Bedobbanás

Tisztelt doktornő! Egy olyan kérdéssel fordulok önhöz, hogy mit tanácsolna nekem? A problémám az lenne, hogy gyerekkorom óta érzem a az extrasistolekat, de régen csak normál állapotomban éreztem, de pár éve észrevettem, hogy foci illetve boxzsák ütés közben előjön, amikor elérek egy bizonyos pulzus számot, azután kicsit pihenek és elmúlik, de ahogy megint felmegy a pulzus ismét jönnek az extrák. Nem rég voltam vizsgálaton, ami negatív lett (Ekg, Szív uh, terheléses ekg.) A terhelésesnél csak annyi volt, hogy nem bírtam végigcsinálni, mert közben pánikoltam és úgy elég nehéz volt, de az ekg nem mutatott semmi eltérést. Viszont mikor abbahagytam a terhelést és már nem volt rajtam az ekg akkor jött egymás után kb 10 exta ütés, amit mondtam is ott a kardiologusnak, de nem szólt rá semmit. A háziorvosom is kardiológus és nyugtatott, hogy minden rendben, de én akkor is valamiért ideges vagyok ezek miatt. Súlyzós edzésnél illetve sima futásnál nem jön elő., Amit tudni kell még, hogy 8 éves korom óta szorongok illetve, depressziós időszakok is vannak az életemben és rettegek a betegségektől. Tudom, hogy lehetnek ilyesmi panaszok a folytonoson szorongástól, de nekem akkor is fura, hogy bizonyos terhelésesnél ahol felmegy a pulzus jobban akkor jelentkeznek ezek a dobbanások. Azt még hozzátenném, hogy ilyenkor nem vagyok rosszul! Nincs légszomjam, sem mellkasi fájdalmam vagy ilyesmi, csak simán a bedobbanások. Kérem segítsen, hogy mit tegyek. ☹️ Nagyon köszönöm.

Dr. Molnár Dóra válasza Extraszisztolék témában

Kedves Kérdező! 24 órás EKG monitorozással (Holter) kellene tisztázni, hogy a nap folyamán milyen eloszlásban, mennyi extraszisztolé van, és hogy egyáltalán, mennyi a pulzusa. Ezután lehetne a szükséges teendőkről beszélni. Laborban a vérből kálium és magnézium meghatározás is javasolt. Jobbulást kívánok! Üdvözlettel: Molnár Dóra

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Dr. Molnár Dóra
Dr. Molnár Dóra Kardiológus, belgyógyász
Megválaszolva: 2023. június 21.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Melléütések
Tisztelt Doktornő. Az utobbi pár napban tapasztalok rendszeres mellé üteseket. Ismerem az erzést mert 3x volt pitvarfibrilláciom, de szervi eltérést nem...
Van -e további teendőm
Tisztelt Doktornő! Olyan kérdéssel fordulnék önhöz, hogy kb 3 hónapja tapasztaltam napi többszőr, hogy úgy érzem, mintha mellkasba összeszorítanának és kb 1...
Szívritmuseltérések
Tisztelt Doktor Nő! 18 éves sportos fiatal lány vagyok, komoly betegség nélküli, műtétem sem volt. 58 kg. Életem során pszichés jellegű problémáim voltak. Ez...
Vizesedés (hasüri folyadék) és...
Tisztelt Doktor nő! Férjem 11 éve bypass műtött. Egyre rosszabb az állapota. Pangásos szívelégtelensége van. A szíve most már csak 30 száz.-ban működik....
Miért esik le a vérnyomásom evés...
Jó napot kívánok! Pár hónapja magas pulzussal szenvedek (160-170) Bisoprololt szedek emiatt, a vérnyomásom így általában 100/60 körül mozog., Amikor elkezdek...
Mennyire nagy a baj az szív ultrahang...
Tisztelt Weborvos! Kedves doktor nő! Szeretnék egy kérdést feltenni! Édesapám 44 éves! (1980-as születésű). Foglalkozása: kamionvezető. 188cm magas, és 85kg...