Ájulásérzésem van

Üdvözlöm! Egyik héten alám rúgtak és eltört a kezem. Azóta nem nagyon mozogtam és ájulásérzésem van ahogy felállok és mozgok minden nap. Sokszor még gyengének is érzem magam és be van a dugulva fülem. Pánikolós vagyok volt már pánikrohamom. Mielőtt eltört a kezem voltam vérvételen ekg-n és szívultrahangon. Minden vizsgálat jó lett a vérvételen még a pajzsmirigy is a vasam meg egy kicsit több volt. Azóta már egy keveset sportoltam, de nem javul semmi.Ülve viszont semmit nem érzek nagyon belőle.

Dr. Balogh Andrea válasza ájulásérzés témában

Kedves Kérdező! Serdülőkorban úgynevezett vegetatív labilitás áll fent, ez azt jelenti, hogy ebben az életkorban a vegetatív idegrendszer gyengébb így különösen felálláskor, hosszas ácsorgáskor ájulásérzet van. Ilyenkor váltott hideg-meleg vizes zuhany alkalmazását, az ételek nagyobb mértékű sózását, bő napi 2-3 liter folyadék fogyasztását - vízből -illetve aktív sportolást javasolunk. Azt gondolom ez szépen fokozatosan segíteni fog. Persze most törött kézzel nem mindent tud megtenni, majd szépen fokozatosan csinálja azt, amit tud. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Balogh Andrea
Dr. Balogh Andrea gyermekgyógyász
Megválaszolva: 2014. június 01.

Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség

Folyamatos alacsony vérnyomás...
Tisztelt Doktornő! Reggelente rendszeresen tapasztalom, hogy nehezen ébredek valamint egy fél perces ájuláshoz hasonló jelenséget észlelek. Elfehéredik minden...
Szédülés, ájulásérzés, tarkónyomás - Mi...
Tisztelt Hölgyem/Uram Több éve kezdődött, eleinte néhány alkalommal napi szédülés, majd 2 éve elájultam minden előzmény nélkül, következő évben egy ájulás...
Gyógyszer szedése mellett fogyasztható...
Tisztelt Doktornő! Sertralin-teva gyógyszert szedek, 50 mg-ot minden reggel szorongásra. Az elmúlt időszakban mivel terhes voltam, így nem fogyasztottam...
Scippa, mennyi idő alatt hat?
Tisztelt Doktornő! Panaszaim 9 hónapja kezdődtek, pánikrohamok, szorongás, alvási problémák Egy alkalommal nagyon rosszul lettem és az ügyeletre vittek...
Scippa adag emelése
Kedves Doktornő! Generalizált szorongás és pánikbetegségre 10 mg-os scippát és 3x1 0.5 Frontint kaptam. 5 napig fél szem scippát aztán egy egészet javasolt a...
Szocialis fobia helyes kezelese
Szocialis szorongas miatt kialakult erythrophobia lekudese ellen mi a javaslat? Rexetin es egyeb gyogyszereket szedtem, de nem segitettek. Tobb pszicologusnal...