimet a pszichiáteremnek, aki nem vállalt el végül. Van egy pszichiáter, aki vállalná a gyógyszerátállításomat, de nekem nagyon ijesztő a módszere (erről ő is tud, de igazából mindegyik pszichiátertől félek). Egy viszonylag elismert pszichiáterről van szó, akit a kórházban is ajánlottak. Viszont megemlítettem még a kórházban is, hogy, hogyan szerette volna a gyógyszeremet átállítani, amit nem engedtem neki. A pszichiáter nem bírálta, hanem csak megjegyezte, hogy mindenkinek más a módszere (ezzel azért nem nyugtatott meg). Nagyon nem válogathatok, mert a legtöbb pszichiáter nem szívesen vállal átállítást (a kórházban pedig eddig nem történt meg - pedig sűrű látogatója vagyok sajnos, de leginkább addig tartanak bent, amíg szuicid vagyok és utána már haza is mehetek ugyanazzal a gyógyszerrel és vissza megyek 4 hónap múlva és ezt a körforgást játsszuk)., Ami számomra nagyon ijesztő, hogy egyik napról a másikra elvenné az antipszichotikumomat és helyette adna egy másikat. 600mg kventiaxot venne el és 10mg olanzapint adna helyette. Most nem a szakmai felülbírálását kérem, mert tisztában vagyok vele, hogy mindegyik orvos más módszerrel dolgozik és nem feltétlenül értenek egyet. Általában mindig azt mondják az orvosok, hogy az egyik gyógyszert leépítik és közben a másikat pedig emelik, illetve egyszerre csak egy gyógyszerhez nyúlnak hozzá, de ezt nem vállalta eddig senki. A legnagyobb félelmem még mindig az, hogy a gyógyszertől megfogok halni, pláne ettől az átállítástól. Tehát igazából a kérdésem ezzel kapcsolatos. Ettől meghalhatok? Nem tudom eldönteni, hogy jogos a félelem vagy megint túl bizalmatlan és gyanakvó vagyok. Az elvonási tünetekre számítok, mert gondolom nem lehet egyből átállni egy új gyógyszerre. Lehet, hogy butaság a kérdésem, de már egy hete ettől félek és nem tudok aludni a gondolatától, hogy halált okozhat a kezelés. Ha bármi baj lenne úgyis bemennék egy kórházba, de bennem mindig az a félelem van, hogy belefogok halni. Ennek most tényleg van esélye és inkább keressek valaki mást? A másik témám a diagnózishoz kapcsolódik, illetve a terápiához. Ez a téma mostanában nagyon bosszant. A paranoid gondolataimat szimplán borderline személyiségzavarnak gondolják és bipoláris hangulatzavarnak. Nekem elég nehéz elhinni, hogy "csak" ez a bajom és egy terápiának már rég meg kellett volna oldania. A legtöbb orvos emiatt mindig azt mondta, hogy nekem inkább terápia kellene gyógyszer helyett. 8 éve minimum járok terapeutákhoz (a legrövidebb 2 évig tartott, tehát tényleg kitartó vagyok). Nagyon nem szeretem, ha az ő szakmaiságukat kérdőjelezik meg, mert szerintem jó terapeutákhoz mentem mindig. Jelenleg is egy nagyon tapasztalt klinikai szakpszichológushoz járok, akivel megtaláltam a közös hangot. Ő jelezte, hogy pszichiáter segítsége nélkül nem lehet terápiát tartani velem, amit én is érzékelek és volt olyan pszichiáter terapeuta, aki szintén ezen a véleményen volt. Olyan, mintha a pszichiáterek szándékosan nem akarnák meghallani, hogy vannak ilyen gondolataim. Elképzelhető, hogy tényleg egy borderline ilyen erős üldözési élményeket okozna? 8 év után én már úgy érzem, hogy feldolgoztam azokat a dolgokat, amik velem történtek - családi érzelmi bántalmazás és abúzus. A családommal sikerült megszakítanom a kapcsolatot és már bűntudatot sem érzek emiatt. Ez sok energiába került, de már sikerült eljutnom idáig. Már észreveszem azokat a, mintákat, amiket otthonról hoztam és javítottam rajtuk. A ptsd tüneteim nagyon nagy része elmúltak. 