Bal oldali kéz- és láb zsibbadás

Tisztelt Hölgyem, Uram! 24 éves fiatal nő vagyok. Az utóbbi időben (2-3 hete) vettem észre, hogy alkalmanként enyhén zsibbad a bal lábfejem, leginkább a talp-felőli része (esetenként a tértől kisugárzólag), illetve a bal tenyér+ujjak területe. A zsibbadás érzése nem erős, csak zavaró, kellemetlen. Az ujjaimat mindig mozgatom, hátha "elmúlik", de sajnos nem. Szintén nem rég óta figyeltem fel egy kellemetlen érzésre a gerincoszlop bal oldala felé, deréktájon. Ez kicsit erősebb, de inkább kellemetlen. Éjjelente, alváshoz készülődve oldalamon kellemetlen feküdni, így a hátamon vagy hason pihenek. Mivel tanuló vagyok, ráadásul mérnöki szakon, elég sokat ülök s vagyok gép előtt. Olvastam, hogy magnézium hiány is okozhatja a zsibbadást, amivel kapcsolatban kérdezném, hogy Magne-B6 szedése ajánlott? Mi a véleménye a leírtakról, a gerincoszlop melletti fájdalomról? Emelni nem emelhetek, ugyanis tavaly egy súlyos szemfertőzést összeszedtem, a retinámat is műtötték ennek kapcsán, így arra odafigyelek. Ekkor volt kontraszt-anyagos MR vizsgálatom, (mivel panaszkodtam elviselhetetlen homlokfájdalomra), akkor az agyi érhálózat rendben volt (2012. július) . A sport része életemnek, hetente 2-4 alkalommal mindig biciklizem napi 1-1, 5 órát, általában hétvégente. Kérem, írja meg őszintén mi tévő legyek, szeretném elkerülni a komolyabb bajt. Amennyiben tud ajánlani bármilyen megoldást, azt nagyon szívesen fogadom. Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Kalóczkai Andrea válasza zsibbadás témában

Kedves Kérdező! Neurológus szakvizsgálattal lehetne közelebb jutni a probléma okához. Nagy valószinűséggel a gerincben van a gond eredete. Csak a fizikális vizsgálat után lehet megmondani, hogy a nyaki és az ágyéki gerinc is érintett-e vagy csak a nyaki. Addig is csak városi biciklivel menjen, a hajlott gerincű biciklizés nem használ. Ha lehet járjon úszni, de itt is a hátúszás a gyógyitó, a mellúszást kerülje. Használhat izomlazitó krémeket, tapaszokat, szedjen Vitamin B1-t, igy nem fog hizni. A többi kérdés csak vizsgálat után megválaszolható.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. május 12.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Idősember tenyerének erességéről
Zsibbadó kéz. A tárgyak megfogásakor nem érzi azokat. A képen látható erességgel összefüggésben van? Szinte feketéllik; a tenyér és az ujjak. Kell-e rá kenőcs...
Féloldali zsiborgás
Tisztelt Dr. Nő! Olyan kérdéssel fordulok önhöz, terhességem alatt jelentkezett elősször a bal arconban ilyen enyhe zsiborgó érzés mintha mászkálnának valamik...
Karzsibbadás
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 2 hónapja tartó éjszakai/hajnali kétoldali karzsibbadás kapcsán írtam Önnek korábban is. Most ismét szeretnék tanácsot kérni. Elég...
Sclerosis Multiplex?
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 3 hónapja jelentkezett bizonyos időközönként egyoldali (bal) fülcsengés, pontosabban egy nagyon halk folyamatos sípolás, ami aztán...
Visszatérő Kézfej zsibbadás
Kedves Doktor Úr! Korábban már fennállt ez a problémám, de egy időre kezelés nélkül megoldódott, most azonban ismét visszatért. Hirtelen, egyik percről a...
Libabőr a combon
Három hete egy adott ponton elkezd libabőrözni a jobb combom külső fele, egy olyan kb. tenyérnyi területen. Nem zsibbad a combom, nem gyengül el, olyan,...