Zsibbadásom okozhatja a futás?

Egy hete furcsa zsibbadást érzek a végtagjaimon és a hasamon. Nem érzem rosszul magam, nincs baj a mozgással sem, viszont nem múlik. Nemrég kezdtem el edzeni súlyokkal (viszonylag gyakran) és elkezdtem futni. Enyhén el vagyok hízva, futáskor a sípcsontom kezd el kicsit szúrni, és az egyik futás után másnap reggel keltem úgy, hogy először a két lábam zsibbadt combtól lefelé, aztán lassan, deréktájt és a hasamnál is érezni kezdtem, most pedig a kezeim is enyhén zsibbadnak. Betegségeim nincsenek, gerincferdülésem van, először arra gondoltam a gerincem erőltettem meg, de nem vagyok biztos benne.

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza zsibbadás témában

Kedves Kérdező! A leírt tüneteket úgy gondolom, hogy a hirtelen erős fizikai terhelés okozhatta, hiszen a sűrű edzést, és a futást is egyidőben kezdte el, anélkül, hogy erre a szervezetét felkészítette volna. Lehet, hogy szeretné csökkenteni a súlyát, de az edzés alatt szüksége van tápanyagra, mert ha éhezteti magát, komoly cukor és só-víz háztartási zavarok jelentkezhetnek, amik az idegvégződéseket izgatják. Ha eddig nem alaklmazott szereket fogyaszt az edzés során, azok is kiválthatnak hasonló panaszokat. Először is az edzőteremben kérje szakember tanácsát, véleményét. Ha a szakszerűen végzett testmozgás és táplálkozás ellenére a fizikai terhelés továbbra is zsibbadással jár, úgy szüneteltesse, és jelentkezzen egy általános orvosi vizsgálatra. Minden jót kívánok. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. július 21.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Idősember tenyerének erességéről
Zsibbadó kéz. A tárgyak megfogásakor nem érzi azokat. A képen látható erességgel összefüggésben van? Szinte feketéllik; a tenyér és az ujjak. Kell-e rá kenőcs...
Féloldali zsiborgás
Tisztelt Dr. Nő! Olyan kérdéssel fordulok önhöz, terhességem alatt jelentkezett elősször a bal arconban ilyen enyhe zsiborgó érzés mintha mászkálnának valamik...
Karzsibbadás
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 2 hónapja tartó éjszakai/hajnali kétoldali karzsibbadás kapcsán írtam Önnek korábban is. Most ismét szeretnék tanácsot kérni. Elég...
Sclerosis Multiplex?
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 3 hónapja jelentkezett bizonyos időközönként egyoldali (bal) fülcsengés, pontosabban egy nagyon halk folyamatos sípolás, ami aztán...
Visszatérő Kézfej zsibbadás
Kedves Doktor Úr! Korábban már fennállt ez a problémám, de egy időre kezelés nélkül megoldódott, most azonban ismét visszatért. Hirtelen, egyik percről a...
Libabőr a combon
Három hete egy adott ponton elkezd libabőrözni a jobb combom külső fele, egy olyan kb. tenyérnyi területen. Nem zsibbad a combom, nem gyengül el, olyan,...