Meleg időben értágító infúzió okozhat zavartságot, erőtlenséget?

Üdvözlöm, segítségüket szeretném kérni.Édesanyám évek óta súlyos cukorbeteg, inzulinozza magát naponta 4 alkalommal.kb 4 évvel ezelőtt volt egy Stroke-ja, amiből szinte teljesen feljavult. Később volt egy szívritmus zavara, amit újraütéssel nagyjából rendbetettek. Azóta minden évben jár értágító infúzió kúrára, rendszerint utána jobban szokta érezni mag pár hónapig. Néhány héttel ezelőttre kapott időpontot az aktuális éves kúrára, erre el is ment, pont a legnagyobb meleg volt akkoriban. 5 napon keresztül 1-1- infúziót kapott. Maga járt be saját lábán minden nap, ezt megelőzőleg is viszonylag tudott megfelelően mozogni.kb.a 3-ik infúzió után elkezdett zavartan viselkedni, nehezen tudott felállni, menni. Az 5 infúziót, követően egyre jobban tapasztaltuk a családban a zavartságát (sokszor érthetetlenül, össze vissza beszélt), és erőtlenségét. Egyik nap délben beadta az inzulint, így, mint később kiderült nem tudott felállni, nem tudott enni., Amikor hazaértünk, eszméletlenül feküdt. A mentősök infúzióval kezelték, így magához tért. Estefelé ismét rosszul lett nagyon gyenge és zavart volt. Bevittük korházba a sürgősségi osztályra. Másnap felvitték a diabetologiára, ott a cukrát kezelgették, de időszakosan a zavartsága megmaradt, és az ereje részben jött vissza. Készítettek egy CT-t, amin azt mondták, nem látható friss esemény. Pár nap múlva, átadták a geriátriára, nekem azt ígérték, hogy rehabilitációra kerül oda. Most már ott van bő egy hete, és rohamosan romlik az állapota, oda jutottunk, hogy bedeszkázva, bepelenkázva fektetik az ágyban, pedig Ő még három hete járkált, főzött, stb. Telitömik altatóval, hogy még annyit se mozogjon, amennyit tudna. A nővérek több esetben is leszidják, evéshez sem veszik le az ágyról a rácsot, minden étel, és ital a nyakába ömlik édesanyámnak. Gyakorlatilag semmi vizsgálatot nem csinálnak vele., Amikor beszélek az osztályvezető főorvossal, ígér fűt-fát, de sosem történik semmi sem. A család hívtunk hozzá neurológust, szerinte szervi baja nincsen annak, hogy nem tud felállni.

Dr. Csuth Ágnes válasza zavartság témában

A vércukorháztartás tartós zavara, agyi keringési zavar lehet az oka, esetleg máj-, veseelégtelenség, alapos belgyógyászati vizsgálat javasolt. Vegyék fel a területileg illetékes centrummal a kapcsolatot, ha a beteg áthelyezését kívánják.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. július 30.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Demencia erős súlyosbodása
Tisztelt Doktor Úr, Doktor Nő! Én, mint N. István a kérdező vagyok, és a mamámról (83) fogok kérdezni. A mamámon tavaly nyár közepén, demenciát és alzheimer...
Covid megbetegedés, oltás, zavartság
Tisztelt Dr. Fehér Gergely! Az alábbiakban kérném szíves segítségét. Édesapám 72 éves. Anamnézisében alkoholfüggőség szerepel, 2 évvel ezelőtt pszichiátrián...
Megmondjam Neki?
Tisztelt Dr. Fehér Gergely, tisztelt Doktor Úr! A véleményét, tanácsát szeretném kérni. Anyai Nagynénémnél 2020. augusztusában diagnosztizáltak „Demencia...
CT értékelés
Tisztelt Dr! Legyenszíves magyarázza el, hogy mit tartalmaz édesapám ct eredménye. Édesapán márciusban leesett a lépcsőn, fejét megütötte. Ct negatív volt,...
Elszigetelve
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Tanácstalan vagyok, nem tudom kihez fordulhatnék. Több, mint 1 évvel ezelőtt véget ért egy majdnem 6 éves párkapcsolatom, ami...
Betegség
Szép napot! 11 éves fiamnak következő tünetei vannak: túlsúly, időnként fejfájás, hasfájás, zavart beszéd (nem lehet érteni vagy teljesen értemetlen dolgot...