Paranoia jelei

Kedves dr. nő Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy pár hónappal ez előtt észrevettem magamon, hogy különböző dolgokat bebeszélek magamnak. A fejemben alkotok egy történetet bizonyos eseményekről, amik nem történtek meg, csak valamiből kikövetkeztetem. Persze tudatába vagyok, hogy hülyeség, amire gondolok, és nincsen semmi alapja, de van, hogy az egész napom azzal telik, hogy belül megpróbálom meggyőzni magamat, hogy az, amit elképzeltem, kitaláltam az hülyeség és nincsen valóság alapja. Például párkapcsolatommal kapcsolatban, van, hogy azt gondolom, hogy a párom már nem szeret és nem akar velem lenni vagy, hogy megcsal, igazából nincs rá utaló nyom, de én kerítek magamnak és abból szövök egy történetet és beleélem magam és nagyon rossz kedvem lesz, még úgy is hogy tudom nem igaz. Vagy például, hogy a barátaim becsapnak, kibeszélnek és hazudnak nekem, pedig erre sincsen utaló jel, mégis sokszor rámtör ez az érzés és akkor teljesen eluralkodik rajtam. A kérdésem az, hogy ez minek lehetnek a tünetei? El kellene mennem orvoshoz? Vagy, hogyan lehetne mindezt megszünetni? Válaszát előre is köszönöm

Kovács Piroska válasza kognitív torzítás témában

Kedvesem, Ezt hívják kognitív torzításnak, vagyis olyan folyamat, amivel eltorzítjuk, megváltoztatjuk a valóságot. Nem érdemes-ezt az utcát járnia, inkább azt kell megtanulnia, hogyan kell megkérdőjeleznie az így feltételezett valóságát.. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
 Kovács Piroska
Kovács Piroska Pszichológus
Megválaszolva: 2015. január 19.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Klórdiazepoxid időskorban
Tisztelt Doktornő! Nagymamám 87. életévében jár és egy pszichiátriai intézményben lett elhelyezve középsúlyos demenciával diagnosztizálva....
Leponex alvászavarra?
Fél éve kezdtem el alvászavarra gyógyszert szedni. Először a házi orvosom írt fel gyógyszert, ami nem hatott. Aztán egy másikat, ami...
Kényszerbetegség, családi élet, mi a...
Tisztelt Doktornő! 1 éve kezdődött a problémám, (bár előtte is voltak apróbb jelek már), amióta a gyerekek már nem szorulnak segítségre...
Antipszichotikum elkerülő...
Üdvözlöm! Több éve fennálló elkerülő személyiségzavarral küszködök, önbizalomhiány, szorongás, félek beszélgetni emberekkel, ami nagyon...
Kényszergondolatok vásárláskor
Az elmúlt pár évben nem tudom mitől, de furcsa dolgokat csinálok. Nem merek internetről ruhát rendelni mert úgy érzem pszichésen nyugodtan...
Paranoid viselkedés belátás nélkül
Tisztelt Doktornő, azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy mit tehetek akkor, ha az élettársamnak (52 éves férfi) hónapok óta üldözési...