Karidológiai lelet

terheléses EKG és Holter monitorozáson vettem részt mert alacsonynak ítéltem meg a nyugalmi pulzusom. Heti 20-25 kilométert futok, nem nagy tempóban. Alvás közben 35-50 között van, napközben ülve pedig sokszor 50-55 között. a holter, UH és terheléses EKG alapján azt állapította meg a vizsgáló orvos, hogy semmi bajom. Minden normális. Sportadaptáció miatt egy kicsit nagyobb a bal kamra, de még határértéken belül van. Azt azonban csak nemrég vettem észre, hogy a terheléses ekg leleten volt St esemény, és az érdekelne, hogy ez, mennyire normális? (Holteren is volt, ott átalgosan 200 µV délelőtti órákban felkeléstől) Azt olvasom mindenhol, hogy az ST eleváció infarktusra utal, bár nehezen tudnám elképzelni, hogy egy épp zajló infarktust nem vett volna észre az orvosom ráadásul azóta se volt semmi panaszom, de mégis akkor mi lehet az oka? A terhelés utáni, pihenési szakaszban kezdődött és ha jól olvasom le a leletet akkor 4-5 percig tartott.

Dr. Molnár Dóra válasza terheléses EKG lelete témában

Kedves Kérdező! A gépi értékelés által leírt enyhe ST eleváció nem jelent szívinfarktust. A vizsgáló orvos ezt bizonyára így is gondolta. Görbe nélkül egyébként, csak számok alapján, nem lehet EKG-t értkelni. A szív elektromos tulajdonságai nagyon sok tényezőtől függnek, és mivel a EKG az elektromos aktivitás összesítéséből alakul ki, ezért mindig a klinikummal együtt kell értékelni. Persze vannak egyértelműen kóros görbék, de a kis eltérések megítélése mindig orvos dolga, nem lehet a gépre hagyatkozni. A gép algoritmusát egészséges és beteg emberek mérési eredményein alapuló statisztikák alaján hozzák létre, de a statisztika soha nem jellemzi az egyes embert, elég nagy az egyéni variabilitás. Amennyiben panasza, illetve még kérdése lenne, a vizsgáló orvossal kellene konzultálni. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Dr. Molnár Dóra
Dr. Molnár Dóra Kardiológus, belgyógyász
Megválaszolva: 2021. március 08.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Terheléses EKG magyarázat kérése
Kedves Doktornő! Kérem szépen, magyarázza meg nekem a következőket: Futószalagon végzett EKG alatt - terhelés végén II, III, a VF-ben 1.5mm-es, V4-6-ban 1.5-2...
Vizesedés (hasüri folyadék) és...
Tisztelt Doktor nő! Férjem 11 éve bypass műtött. Egyre rosszabb az állapota. Pangásos szívelégtelensége van. A szíve most már csak 30 száz.-ban működik....
Miért esik le a vérnyomásom evés...
Jó napot kívánok! Pár hónapja magas pulzussal szenvedek (160-170) Bisoprololt szedek emiatt, a vérnyomásom így általában 100/60 körül mozog., Amikor elkezdek...
Mennyire nagy a baj az szív ultrahang...
Tisztelt Weborvos! Kedves doktor nő! Szeretnék egy kérdést feltenni! Édesapám 44 éves! (1980-as születésű). Foglalkozása: kamionvezető. 188cm magas, és 85kg...
Magas koleszterin
Tisztelt Doktornő! 6,15 a laboreredményemben a koleszterin szint, az sTSH 1,34 , már kb. egy éve szedem a Letroxot. Tegnap kérdeztem Öntől, hogy szedhető-e...
Gyógyszerek együttes szedése
A következő gyógyszereket szedem jelenleg: Frontin 2x1, Scippa 10 mg 1+1, Letrox 0,75 1x1 A labor eredményem szerint a koleszterin szintem 6,3 és a...