Folyamatos zsibbadás szinte az egész testben

Tisztelt Doktornő/úr! Körülbelül másfél hónapja kezdett enyhén fájni néha a bal fülem, aminek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Ekkor kezdődött el az, hogy egy-két éjszaka zsibbadást éreztem a bal karomban illetve lábamban. Néha ez erős izzadással is párosult. Orvoshoz nem mentem el a panasszal, mivel ebben az időben költöztünk ki külföldre, ahol most is tartózkodom. (nem EU ország) A fülfájás nagyon ritkán előjött, de többször nyomást is éreztem a fejem bal oldalán. Ez most nem jellemző, viszont a testem szinte folyamatosan zsibbad. Napközben is, de az éjszakák sokszor elviselhetetlenek. A fejemben, nyelvemben is érzem a zsibbadást, hátamban, lábamban, kezemben is. Természetesen nagyon megijedek, ilyenkor felülök, próbálok megnyugodni, aztán sikerül elaludnom. Éjszakai izzadás elmaradt. A fejem bal oldalán, a fej és a nyak találkozásánál, fül körül mozgásra érzem, mintha az izmok "beálltak" volna. Nem szédülök, próbálok tornázni, masszíroztatni a nyakam (otthon) és mozogni, akkor jobb. Általában nagyon stresszes vagyok, pszichés tünetnek tulajdonítja a családom ezt a tünetet. (Most költöztünk külföldre bizonytalan időre) Az én aggodalmam az, hogy nem szűnik és már majdnem egy hónapja tart. Nyár előtt nem tervezzük a hazautazást. Magnéziumot és B6 vitamint két hete folyamatosan szedek. (A családban (szülők, testvérek) mindenki egészséges, felmenők között sem volt krónikus beteg) Várom válaszát.

Dr. Kalóczkai Andrea válasza zsibbadás témában

Kedves Kérdező! Nagy valószinűséggel valóban pszichés oka van a panaszainak. Gondolom a távoli országban nincs mód kivizsgálásra. Neurológiai és kardiológiai vizsgálat is szükséges lehet, ha nem szűnnek a panaszok. Addig is próbáljon meg nyugtató jellegű gyógynövény készitményt szedni, pl. macskagyökér, orbáncfű.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. március 02.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Idősember tenyerének erességéről
Zsibbadó kéz. A tárgyak megfogásakor nem érzi azokat. A képen látható erességgel összefüggésben van? Szinte feketéllik; a tenyér és az ujjak. Kell-e rá kenőcs...
Féloldali zsiborgás
Tisztelt Dr. Nő! Olyan kérdéssel fordulok önhöz, terhességem alatt jelentkezett elősször a bal arconban ilyen enyhe zsiborgó érzés mintha mászkálnának valamik...
Karzsibbadás
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 2 hónapja tartó éjszakai/hajnali kétoldali karzsibbadás kapcsán írtam Önnek korábban is. Most ismét szeretnék tanácsot kérni. Elég...
Sclerosis Multiplex?
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 3 hónapja jelentkezett bizonyos időközönként egyoldali (bal) fülcsengés, pontosabban egy nagyon halk folyamatos sípolás, ami aztán...
Visszatérő Kézfej zsibbadás
Kedves Doktor Úr! Korábban már fennállt ez a problémám, de egy időre kezelés nélkül megoldódott, most azonban ismét visszatért. Hirtelen, egyik percről a...
Libabőr a combon
Három hete egy adott ponton elkezd libabőrözni a jobb combom külső fele, egy olyan kb. tenyérnyi területen. Nem zsibbad a combom, nem gyengül el, olyan,...