Vádli görcs

Tisztelt Doktornő! Pár nappal ezelőtt vettem észre, hogy a jobb lábszáramon, a térdem alatt (nem középen, a térdtől balra) van egy fél tenyérnyi duzzanat. Nem rendes, kemény pukli, ami pl. ütés után jelentkezik, de behatárolható a duzzanat. Lábfájás, elszíneződés, meleg bőr érzés nem volt. A háziorvosom megvizsgálta, véleménye szerint a mélyvénás trombózis gyanúja nem merült fel, de a duzzanat kivizsgálása miatt elküldött ultrahangra. Ez 4 napja volt, ott a mélyvénás trombózist kizárták, a leletem negatív, az erek teljesen rendben voltak, a vizsgáló orvos megnyugtatott, azt mondta, a duzzanat nem ettől van, talán zsír lehet, majd meg lehet vizsgálni. Nem is foglalkoztam tovább a duzzanattal, hiszen fájni nem fájt, a héten tervezem felkeresni háziorvosom, hogy merre tovább annak kivizsgálásával. Ugyanakkor tegnap óta nyugtalan vagyok, ugyanis este elkezdtem érezni a vádlim, enyhén, mintha görcsölgetne, reggelre pedig arra keltem, hogy ha pipálok/spiccelek, akkor teljesen begörcsöl a vádlim. Alapjáraton továbbra sem fáj, nem duzzadt be a lábam, nem meleg a bőr, de érzem a vádlim, ha pedig mozgatom, akkor kifejezetten görcsöl. Mivel pánikolós vagyok, nagyon megijedtem, hogy mégis szóba jöhet a mélyvénás trombózis? Vagy ezt sikerült tényleg kizárni? Nagyon félek, ezért biztosabbnak éreztem inkább rákérdezni. Válaszát előre is nagyon köszönöm!

WEBBeteg szakértő válasza témában

Tisztelt Kérdező! A kialakult terime "pukli" nyomhatja a környezetében lévő izomrostokat, főleg ha azokat megfeszíti. Ez magyarázhatja a panaszok jelentkezését is. Hogy megnyugodjon, és biztosan ki legyen zárva a thrombozis, csináltasson egy un. D.dimer vizsgálatot a laborban. Ennek negativitása esetén kizárható a thrombozis. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Általános szakértő
WEBBeteg szerkesztőség
Megválaszolva: 2022. január 25.

Kérdések és válaszok: Visszérbetegség

Gyomornyálkahártya gyulladás mellett...
Tisztelt Doktor Úr! Testvérem állapotával kapcsolatban írom jelen kérdésem. Úgy 8 évvel ezelőtt kialakult nála egy gyomornyálkahártya...
Hpv fertőzés
Üdvözlöm! Segítségre lenne szügségem sajnos a férjemmel kiderült a kapcsolatunkban, hogy nekem 31,56 hpv fertőzésem van neki pedig 31,82....
Std teszt eredmény
Tisztelt Doktornő! Egy védekezés nélküli orális szex után (amit nekem csináltak) a nemigyógyász a 14. napon húgycső, mintás pcr teszteket...
Ibs? Vagy esetleg valami komolyabb?
Tisztelt Doktor Úr. 45 éves nő vagyok. 3 éve, 42 éves koromban kezdődött az egész probléma. Egyik reggel hirtelen sürgető, pépes széklet....
Veseelégtelenség mellett magnézium...
Üdv: Szeretném Kérdezni, milyen magnéziumot szedhetek, ami nem bántja a vesét . A káliumom 5 egész és 5,9 tized között mozog a Resonium...
Használható biztonsággal a drogériákban...
Pl. a DM sajátmárkás desztillált vize, ami háztartási gépekbe, labormunkához stb. megfelelö. VDE0510 szabvány szerint.