Hivatásos Jogosítvány

Tisztelt Doktornő! Pár hónappal ezelőtt alvászavar lépett fel esetemben. Napi 18-20 órát voltam ébren, több, mint 12 órát dolgoztam ebből. Utóbbi időkben feszült, ingerlékeny is voltam. Jelentkeztem egy pszichiátriai szakkórházban szakrendelésen, ahol javasolták, hogy feküdjek be kezelésre. Idézek az ott készült zárójelentésből: "Vizsgálatkor megalománia, irritabilitas, csökkent frusztrációs tolerancia, ambivalencia, szélsőségesen hullámzó hangulati állapot jellemzi, hiányos alvásról számol be, kóros jelentőségtulajdonítások, paranoid túlértékelések, doxazmafragmetumok is felszínre kerültek". A problémám a következő: gépkocsivezetőként dolgozom, és miután elhagytam a kórházat, a kezelőorvosom megkereste a helyi kormányhivatalt egy szakorvosi véleménnyel, miszerint az ő véleménye szerint alkalmatlan vagyok a közúti forgalomban való részvételre (szakorvosi vélemény). Ennek kapcsán a napokban le kellett adjam a vezetői engedélyem. Sajnos így megszűnt a megélhetésem is. Diagnosztizált betegségeim: Kérdésem a következő: Önszerint, tisztelt doktornő, van e esély rá, hogy visszakapjam a jogosítványom? Vezethetek e evvel a betegséggel? Jogos volt e, hogy bevonták a vezetői engedélyem? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm! Sándor

Dr. Árki Ildikó válasza gépjárművezetői engedély egészségügyi alkalmasság témában

Tisztelt Kérdező! A közúti járművezetők egészségügyi alkalmassági vizsgálatáról a 13/1992 NM rendelet rendelkezik. Ennek a rendeletnek a mellékletében szerepelnek az alkalmasság elbírálásának szempontjai, melyek közé a mentális betegségek is tartoznak. E szerint csak pszichiáter szakorvos véleménye alapján állapítható meg az alkalmasság súlyos elmezavar és az ítélőképességet...súlyosan gyengítő személyiség zavar esetén. Ha jól értem, a pszichiáter szakorvos (vagy a háziorvosa a pszichiátriai szakorvosi vélemény alapján) kezdeményezte az Ön soron kívüli alkalmassági vizsgálatát, illetve a vezetői engedély bevonását. Másodfokú eljárást/felülvéleményezést Ön kérhet, ha jól tudom, 15 napon belül, az elsőfokon eljáró szervnél (orvosnál) kell ezt írásban jeleznie.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Árki Ildikó
Dr. Árki Ildikó Háziorvos
Megválaszolva: 2016. július 31.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

A gépjárművezetési alkalmasság...
Tisztelt Doktornő! Gyerekkoromban sokszor jelentkezett migrénes fejfájás. Idén, február 23-án munkahelyemen ülve zsibbadó érzést észleltem a bal kezemben,...
Leponex alvászavarra?
Fél éve kezdtem el alvászavarra gyógyszert szedni. Először a házi orvosom írt fel gyógyszert, ami nem hatott. Aztán egy másikat, ami szintén nem volt jó....
Kényszerbetegség, családi élet, mi a...
Tisztelt Doktornő! 1 éve kezdődött a problémám, (bár előtte is voltak apróbb jelek már), amióta a gyerekek már nem szorulnak segítségre önnállóan öltöznek,...
Antipszichotikum elkerülő...
Üdvözlöm! Több éve fennálló elkerülő személyiségzavarral küszködök, önbizalomhiány, szorongás, félek beszélgetni emberekkel, ami nagyon megkeseríti az...
Kényszergondolatok vásárláskor
Az elmúlt pár évben nem tudom mitől, de furcsa dolgokat csinálok. Nem merek internetről ruhát rendelni mert úgy érzem pszichésen nyugodtan magam, ha boltból...
Paranoid viselkedés belátás nélkül
Tisztelt Doktornő, azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy mit tehetek akkor, ha az élettársamnak (52 éves férfi) hónapok óta üldözési mániája van,...