A Neuron című szaklap friss számában közölt tanulmány szerzői kétszer annyi herpeszvírust találtak az Alzheimer-kórban elhunytak agyában, mint azokéban, akiknél nem alakult ki a betegség - írta a LiveScience.com.
A 2,8 millió, Dániában élő ember egészségi adatainak elemzésére épült vizsgálat eredményei szerint az egy, vagy több traumás agysérülést elszenvedett embereknél 24 százalékkal nagyobb valószínűséggel jelentkezett...
WEBBeteg - Tóth András, újságíró -
2018.03.21. 14:06
Hiány van ma Magyarországon a demenciával kapcsolatos tudásból, a hasznos, hétköznapi információkból. Mosonmagyaróvár élen jár egy néhány éve indult kezdeményezésben, amely akár minden városban megvalósulhatna. Zimmerer...
A túlzott alkoholfogyasztás a legfontosabb megelőzhető kockázati tényező a demencia, vagyis az elbutulás minden típusának kialakulásában - állapította meg a témában eddig készült legnagyobb kutatás.
Napi egy adag zöld saláta a kor előrehaladtával segíthet megőrizni a memóriát és frissen tartani az agyat - állítják egy amerikai tanulmány szerzői.
Debreceni Egyetem -
2017.11.06. 16:04
A demencia korai felismerését segíti az a vadonatúj, néhány perc alatt elvégezhető teszt, amelyet mostantól a Debreceni Egyetemen használnak. A szellemi hanyatlás szűréséhez ilyen érzékeny és gyors módszer eddig még nem...
WEBBeteg - Dr. Reinhardt István -
2017.10.27. 16:04
A ginkgo biloba (vagy páfrányfenyő) valójában egy élő kövület. Előbb jelent meg a Földön, mint a dinoszauruszok, szívós és hosszú életű növény. A modern orvostudomány több kedvező élettani hatását is számontartja...
WEBBeteg - Illyés András, biológus -
2017.10.25. 17:25
A ginkgokivonat kognitív funkciókra gyakorolt hatásait elemző eddigi áttekintő tanulmányok az elbutulás és az Alzheimer-kór megelőzésében nem találták hatékonynak a növényt, az elbutulás jeleit többé-kevésbé már mutató...
Semmelweis Egyetem -
2017.10.20. 18:56
Neurológiai betegségekre, például Alzheimer- vagy Parkinson-kórra is utalhat a szagláscsökkenés, amely akár tumorok vagy különféle endokrinológiai elváltozások első jeleként is megjelenhet – hívta fel a figyelmet Dr....
Bonyolultabb kockázati tényezők felismerésére is alkalmas új számítógépes módszerrel vizsgálták az Alzheimer-kór és az időskori demencia kialakulásának kockázatát az ELTE és a Semmelweis Egyetem kutatói, akik...
Black Page Consulting -
2017.08.08. 14:29
Magyar kutatócsoport áttörést ért el az Alzheimer-kórban jelentkező epilepszia diagnosztizálásában. Ennek korai kezelése lassíthatja az Alzheimer-kór tüneteinek romlását, és hozzájárulhat a betegek életminőségének...
WEBBeteg - Cs. K., fordító -
2016.12.21. 09:41
Az Alzheimer-kór által érintett családok számára a betegség könnyen keserédessé teheti az ünnepeket. Az alábbi egyszerű tippek segítségével azonban mindenki számára könnyebb, élvezetesebb lehet a karácsony.
Nagyobb valószínűséggel jelentkeznek Alzheimer-kórral összefüggő agyi elváltozások azoknál, akik negatívan viszonyulnak az öregedéshez - állapították meg a Yale Egyetem közegészségügyi tanszékének szakemberei.
Red Lemon Media -
2015.10.21. 05:21
A magyar felnőttek 86 százaléka észlel magán olyan tüneteket – ingerlékenység, feledékenység, mentális kimerültség –, amelyek hátterében a romló agyi vérkeringés is állhat - derül ki a Trend Inspiráció Műhely...
Debreceni Egyetem -
2015.08.29. 05:21
Az öregedés természetes velejárója az agyi funkciók változása, a demencia azonban nem része a természetes öregedésnek.
WEBBeteg - Cs. K., fordító -
2015.05.30. 16:07
Azoknál az idősebb nőknél, akik hetente legalább 1-2 órát tornáznak, egy éven belül jelentősen javulnak a kognitív agyfunkciók – állítja egy új, kanadai tanulmány.
A hangszeren játszás csökkentheti a demencia kialakulásának kockázatát - derült ki egy ikerpárok bevonásával készített tanulmányból, amely azt mutatta, hogy az ikerpár zenélni tudó tagjánál egyharmaddal kisebb...
Két cukorbetegség elleni gyógyszer visszafordíthatja az Alzheimer-kór hatásait: visszahozhatja az elveszett emlékeket - derült ki egy új brit kutatásból, amelyet egerekkel végeztek.
A kakaóbabban található természetes gyógyhatású vegyületcsoport, a flavonoidok segítségével egészséges idős embereknél megelőzhető a korral járó szellemi hanyatlás - erre a következtetésre jutottak a Columbia Egyetem...
Amerikai kutatóknak először sikerült visszafordítaniuk az Alzheimer-kórral összefüggésben lévő memóriaromlás folyamatát.
Első ízben állítottak elő laboratóriumban működőképes háromdimenziós agyszövetet, amelyet két hónapon át sikerült életben tartani.
A D-vitamin hiánya növelheti a memóriaromlás esélyét - állapította meg a kérdésről készült eddigi legnagyobb szabású tanulmány.
DRportal -
2014.08.01. 18:37
A torontói York University kutatói arra a meglepő felfedezésre jutottak, hogy az idegen nyelvet beszélő, és nyelvtudásukat nap mint nap használó embereknél akár 4 évvel is késleltethető az időskori demencia megjelenése...
Well pr -
2014.07.31. 14:29
A kétévenként odaítélt Boehringer Ingelheim gyógyszergyár és az Európai Idegtudományi Társaságok Szövetsége (FENS) Kutatási Díját az idegtudományok területén elért rendkívüli kutatási eredményeinek elismeréseként az...
A memórián is javíthat a szürkehályogműtét, nem csak a beteg látásán - állapította meg egy új amerikai kutatás.