Sára állapotromlása

Tisztelt doktornő 13 éves lányom állapota miatt írok Önnek, oxigénhiányos agykárosodással született a jobb agyféltek nagyon érintett a bal kevésbé a fizikai állapota négy végtagi bénulás de segítséggel ül a mentális károsodás kisebb és az elmaradottsága a fizikai hátrányaiból adódnak elsősorban. 6 éves koráig szedett gyógyszert Convulex és 2 rövidebb alkalommal Nootropilt, epilepsziás görcsei nem voltak és az EEG sem mutatott ilyen elváltozást, de nem volt teljesen rendben sem...fellépett néha nála egy pánik szerű ideggörcs ami összerántotta a testét pár másodpercenként majd elmúl ekkor kapta a nootrolpit, amit egy év után kihagyhattunk, majd 6tol 12 éves koráig gyógyszer mentes volt és egy éve újra jelentkeztek a görcsök a pánik szerű roham és már kétszer cseréltünk gyógyszert, de mindig ugyan az a hatás...a cserénél jobban van majd 2 hét után kezdődik a görcsös állapot és a gyógyszer emelése sem segít, az állapot romlása mindig egy stressz helyzet után kezdődik pl.iskola ahol valami nem tetsző érte. Jelenleg egy éves gyógyszeres kezelésnél ott tartunk, hogy elutasítja a kimenést, már csak az oldalán hajlandó feküdni és állando feszültség látszik rajta a testén és az arcocskáján is pedig egy életvidám mosolygós 2-3 orát ülni bíró számítogépen játszó 10ig számoló betűket ismerő kislány volt még egy éve, jelenleg, Depakin 500mg 1 tabl 1x, Timonil 300 2x1tabl, most kapta Rispen 1mg 1, 5tb, de sajnos semmi javulás nem tapasztalható nem nyugodtabb és a feszesség is maradt csak aluszékonyabb és nem önmaga...nagyon szépen kérem doktornő, a fent írotakkal kapcsolatban kérném a véleményét Ön javasolna e változtatást vagy kivizsgálást (EEG re járunk rendszeresen) esetleg ha volt hasonló esete akkor, hogyan sikerült javítani a beteg állapotán. Nagyon el vagyunk keseredve mert szép és figyelmes életvidám lányunkból egy fizikailag és pszichikailag szendvedő 13 éves gyerek lett aki már 3 komoly gyógyszert szed és csak rosszabbodik az állapota. Előre is köszönöm a válaszát..egy el

Dr. Kerekes Éva válasza epilepszia témában

Kedves Édesanya! Minden epileptológusnak van az Ön kislányához hasonló betege. Vannak olyan betegek, illetve epileszia típusok, melyek 1-2 évig reagálnak egy-egy gyógyszerre, majd elleállóva (refrakterré) válnak. Ekkor új, harmadik gyógyszert építünk be, és ha bevállik, megpróbáluk leépíteni ez egyiket az addig szedett gyógyszerek közül. A folyamat hosszú, a gyógyszereket lassan lehet csak emelni/ leépíteni, és van, amikor a beteg és a hozzátartozó türelme elfogy. Az epilepsziások 20-30% nem tehető rohammentessé. Én úgy gondolom, Sáránál a serdülőkor hormonjai is sokat rontanak az állapotán. Kérjenek ismételten időpontot a Sárát gondozó neurológusnál, menjenek el nélküle, és tegyék fel a nekem feltett kérdéseiket, mert csak Ő tud válaszolni. Minden kezelés egyénre szabott, az epielsziában hatványozottan is! Kérjenek őszinte válaszokat. Ha ezek után is kétely maradmagukban, hogy kell-e tovább vizsgálni, és megfelelő-e a gyógyszeres kezelése, akkor keressenek egy epielpszia nentrumot / szakrendelést. Budapesten a Bethesda Kórház Neurológiai Osztályát/szakrendelését, az OITI Epilepszia Centrumát, a Szent János Kórház Epilepszia Centrumát tudom javasolni. Ne ijedjenek meg, hogy az utóbbiak nem gyermekintézmények, minden epileptológus kiválóan gondoz gyermek epielpsziát is. Jó Epilepszia Centrum működik a, Debreceni és Pécsi Gyermekklinikán is. Lehet, hogy csak akkor nyugodnak meg, ha egy másik epileptológus is alátámasztja az önök orvosának a véleményét.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. január 31.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Epilepszia esetén busz út?
Tisztelt Doktornő! Kislányomat 2022 januárjában, 11 évesen Benignus centrotemporalis epilepsziával diagnosztizálták. (Édesanyjától örökölt betegség, akit...
Szédülés, elesés
Tisztelt WEBBeteg! Kedd délután a 15 éves lányunk megszédült itthon, elesett, a fejét beütötte. Vannak pillanatok, amikre nem emlékszik. Mindez rövid idő...
EEG-eredmény
Tisztelt Dr. Fehér Gergely! Egy aggódó anyukaként kérem a segítségét. Kisfiammal (6 éves, SNI-s), a mai napon voltunk EEG-n. A kezelő orvosa azt közölte,...
EEG vizsgálat
Tisztelt Doktor Úr! Voltam EEG vizsgálaton és az alapján azt állapították meg, hogy epilepsziás vagyok. Soha nem volt semmilyen testi tünetem. Ez alatt értem...
Epilepszia?
Tisztelt Dr ÚR! Az lenne a kérdésem, hogy az EEG leltem alapján valóban epilepsziás vagyok e? Lelet: kevert polymorph ébrenleti tevékenység. Szemnyitaskor...
Kérem segítsen!
Üdvözlöm Doktornő! Köszönöm gyors válaszát. A kérdésekre megpróbálok a leletek alapján válaszolni. 3 hónap alatt 2 GM nagyrohamnak leírt rosszulléte volt,...