Bal oldali lüktetés

Tisztelt Doktornő! Sajnos nagyon tanácstalan vagyok, azzal kapcsolatban mi okozhatja a tüneteimet. 25 éves nő vagyok, nagyjából 2 éve éreztem először azt, hogy (általában éjjel) nagyon erős görcsre ébredtem fel, a gyomrom tájékán, ami később lesugárzott a medencém környékére. Reggelre mindig elmúlt, csak puffadás maradt. Az utóbbi 3 esetben nappal jött rám (volt, hogy a munkahelyemen). Legutóbb ilyen kb 3 hete volt, szintén elmúlt másnapra. Rá következő hétre tehát 3 hete napszaktól függetlenül mozgást éreztem a bal oldalamon (gyomortájt), édesanyámnak mutattam meg ő is érezte ő lüktető érzést mondott. nem folyamatosan, hanem időszakosan a nap folyamán, az érzés olyan volt, amit még soha nem éreztem. A hétvégére már zavarónak éreztem, ezért elmentünk az ügyeletes orvoshoz, aki megvizsgált és az aortám környékén a nyomás hatására fájdalmat éreztem, az orvos továbbküldött, hogy azonnal ultrahangozzanak meg, mert szerinte aorta tágulatom van (születési rendellenesség szerinte). Sajnos a 16. kerületi szakrendelőben nem volt orvos, így sajnos ahová tartozunk a kistarcasi kórházba kellett mennünk, ahol a szó szoros értelmében azt próbálták nekem bemagyarázni, hogy teljesen normális, biztos a gyomrom (vagy csak a szívemet érzem), amit "nyilván a lassan 26 év alatt sosem vettem érszre..." Sima hasi ultrahangot végeztek, ami szerint semmi bajom. A váróteremben és otthon is egész este éreztem ezt a lüktetést, tegnap óta azonban nem érzem. Ma enyhe fájdalmat éreztem csak a gyomrom oldalában, tehát bal oldalon, valamint a jobb karom biztosan zsibbad, mert nehezen tudok írni, a bal karomban is hasonló érzést érzek, mivel jobb kezes vagyok nem tudom eldönteni biztosra, hogy az is zsibbad. Teljesen tanácstalan vagyok, hogy mit tegyek, hiszen az egyik orvos (az ügyeletes, aki egy elég tapasztalt, jó orvosként ismert mindenki, kitapintott valamit), a másik orvos(ok) szerint semmi bajom. Válaszát és javaslatát/véleményét előre is nagyon köszönöm!

Dr. Árki Ildikó válasza zsibbadás témában

Kedves Kérdező! Vizsgálat nélkül elég nehéz bármit is mondani, ha az Önt vizsgáló kollégáknak is eltérő a véleménye. Amennyiben heveny tünetei vannak, sürgősségi osztályos vizsgálat szükséges, egyébként neurológiai, gasztroenterológiai, illetve további képalkotó vizsgálatok jönnek szóba, valamint az Önt vizsgáló orvos (háziorvos) által szükségesnek tartottak. (végtag gyengeség-zsibbadás esetén sürgős neurológiai vizsgálat szükséges)

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Árki Ildikó
Dr. Árki Ildikó Háziorvos
Megválaszolva: 2014. december 18.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Idősember tenyerének erességéről
Zsibbadó kéz. A tárgyak megfogásakor nem érzi azokat. A képen látható erességgel összefüggésben van? Szinte feketéllik; a tenyér és az ujjak. Kell-e rá kenőcs...
Féloldali zsiborgás
Tisztelt Dr. Nő! Olyan kérdéssel fordulok önhöz, terhességem alatt jelentkezett elősször a bal arconban ilyen enyhe zsiborgó érzés mintha mászkálnának valamik...
Karzsibbadás
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 2 hónapja tartó éjszakai/hajnali kétoldali karzsibbadás kapcsán írtam Önnek korábban is. Most ismét szeretnék tanácsot kérni. Elég...
Sclerosis Multiplex?
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 3 hónapja jelentkezett bizonyos időközönként egyoldali (bal) fülcsengés, pontosabban egy nagyon halk folyamatos sípolás, ami aztán...
Visszatérő Kézfej zsibbadás
Kedves Doktor Úr! Korábban már fennállt ez a problémám, de egy időre kezelés nélkül megoldódott, most azonban ismét visszatért. Hirtelen, egyik percről a...
Libabőr a combon
Három hete egy adott ponton elkezd libabőrözni a jobb combom külső fele, egy olyan kb. tenyérnyi területen. Nem zsibbad a combom, nem gyengül el, olyan,...