Jól működő szív?

Tisztelt Dr. Molnár Dóra! 26 éves férfi vagyok. Két éve vannak pánikrohamaim, amik tavaly, december óta gyakoribakká is váltak. Február 20.-a óta szerencsére nem volt, mert kezeltetem. Azonban a szorongásom kissé lassabban enyhül. A kérdésem ezzel kapcsolatban az, hogy (bár voltam orvosnál, EKG vizsgálaton, ahol mindent rendben találtak) a 70 és 85 között ingadozó nyugalmi pulzus normális e? Mármint az ingadozásra gondolok., Amikor érzem, hogy relaxáltabb, gondtalanabb vagyok, akkor 67-75 között van, amikor izgatottabb vagyok, akkor 80-85 között. Feltételezem, ez az adott feltételek mellett "normális". Viszont álló helyzetben 90 és 105 között szokott lenni a pulzus? Ez is betudható a háttérben halványan meglévő szorongásnak? Valamint szoktam kocogni, sétálni. Tegnap 1 órát gyalogoltam viszonylag tempósan. 10-15 km/h lehetett a sebesség., Amikor hazaértem, kissé feszült voltam, ezért megmértem a pulzust. 120 volt. Ez "normális", megintcsak a szorongások függvényében? Nem akarom túldramatizálni a dolgot. Ezek csak számok, s nem akarok erre felépíteni téveszméket, de azért jólesne a véleménye. A vérnyomásom általában (többször mérem egy nap) 100/60 és 110/70 között van. Persze adódott úgy, hogy izgalmi állapotban mértem, akkor 140/76 volt. Kérdésemmel azért fordultam önhöz, mert orvosnál már jártam, de ha nem muszáj, feleslegesen nem szeretnék szívgyógyszert szedni. Emellett nagy ritkán előfordul, hogy nyugalmi helyzetben is felmegy fokozatosan a pulzus, persze rágondolok (talán ez idézi elő?)75-ről 100-ra talán olyan 15 perc alatt. Válaszát előre is köszönöm.

Dr. Molnár Dóra válasza pulzusszám témában

Kedves Kérdező! Az Ön által leírt értékek beleférnek az élettanilag elfogadható tartományba. Felállást követően közvetlenül nem érdemes a pulzus ellenőrizni, inkább pár perccel később, amikor a szervezet alkalmazkodott a testhelyzet változtatáshoz. Egyebekben nem is látom szükségességét a gyakori mérésnek, csak kifejezett panasz esetén mérjen pulzus és vérnyomást. 1 óra futás 10-15km/h sebességgel jó teljesítmény:) Igyon napi 2 liter körüli koffein-, energia- és alkoholmentes folyadékot. A sport folytatása minden szempontból hasznos. Jobbulást kívánok! Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Dr. Molnár Dóra
Dr. Molnár Dóra Kardiológus, belgyógyász
Megválaszolva: 2019. április 15.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Szívbetegség lehet?
Tisztelt Doktornő! 22 éves nő vagyok és jelenleg tanulok, azzal a panasszal fordulnék Önhöz, hogy az utóbbi pár napban változást vettem észre a pulzusomat...
Magasabb pulzus
Tisztelt Dr Nő! Gyermekkorom óta rendszeresen sportolok. Kb másfél éve elkezdtem futni pulzuskontrollal, pulzus pánttal. 4hete észrevettem, hogy ugyanarra a...
Két lepocka közti nyomás szív mr
Tisztelt Doktornő! Az első rosszullét után 2 hétig minden nap éjszaka 10 napközben plusz 2 órát kellet aludnom. Nem választhattam, nehéz légzés, pulzus...
Bajok a szívvel
Kedves DoktorNő/Úr! 20 éves Nő vagyok, 160cm, 48 kg. Körübelül egy hónapja Tunéziából hazaérkezés után bevásárlás közben rosszul lettem: pár percig mély...
Mitralis prolapsus
T. Doktor Nő! Mitralis prolapsus (szaporább szívverés) miatt évente járok kardiológiai ellenőrzésre. 55 éves 53 kg. vagyok. 2017.09. vizsgálat eredménye: RR:...
Normális a pulzusom?
Tisztelt Doktornő! 2 hónapja voltam mindenféle kivizsgáláson voltam szív ultrahangon ott azt mondták minden rendben megjártam a sürgősségit is ott volt 2 féle...