Szerteágazó panaszok

Tisztelt Doktornő / Doktor Úr! A problémám a következő. 3-4 évvel ezelőtt volt egy komoly, hányással kísért forgó szédülésem, ami este kezdődött látszólag minden ok nélkül, másnapra azonban elmúlt és azóta sem fordult elő. Ezt követően ugyanakkor fennmaradt egy furcsa, enyhe bizonytalanságérzet (az egyensúlyozásban nem okozott nehézséget), ami pár hét alatt megszűnt, de hosszabb-rövidebb időszakokra azóta is többször előjött, és évente néhány alkalommal kismértékű (nem forgó jellegű) szédülés is jelentkezett, amely helyzetváltoztatáskor fokozódott, de ezek többségükben fél órán belül elmúltak. Szintén nagyjából ettől az időszaktól datálom azt is, hogy szinte mindig lágy a székletem, illetve (időnként jóval) fáradtabb vagyok a megszokottnál. Idén októberben fordultam először orvoshoz, amikor számos új tünet is megjelent: fejtartás nehézsége, kétoldali folyamatos fülcsengés, gyengeség, bizsergés (ritkán enyhe zsibbadás) a végtagokban (különösen kézfej/lábfej), bizsergésszerű érzés a tarkóban és a fejbőrön, égő/szúró érzés és esetenként tompa fájdalom a test különböző részein (elsősorban a végtagokban), enyhe hányinger reggel és sokszor napközben is, éjszaka többszöri felébredés (sokszor megremegéssel), izomrángás, enyhén életlen látás és ritkán foltok megjelenése a szemben. Az alábbi vizsgálatok készültek el negatív eredménnyel: fül-orr gégészeti, neurológiai és egyensúlyszervi vizsgálatok, nyaki ultrahang, vérnyomás, teljes vérkép + pajzsmirigy paraméterek + allergia/autoimmun panel, nyaki és háti gerinc rtg. natív koponya CT, kontrasztanyagos koponya MR. A B12 szintem az alsó határ közelében volt, így kaptam injekciókúrát és szedtem B-komplexet is. Ezek egy ideig úgy tűntek, hogy sok tünetemen javítottak, de már hosszabb ideje nincs további javulás, és a panaszaim többsége jelenleg is fennáll. Ön szerint mi lehet a panaszok hátterében, milyen irányban lenne érdemes folytatni a vizsgálatokat? Előre is köszönöm válaszát!

Dr. Kalóczkai Andrea válasza zsibbadás témában

Kedves Kérdező! A panaszok első része arra utal, hogy visszatérő jelleggel van egy BPPV-je, vagyis jóindulatú, pozicionális periódikus szédülése. Ez a probléma csak kellemetlen, nem kell vele semmit csinálni. Esetenként segithet a betahisztin tartalmú gyógyszer szedése. A többi panasz felvetette bennem a szklerozis multiplex gyanuját, de mivel a koponya MRI vizsgálat negativ lett, igy ez kizárható. Nem tudok olyan szervi betegséget, amelynek a tünettanába belegférbne az összes panasza. Esetleg valamilyen táplálék allergia/ érzékenység magyarázhat némely panaszt (pl. glutén érzékenység). Ez azonban belgyógyászati probléma. Ha itt sem található megoldás, akkor arra szoktunk gondolni, hogy nincs-e a panaszai mögött lelki eredetű probléma. Ez utóbbi esetben pszichológus, pszichoterapeuta segitségét kérje.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. december 29.

Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség

Idősember tenyerének erességéről
Zsibbadó kéz. A tárgyak megfogásakor nem érzi azokat. A képen látható erességgel összefüggésben van? Szinte feketéllik; a tenyér és az ujjak. Kell-e rá kenőcs...
Féloldali zsiborgás
Tisztelt Dr. Nő! Olyan kérdéssel fordulok önhöz, terhességem alatt jelentkezett elősször a bal arconban ilyen enyhe zsiborgó érzés mintha mászkálnának valamik...
Karzsibbadás
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 2 hónapja tartó éjszakai/hajnali kétoldali karzsibbadás kapcsán írtam Önnek korábban is. Most ismét szeretnék tanácsot kérni. Elég...
Sclerosis Multiplex?
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 3 hónapja jelentkezett bizonyos időközönként egyoldali (bal) fülcsengés, pontosabban egy nagyon halk folyamatos sípolás, ami aztán...
Visszatérő Kézfej zsibbadás
Kedves Doktor Úr! Korábban már fennállt ez a problémám, de egy időre kezelés nélkül megoldódott, most azonban ismét visszatért. Hirtelen, egyik percről a...
Libabőr a combon
Három hete egy adott ponton elkezd libabőrözni a jobb combom külső fele, egy olyan kb. tenyérnyi területen. Nem zsibbad a combom, nem gyengül el, olyan,...