Szex utáni hólyaghurut?

Tisztelt Doktornő/úr kérdésem igazándiból segélykiáltás is egyben, hiszen közel 4 hónapja nem tudok meggyógyulni. Párommal való együttlétem utáni második nap, vizelés után heveny fájdalmas vizelés utáni érzetem lett. Kapkodtam be a fájdalomcsillapítókat egész nap, mivel nem segített másnap belgyógyászhoz fordultam, aki felfázásra gyanakodott, bár én említettem neki, hogy párommal való együttléttel összefüghet az állapotom. Ciprinolt írt fel, amit beszedtem, de mivel nem lettem jobban urulógushoz fordultam. Ő vizeletvizsgálatra küldött, és kérte keressek fel egy nőgyógyászt is.. Nőgyógyászati vizsgálat (hüvelyi ultrahanggal kiegészülve) negatív eredményt hozott. KÖzben kész lett a bakterológiai vizeletvizsgálat eredménye, ami Klebsiella baktériumot mutatott ki. Erre Summetrolim -ot kaptam, talán a második doboz közepán járhattam, amikoris újabb bakterológiai vizeletvizsgálat következett, ennek eredménye negatív lett, így abbahagytam -orvosi tanácsra -a további summetrolim szedést. Mivel még mindig nem éreztem magam teljes értékű nőnek, hiszen a viezelés utáni égő érzet, ami kiegészült t a gáttájéki égő érzettel is, továbbra is megmaradt. Ismételt nőgyógyászati vizsgálat, eredmény negatív. Nőgyógyászom szerint az antibiotikum kiölte a rendes flórát a hüvelyemből, ezért érzem a hólyaghuruhoz hasonló tüneteket. Igyak probiotikumot, kefírt, joghurtot, végezzek másnaponta hülvelyi irrigálást, és Protexin cég általi hüvelykúpkurát is végezzem, hogy helyreálljon a hüvely természetes védőrendszere. Ezt meg is tettem, közben azonban ismét együtt voltam párommal (megjegyzem ilyen problémánk eddig sosem volt, pedig 17 éve vagyunk együtt) és a tüneteim felfokozodtak. Sírtam kínomban, amikor a WC.re kellett kimennem.Óvszerrel védekezünk, ezért nem is érthetem, hogy lettem ismét beteg! Körzeti orvosom Nolicint írt fel, amit beszedtem. Eléggé el vagyok keseredve, hiszen rányomja a házaséletünkre nagymértékben a bélyegét...félve nyúlunk egymáshoz, ő azért mert nem akar nekem fájdalmat okozni, én azért, mert tudom, hogy másnap ismételten előjönnek a tünetek, ami már már kellemetlen. Felhívtam ismételten urulógusomat, aki hólyagtükrözést javasolt, kizárva minden eshetőséget. Elmondása szerint ez igen kellemetlen vizsgálat, és lehet, hogy nem is lesz értelme számomra.. Kissé elbizonytalondtam, most akkor alávessem magam, vagy sem? Őrjító ez a négy hónapos ördögi kör? Szeretni akarom páromat, nemcsak lelki, de testileg is, és ha ez a vizsgálat azára a gyógyulásomnak, akkor természetesen alávetem magam, de kérdéses a vizsgálat eredményessége. Időközben körömgombát kaptam, amelyre Terbinafin gombaölőt szedek ez egy hónapos kúra. A hajam elkezdett hullani, ami fogalmam sincs hogy összefügg -e a betegségemmel... Higgyje el, őszinte az elkeseredettségem, az orvosokban való hitemmel kapcsolatban hiszen az egyik orvostól küldenek a másikhoz, adják az antibiotikumokat sorra, és várják a vizsgálati eredményeket, ami mindig NEGATÍV, ennek ellenére tüneteim pedig fennállnak! Leírom még azokat a vizsgálatokat, amelyek eredményei szintén negatívak lettek: , Dec.vége: Candida teszt, bakterologiai vizeletvizsgálat, kiegészülve clamydia, Dns, ueroplasma vizsgálattal, Január közepe: nőgyógyászati hüvelyből vett kenetvizsg. hasi ultrahang 2D Kérdésem Önhöz, hogy a leírtak alapján Ön szükségesnek ítéli-e meg az urulógiai hólyagtükrözésest vizsgálatot? Ha óvszerrel védekezünk akkor is fennállnak a fertőzés veszélyek? Mit tudok tenni ellene? Várom mielőbbi szíves válaszát, és elnézését kérem a kimerítő levelemért.

Dr. Szegedi Krisztián válasza húgyúti fertőzés témában

A hajhullás és a visszatérő húgyúti fertőzés felveti egy esetleges fertőzéses góc jelenlétét, melyet mindenképpen érdemes felderíteni. A hólyagtükrözést, saját gyakorlatomban, egy nőgyógyászati vizsgálathoz szoktam hasonlítani, igazából nem fájdalmas, csak furcsa és kellemetlen, nem kell megrémülni. Többlet információt adhat, én mindenképpen javaslom sőt kiegészíteném egy mellkas röntgen, és ismételt hasi ultrahang vizsgálattal is.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. január 27.

Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések

Hogyan segítsek?
Kedves Doktornő! Kisfiammal 10 hetesen kórházba kerültünk magas láz miatt. Kiderült, hogy e.coli fertőzés volt a vizeletében. 10 napot töltöttünk a kórházban...
Elhuzodo urologiai problémák
Tisztelt Doktor Úr/Doktor Nő, 30 éves férfi vagyok. Tavaly szeptemberben jártam elöször, akkor kipirosodott penisz borfelszin miatt borgyogyasznal. Felszini...
A párom felfázása miatt kaphattam el...
Két hete nagyon erős barnás folyásom van. Elmentem orvoshoz, hüvelygombát állapított meg. Közben a párom vérvételi eredménye gennyet mutatott ki a...
Húgyúti fertőzés
Tisztelt Doktornő! Kislányomnak már 3×volt húgyuti fertőzése (18hónapos) Először 1 éves korában kezdődőtt. Antibiotikumos kezelést kapott mind a 3×. Hasi Uh....
Húgycső fertőzése
Tisztelt Doktor Úr! Elég kényes és kellemetlen jellegű problémával fordulok Önhöz. Egy nem túl átgondolt párkapcsolat következményeképp a következőket sikerült...
Escherichia coli ESBL törzs
Tisztelt Doktor Úr! 90 éves nagymamám vizelttenyésztésének az eredménye a következő lett: Mikróba: Escherichia coli Csíraszám: 10^5/ml ESBL törzs Azt olvastam...