Pánikroham, fulladozás

Kedves Doktor Úr/ Doktornő! Nekem az elmúlt hónapban 4-szer volt úgynevezett "pánikrohamom". El kezdett nagyon hevesen verni a szívem egy amúgy teljesen nyugalmi helyzetben, a karjaim lezsibbadtak, izzadt a tenyerem és halálfélelmem volt. Mondanom sem kell az elsőnél nagyon megijedtem és azonnal a kardiológián kötöttem ki, ahol EKG-val, és szívultrahanggal vizsgáltak meg. Minden eredményem nagyon jó volt. A következő ilyen rohamoknál már nem ijedtem meg, hanem azonnal a vérnyomásmérőért nyúltam, 158/88 volt a vérnyomásom és 132 a pulzusom. Volt már egyszer egy évvel ez előtt is ilyen, akkor a mentők vittek el az iskolából szívroham gyanújával (legalábbis én azt hittem). Az elmúlt napokban más tünetem is volt. Nagyon nehezen kapok mostanában levegőt, úgy érzem, mintha a tüdőm egyszerűen nem tágulna ki eléggé, amit én úgy gondolok, hogy butaság mivel ilyen nem hiszem, hogy jelentkezhetne egyik napról a másikra és azt vettem észre, hogyha nem a légzésemre figyelek hanem valami lefoglal akkor egyáltalán nem is veszem észre. De mivel én vagyok olyan "ügyes" és hajlamos vagyok az ilyen dolgokra figyelni, rettentően kínzó, sokszor fullasztó minden nap órák hosszat sóhajtozni és nehezen lélegezni. Orvoshoz még nem mentem mivel pár napja kezdődött., De ha Ön úgy állapítja meg akkor természetesen haladéktalanul elmegyek a körzeti orvoshoz.Ön szerint mi lenne a teendő? Ha ez számít valamit mostanában elég stresszes és nehéz a helyzetem, elsősorban családi, párkapcsolati és iskolai dolgok miatt. Két évig elég aktívan dohányoztam és most leszokóban vagyok egy hónapja.Ön szerint mi lenne a teendő? Járjak kivizsgálásokra esetleges szervi problémával, vagy lelki eredetű lehet? Várom és előre is köszönöm válaszát! Üdvözlettel.

WEBBeteg szakértő válasza szorongás témában

Kedves Zsolt! A szorongásos rohamok jó részét a helytelen légzéstechnika váltja ki, illetve erősíti fel. Éppen ezért javaslom, hogy vizsgálja meg a saját légzését, fekve tegye az egyik kezést a mellkasára a hásikat a hasára, és figyelje meg, hogy egyenletes lélegzés közben melyik tér ki jobban. A helyes az lenne, ha hasi légző lenne. Ha nem így van, akkor meg kell tanulni a hasi légzést és ezt használni a szorongásos rosszullétek alatt is. A másik fontos dolog, hogy ne kapkodja a levegőt, és kerülje a sóhajtozást is. Ezek sajnos gyakori légvételi hibák szorongó embereknél. Ehelyett törekedni kellene az egyenletes lélegzésre., Amikor jelentkeznek a tünetei, akkor is próbáljon arra törekedni, hogy 7 másodpercig tartson a belégzés és a kilégzés is. Lehet, hogy azt érzi, hogy nem jut elég levegő a tüdejébe, de ez nem igaz. Nem fog megfulladni, nem kell ettől tartania. Pszichológust érdemes lenne felkeresnie, és autogén tréninget vagy más relaxációs technikát tanulni. Ha a panaszai fokozódnak és jelentősen korlátozzák a mindennapi életvitelében, akkor forduljon orvoshoz.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Általános szakértő
WEBBeteg szerkesztőség
Megválaszolva: 2012. február 26.

Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség

Pánik/gyógyszer
Kedves Doktornő, Évekkel korábban többször volt pánikrohamom, amire 0,25-ös Frontint kaptam. Rohamok elmúltak, gyógyszert letettem, pár elkerülő "manőver"...
Szorongás okozta gyomorpanasz?
Tisztelt Doktornő! Olyan problémám van, hogy április legeleje óta gyomorpanaszaim vannak. Kezdetben csak, fura rossz érzés volt, “mocorgott”, hangokat...
PÁNIKBETEGSÉG?
Tavaly tavaszal volt egy nagyobb lelki megrázkodtatásom, azóta sokszor mostanában naponta többször is remegés jön rám. Elsőnek csak gyomor idegra gondoltam, de...
Szédülés MRI lelet
Kedves Doktor úr! 2 éve szédüléses panaszom.ami enyhe egyensúlyzavarral jár, imbolygó járással. Ebből 6 hónap tünetmentes voltam. Tavaly nyáron. Számtalan...
Miért érzem rossznak magam és az...
Tisztelt doktornő/úr! 21 éves lány vagyok. Egy ideje foglalkoztat a kérdés, hogy miért becsülöm le ennyire magam és miért érzem rossznak az életem! Egész...
Depresszió
Kedves Doktornő! Nekem az a problémám, hogy refluxom és gasztritiszem van, ami már másodjára újult ki. Nem értem miért, hiszen szedtem kellő ideig a...