10 éve vagyok együtt a férjemmel és az inti kapcsolatunk már rendben van, a baráti kapcsolataim és az élethelyzetem kiegyensúlyozott (egyetemre járok, saját házban élünk, a férjem családját nagyon szeretem, rendszeresen találkozunk barátokkal, leépítettük a bántalmazó kapcsolatot és nagyon jó házasságunk van, már 5 éve és egyébként 26 éves vagyok). Ezeken a dolgokon nem változtatnék semmit. Emellett viszont nem alszok rendesen, paranoid vagyok, ok nélkül, depressziós és néha túlpörgött. Ezeken próbálunk már 10 éve eredményt elérni, de egyre rosszabb idővel. Már csak, amiatt folytatom a terápiát, mert "a terápia megoldja gyógyszer helyett a problémáimat". Állandóan ezt hangoztatják és már nagyon idegesítő. Ha egy olyan embernek mondanák, aki életében 3 hónapot járt volna terápiára és szedné a gyógyszereket, akkor megérteném, de a 8 év már nagyon hosszú idő. Igazából engem már nem érdekel, hogy mi a diagnózisom, mi a bajom csak múljanak el valahogy a fentebbi tünetek, mert egyébként annyira normális életem van. Aki pedig azt mondja, hogy a traumák miatt érzem ezeket és nem is kellenek a gyógyszerek annak legszívesebben azt kívánnám, hogy ne aludjon, féljen, rettegjen, ne merje becsukni a szemét este a félelemtől, minden pillanatban érezze, hogy megfogják ölni vagy irányítják, megmérgezik gyógyszerrel, pörögjön túl és közben legyen feszült, majd teljesítsen nagyon jól (de presze csak pár hónapig), amit váltson fel, depresszió, nézze végig ahogy a párja szenved attól, ahogy ő szenved., De azért még váljon munkaképtelenné, az összes pénze arra menjen el, hogy ez elmúljon és ússzon el 10 éve, persze mellette "terápiázgasson" éveken keresztül, ahol állandóan a stabilizálásra koncentrálnak, de teljesen feleslegesen (azért érezzen késztetést öngyilkosságra is -, de nagyon nagyon erősen-, amiatt, mert semmi baja sincs körülötte és mégis rosszul van, de persze emellett senki se segítsen neki).. Majd mondja minden pszichiáter azt neki, hogy a terápia 8 év után is ezen sokat fog segíteni, de minden terapeuta tuti rossz volt, akinél volt, mert minden a terapeuta hibája.. Én ezt 8 évig csináltam gyógyszer nélkül. Nem vagyok rosszindulatú (a mostani felindulást eltekintve), de már ez a véleményem, ha valaki újra azzal jönne, hogy nem jártam jó terapeutához. Vagy ha csak kritizálni merik a módszereiket, de konkrétumot sosem mondanak, hogy mit kellene helyette csinálni. Kezdem azt gondolni, hogy egy "sima" pszichiáternek fogalma sincs arról, hogy mit jelent terápiára járni és milyen terápiák léteznek. (Eddig ilyen terápiákra jártam, amik hirtelen eszembe jutnak: analitikus, kognitív, szimbólum, autogén tréning, szexuálterápia, párkapcsolati - kapcsolat megerősítés, érzelmek kifejezése és kommunikáció miatt, egyébként ez volt a kedvencem, emdr klinikai szakpszichológussal - jelenleg is tart, DBT terápiára is fogok menni - várólistán vagyok, a házikat és a gyakorlatokat mindig csinálom, séma terápiás módszereket is ismerem, hipno terápiát csak hallgatni szoktam, mert hasznosnak tartom). Ha tényleg hiányos a listám és valamit még nem tettem meg, akkor inkább az Ön véleményét kérdezném meg, aki szintén tart terápiát, hogy amennyiben én megyek "rossz emberhez" mit kéne máshogy csináljak? Az EMDR, klinikai terapeutámhoz továbbra is ragaszkodni fogok (ha az állapotom mellett tudjuk folytatni), mert kompetensnek találom. Viszont szívesen kikérdezném olyan véleményét, aki ismeri a terápiás módszereket is. Elnézést ez most nagyon hosszú lett. Köszönöm előre is, hogy válaszol! Remélem, hogy a terjedelem ellenére sikerült érthetően megfogalmazzam a kérdéseimet.
Dr. Pálvölgyi Rita válasza diagnosztikus és terápiás kérdések témában
Tisztelt Kérdező, Sajnos, - annak ellenére, hogy igen részletesen igyekezett megosztani velem a panaszait, - mégsem vállalkozhatok arra, hogy felülbíráljam a kollégáim véleményét ismeretlenül, ilyen komoly előzmény után. Valóban eltérhet, hogy ki mit gondol egy betegségről, a szükséges gyógyszerelésről. Ez ügyben az a legjobb, amit tehet, hogy leeszi a voksát egy kolléga mellett, és igyekszik elfogadni az ő iránymutatását. gyógyszerváltásba nem lehet belehalni, ilyen esettel még soha nem találkoztam. Úgyhogy szavazzon bizalmat a kezelőorvosának. Üdvözlettel.
