Mellkas röntgen eredményének elemzése

Tisztelt Doktornő! Édesanyámnak pangásos szívelégtelenség diagnózisa miatt mellkasröntgen elkészítését javasolta a kardiológus. A röntgen az alábbi eredményt hozta: " magasan álló rekeszek, jelentős gyomorléghólyag bal oldalon, középárnyék mk. irányban kiszélesedett, tág aorták, mk tüdőben a pulmonális érrajzolat jelentősen fokozódott, tágult pulmonálisok. Infiltrátum a tüdőben nem látszik. Lf.: enyhe restriktív jellegű légzészavar Kérném a fenti lelet értelmezésében a segítségét. Állapotáról annyit kell tudni, hogy jelenleg is a mozgása elég nehézkes, sétálás közben, sőt néha beszéd közben is érezhető a nehéz légzése. Lábai sajnos nagyon visszeresek, lábszára barnás színű. Édesanyás kicsit túlsúlyos, utolsó laboreredménye rendben volt, koleszterinszintjét, vérnyomását sikerült gyógyszeres kezeléssel beállítani. Véleménye szerint, mennyire komoly a problémát mutatott ki a röntgen felvétel illetve Ön szerint milyen kezelés javasolt? Előre is köszönöm Üdvözlettel.

Dr. Molnár Dóra válasza csökkent terhelhetőség témában

Kedves Kérdező, édesanyja alapdiagnózisának (pangásos szívelégtelenség) megfelelő a tüdő röntgen felvétel leírása. A szív állapotáról többet mondana egy szív ultrahang vizsgálat. A rossz terhelhetőség hátterében keresni kell az esetleges koszorúér betegséget is, nem tudom, hogy ez megtörtént-e. Az esetek egy részében a szívizomzat nem működik megfelelő intenzitással, a szív megnagyobbodik, és nem pumpál a szükségletnek megfelelő, mennyiségű vért a testbe. Lehet, hogy az édesanyjánál ez a probléma. Ezeket a kérdéseket, és a várható állapotváltozásokat, illetve, azt, hogy javítana-e a beteg állapotán egy rehabilitációs kezelés, a kardiológussal kellene megbeszélni. Jobbulást kívánok az édesanyjának! Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra, kardiológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Molnár Dóra
Dr. Molnár Dóra Kardiológus, belgyógyász
Megválaszolva: 2015. augusztus 13.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Szívizomgyulladás - lehetséges?
Tisztelt Doktornő! Lehetséges szívizomgyulladás fennállása normális EKG, szívultrahang és a referenciatartományban lévő szívmarker-értékek mellett? Kb. 5 hete...
EKG lelet értelmezése
Tisztelt Doktornő! Kérném segítségét az alábbi vizsgálat és EKG-lelet értelmezésében. Mire utal, ha utal valamire, milyen betegség gyanúját vetheti fel? 37...
Szervi ok vagy lelki ok?
22 eves srac vagyok aki szorongos es panikbeteg. Olyan 3 eve volt az elso panikrohamom focimeccs kozben. Akkor kivizsgaltak szervileg mindenhogyan (EKG, sziv...
Lehetséges a szivritmus zavar?
Tisztelt Doktornő! Érdeklődni szeretnék, hogy a mellkason nagyon fáj, amit gyors szívverés majd utána lelassul majd újból gyors követi. Ha fel emelek egy...
Szívrendellenesség lehetséges
Tisztelt Doktornő/Doktor úr! Bocsánat a zavarásért. - Már 2000,decembertől diagnosztizáltak, hogy 2-es cukorbetegségem van, de az a rendszeres kontrollal és...
Vizesedés (hasüri folyadék) és...
Tisztelt Doktor nő! Férjem 11 éve bypass műtött. Egyre rosszabb az állapota. Pangásos szívelégtelensége van. A szíve most már csak 30 száz.-ban működik....