Tachykardia, Bradycardia

Kedves Kardiológus orvos! Pajzsmirigy alulműködésem van, ami 2006-ban, derült ki. Erre euthyrox 25-öt szedek jelenleg (régebben volt, hogy 75mg-ot is szedtem, de attól sokszor éreztem össze-vissza ritmust a szívemben és vér eredmények alapján is indokolt volt a csökkentés) . Most viszont 5-6 között van a TSH.m 25mg euthyrox mellett, ezért emelnék az adagot úgy, hogy heti 5 alkalommal 50mg euthyroxot kellene szednem, 2 alkalommal pedig 25 mg-ot. Kardiológia kivizsgáláson is részt vettem, amelyen sinus tachycardia állapítottak meg, mely nyugalmi állapotban nincs, sőt a nyugalmi pulzusom (ülés, tanulás alatt) 50-60 között szokott lenni, de volt már 46 is. Alvás közben mértek már 41 körüli pulzust is. A Holter eredményen is volt bradycardia és tachycardia is egyben. A doktor nebivolol sandoz 5mg-os tablettát írt, melyből 2X 1/2 tablettát kellene szednem reggel és este, ám attól tartok, hogy este, amikor alszom, alapból lemegy a pulzusom, nem fogja-e még jobban lelassítani a gyógyszer a szívemet, illetve sokat tanulok, amikor szintén nagyon alacsony szokott lenni. Való igaz, hogy kisebb megterhelésre is sokszor begyorsul a szívem. A doktor azt írta a papíromra, hogy ugyan nyugalomban alacsony a pulzus, de mivel emelni kell a pajzsmirigy hormont indokolt a szedése a gyógyszernek. Lehet, hogy annyira meg fogja emelni a pulzusom, hogy nem kell, hogy tartsak a nebivolol sandoz szedésétől? Elnézést kérek, hogy pajzsmiriggyel kapcsolatos kérdést is tettem fel, de úgy gondolom azért ez szorosan idekapcsolódik. Köszönöm szépen! Várom a válaszát. Judit

Dr. Molnár Dóra válasza pulzus probléma témában

Kedves Judit! Először csak 1x2, 5mg nebivololt szedjen reggel, kb. két hétig, mérjen néha vérnyomást és számoljon pulzust, ha bármi kétsége támad a mért értékekkel kapcsolatosan, beszéljen a kardiológussal. Ha semmi kirívót nem észlel a 2 hét alatt akkor megemelheti a gyógyszert az előírt adagra. Tisztelettel: dr. Molnár Dóra, kardiológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Molnár Dóra
Dr. Molnár Dóra Kardiológus, belgyógyász
Megválaszolva: 2013. február 03.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Ér rendszeri betegség?
Kedves doktor nö! Fura események történnek velem. Szlovákiábol irok önnek:) sajnos már harom honapja szenvedek pulzus zavarban, ami fölszaladgál, volt már...
Mekkora pulzus normális?
Január elején második PTX-szel kerültem kórházba, amit megműtöttek, de a műtét után a kórházban elkaptam egy bakteriális fertőzést (staphylococcus aureus) ....
Vizesedés (hasüri folyadék) és...
Tisztelt Doktor nő! Férjem 11 éve bypass műtött. Egyre rosszabb az állapota. Pangásos szívelégtelensége van. A szíve most már csak 30 száz.-ban működik....
Miért esik le a vérnyomásom evés...
Jó napot kívánok! Pár hónapja magas pulzussal szenvedek (160-170) Bisoprololt szedek emiatt, a vérnyomásom így általában 100/60 körül mozog., Amikor elkezdek...
Mennyire nagy a baj az szív ultrahang...
Tisztelt Weborvos! Kedves doktor nő! Szeretnék egy kérdést feltenni! Édesapám 44 éves! (1980-as születésű). Foglalkozása: kamionvezető. 188cm magas, és 85kg...
Magas koleszterin
Tisztelt Doktornő! 6,15 a laboreredményemben a koleszterin szint, az sTSH 1,34 , már kb. egy éve szedem a Letroxot. Tegnap kérdeztem Öntől, hogy szedhető-e...