Van még remény?
Tisztelt Doktornő, Igyekszem a gyermekkoromtól kezdve a mai napig leírni a gondjaimat, problémáimat. Ahogy visszaemlékszem a gyermekkoromra már óvodás időimben is állandó félelemérzetek gyötörtek. A szüleimről: Édesapám érzésem szerint soha nem fogadott el igazán, nem szeretett engem tiszta szívből mert szerintem én az ő szemében "buta" és "félénk, gátlásos" gyerek voltam. 13 éves koromban elhunyt, nem vetette meg az alkoholt. Résszegen eléggé sűrűn veszekedett az édesanyámmal, és kiabált velem is.Édesanyám idegrendszere labilis volt, gyakran kiabált ő is rám és az öcsémre sokszor semmiségekért.Édesanyám 27 éves koromban elhunyt. Na, de hogy a lényegre térjek, a gyerek és serdülőkoromra úgy emlékszem vissza, hogy nagyon csendes, visszahúzódó, gátlásos gyerek voltam, Csak akkor beszéltem ha kérdeztek, akkor is csak röviden. Aztán serdülőkor környékén észrevettem, hogy szimplán például ha az unokatestvéreimmel összeültünk egy nyári uzsonnára például, akkor hónaljban erőteljes izzadást tapasztaltam. Később kamaszkorban és fiatal felnőttkorban a tüneteim csak fokozódtak, társaságban beszélgetésbe bekapcsolódni képtelen voltam, könnyen zavarba lehetett hozni, a kortársaim már jóval ügyesebben kezelték az ügyes bajos dolgaikat, én ehhez buta voltam béna, gátlásos. A legszörnyűbb az volt, amikor csak szimplán kimentem a faluban egy közösségi eseményre, és rendkívűli módon izzadni kezdtem hónaljban. Természetesen otthon maradtam mert így, hogy menjek ki a többi ismerőshöz beszélgetni szinte rosszul voltam a gondolattól, hogy észreveszik az izzadásomat a semmiért. Innentől az életem egy pokol lett, a buszon csak bambultam az üveget, félrenézni, hogy kik ülnek a buszon például nem mertem. Ezek a rendkívüli izzadások pokollá tették az életemet. Barátnőm, bár jóvágású kisportolt fiatalnak tartottak soha nem volt az izzadásoktól, meg, hogy társaságban csak ültem bambán, esetleg néha hebegtem-habogtam valamit ezek esélytelenné tették a párkapcsolat kialakítását. Sajnos ezzel a kezeletlen félelemérzettel, gátlással, izzadással, hosszú éveken át éltem le, amikor rátaláltam a solutio antisudoricára, ami a számomra már óriási örömforrást okozott, hogy legalább már nem izzadtam, amikor zavarban voltam, illetve nem volt látható tenyérnyi folt a hónaljamban. A jelenlegi állapotom jelenleg az, hogy majdnem ugyanolyan félénk és gátlásos vagyok, mint kamaszkoromban, annyi az előnyöm, hogy legalább a solutio antisudorica megvan. barátnőm azóta sem volt, Ha csak ki kell menni az utcára otthonról már zavart vagyok, új élethelyzetek előtt napokig sokszor nem alszom mert ráizgulok, hogy mi lesz-hogy lesz, nehogy hibázzak, tökéletesen szeretnék mindent megoldani. Nagyobb társaságban beszélgetésbe nem tudok bekapcsolódni a mai napig. Feszélyezett vagyok szinte mindig, minden élethelyzetben, amikor elhagyom a lakhelyemet. Kérem válaszoljon, hogy mi tevő legyek, van e még visszaút a számomra.
Dr. Pálvölgyi Rita válasza gátlásosság témában
Tisztelt Kérdező, A tünetek a szociális fóbia tüneteinek felelnek meg. Erről bővebben olvashat a honlapomon: Érdemes terápiás segítséget keresni. Gyógyszeres és/vagy pszichoterápiás módon enyhíthetőek a szorongásos tünetek. Üdvözlettel.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
