Epilepszia jellegű tünet és gépjármű vezetői engedély

Tisztelt Doktornő! 2014.09.20-án kórházba kerültem egy egyszeri rosszullét miatt, amely során egy alvásmegvonásos EEG vizsgálat történt (1207E) és egy standard EEG (12070) mely során egy focalis, bal temporalis, secunder generalizált kórképet állítottak fel. Kérdésem az lenne, már több, mint egy éve tünetmentes vagyok, mindezek előtt fél éves kontrollon megjelentem és a Tisztelt doktor Úr azon a napon széles mosollyal (semmilyen vizsgálat nélkül) ráírta az ellátási lapomra, hogy (személygépkocsit csak két éves rohammentességet követően vezethet, ami a beteg esetében 2016.09-ben jár le). Tisztelt Doktornő! Mi a teendő annak érdekébe, hogy visszakaphassam a jogosítványomat? Tudtommal felülvizsgálat szükséges egy évet követően! Kérem szaktudásával legyen szíves segítségemre lenni, milyen lépéseket tegyek a problémámmal kapcsolatban?

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza epilepszia témában

Kedves Kérdező! A leírása szerint EEG vizsgálattal utólagosan igazolt epilepsziás rosszulléte volt, gyógyszerre is beállították. Sajnos, ez a betegség valóban egy időre a gépkocsivezetéstől való eltiltással jár. A teljes rohammentesség ideje minimum két év kell legyen, hogy az alkalmassági vizsgálaton átmenjen. Ez még a jobbik eset, mert vannak betegek, akiknél ez az idő 3 év, vagy esetleg még több is lehet. Minden betegnél lehet egyéni jellegzetességek alapján mérlegelni, hogy, mennyi idő múlva képes biztonságosan gépkocsit vezetni. Az Ön orvosa tehát szakmailag helyesen járt el, az Ön és a közlekedésben részt vevők teljes biztonsága érdekében. Azt tanácsolom, még egy évet várjon. Ha újabb rosszulléte nem lesz, a gyógyszerét pontosan szedi, jogosítványát vissza fogja kapni. Minden jót kívánok. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. november 09.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Epilepszia esetén busz út?
Tisztelt Doktornő! Kislányomat 2022 januárjában, 11 évesen Benignus centrotemporalis epilepsziával diagnosztizálták. (Édesanyjától örökölt betegség, akit...
Szédülés, elesés
Tisztelt WEBBeteg! Kedd délután a 15 éves lányunk megszédült itthon, elesett, a fejét beütötte. Vannak pillanatok, amikre nem emlékszik. Mindez rövid idő...
EEG-eredmény
Tisztelt Dr. Fehér Gergely! Egy aggódó anyukaként kérem a segítségét. Kisfiammal (6 éves, SNI-s), a mai napon voltunk EEG-n. A kezelő orvosa azt közölte,...
EEG vizsgálat
Tisztelt Doktor Úr! Voltam EEG vizsgálaton és az alapján azt állapították meg, hogy epilepsziás vagyok. Soha nem volt semmilyen testi tünetem. Ez alatt értem...
Epilepszia?
Tisztelt Dr ÚR! Az lenne a kérdésem, hogy az EEG leltem alapján valóban epilepsziás vagyok e? Lelet: kevert polymorph ébrenleti tevékenység. Szemnyitaskor...
Kérem segítsen!
Üdvözlöm Doktornő! Köszönöm gyors válaszát. A kérdésekre megpróbálok a leletek alapján válaszolni. 3 hónap alatt 2 GM nagyrohamnak leírt rosszulléte volt,...