Szorító mellkasi érzés.

Tisztelt Doktor Nő/Úr! A tegnap este folyamán 11 óra tájékán erős szorító/égető érzést éreztem a szívem fölött, a kulcscsontom és a szegycsontom illeszkedése alatt olyan 1 centire, de még a szívem felett. Mivel hasonló történt már velem, (reflux) ügyet sem vetettem rá, bár zavaró volt, hogy az állandó alacsony vérnyomásom (104-107/73-75) tudatában elég erősen vert a szívem. Ma reggel viszont sajnos elkezdtem szédülni is, ami önmagában nem lett volna baj, hiszen az alacsony vérnyomásom miatt ez rendszeresen (főleg felkelésnél) jelentkezik, viszont elkezdett zsibbadni a bal karom. Szív betegségem nincs. Tény, hogy nem feltétlen szoktam sportolni és dohányozni is szoktam persze mértékkel (4-6 szál/nap). Mivel hipochonder vagyok, próbáltam nyugtatgatni magam, hogy elmúlik meg bebeszélem magamnak meg hasonló, de ez már felkelés után-tól számolva is 5 órája tart. Ön szerint forduljak ezzel sürgősen orvoshoz, vagy elég megvárnom a hosszú hétvége végét és Hétfőn intézkedjek ez ügyben. Az égő fájdalom szinte elviselhető ha lefoglalom magam, viszont a bal kéz zsibbadása, ami fél óránként előjön, leginkább az zavar. Nem vagyok orvos, de a szívinfarktus nem csak az életkorom (22), a testsúlyom (55), de még az állandóan alacsony vérnyomásom miatt is kizárható. [remélem még a kockázata is remélem Ön is így látja) Mozgásra erősödik az égető, kellemetlen érzés és a szédülés, de sajnos nyugalmi állapotban sem szűnik meg teljesen. Ön szerint mit tegyek? Válaszát előre is köszönöm.

Dr. Árki Ildikó válasza zsibbadás témában

Tisztelt Kérdező! Állapotának súlyosságát csak személyes orvosi vizsgálattal lehet megítélni, és diagnózist is csak így lehet felállítani. Javaslom, hogy ne várjon, hanem mielőbb kérjen személyes orvosi segítséget.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Árki Ildikó
Dr. Árki Ildikó Háziorvos
Megválaszolva: 2014. október 22.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Idősember tenyerének erességéről
Zsibbadó kéz. A tárgyak megfogásakor nem érzi azokat. A képen látható erességgel összefüggésben van? Szinte feketéllik; a tenyér és az ujjak. Kell-e rá kenőcs...
Féloldali zsiborgás
Tisztelt Dr. Nő! Olyan kérdéssel fordulok önhöz, terhességem alatt jelentkezett elősször a bal arconban ilyen enyhe zsiborgó érzés mintha mászkálnának valamik...
Karzsibbadás
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 2 hónapja tartó éjszakai/hajnali kétoldali karzsibbadás kapcsán írtam Önnek korábban is. Most ismét szeretnék tanácsot kérni. Elég...
Sclerosis Multiplex?
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 3 hónapja jelentkezett bizonyos időközönként egyoldali (bal) fülcsengés, pontosabban egy nagyon halk folyamatos sípolás, ami aztán...
Visszatérő Kézfej zsibbadás
Kedves Doktor Úr! Korábban már fennállt ez a problémám, de egy időre kezelés nélkül megoldódott, most azonban ismét visszatért. Hirtelen, egyik percről a...
Libabőr a combon
Három hete egy adott ponton elkezd libabőrözni a jobb combom külső fele, egy olyan kb. tenyérnyi területen. Nem zsibbad a combom, nem gyengül el, olyan,...