Napi egy szeletnyi csokoládé elfogyasztása már 39 százalékkal csökkenti a szívbetegségek, valamint a stroke előfordulásának kockázatát - számol be eredményéről egy német orvosi kutatás.
Azoknál az embereknél, akiknek alkalmanként kiugrik a vérnyomásuk, nagyobb a szélütés kockázata, mind azoknál, akiknek rendszeresen magas a vérnyomása - állapították meg kutatók pénteken megjelent tanulmányaikban.
A szakemberek szerint az egyedülálló, vagy sikertelen házasságban élő férfiak esetében 64 százalékkal magasabb az agyi katasztrófa kialakulásának kockázata, mint a boldog, kiegyensúlyozott házasságban élő társaiknál.
WEBBeteg - Cs. K., fordító -
2010.03.01. 20:37
Az aktív wii játékok némi szórakozást hozhatnak a stroke rehabilitációba, miközben segítik a betegeket abban, hogy visszanyerjék erejüket és motoros készségeiket.
Magasabbnak találták a stroke kockázatát azoknál a nőknél, akiknek étrendje az átlagosnál több telített, hidrogénezett növényi olajat, úgynevezett transzzsírt tartalmazott.
A terápiát azóta használják, mióta felfedezték, hogy a szélütéses, beszédképességüket elvesztett betegek énekelni még tudnak.
A CDC szerint a szélütés a harmadik leggyakoribb halálok az Egyesült Államokban. Előfordulásának kockázatát emeli a magas vérnyomás, a szívbetegségek, a diabétesz és a dohányzás.
A csokoládéban lévő kakaó sok flavoidot tartalmaz, amely a kutatók szerint gátolja a véralvadékok kialakulását.
Azonosították japán kutatók immunsejtek egy csoportját, amelyek elárasztják az agyat szélütés után, ezzel gyulladást és további idegrendszeri károsodást okoznak.
WEBBeteg - Cs. K., fordító -
2009.06.08. 11:17
A két évtizede bénult férfi a botox kezelés után újra tud járni! A ma 49 éves McPhee ma már szinte segítség nélkül megtesz 20 métert, járókerettel pedig 100m-t is. Az állapotában bekövetkező gyors javulás egy botox...
A szélütésen átesett pácienseknek gyakran ajánlják speciális harisnya viselését, hogy megelőzzék a trombózist, amely következtében vérrög kerülhet a véráramba. A Lancet szakfolyóiratban szerdán megjelent tanulmány...
Az idősebbek nem mindig fogják fel, hogy agyi érkatasztrófán, azaz stroke-on estek át, vagy egyszerűen nem emlékeznek az átéltekre, így nem lehet őket megbízható információs forrásnak tekinteni - vélik amerikai kutatók.
Független Hírügynökség -
2009.04.15. 11:32
Az aszpirin vagy más véralvadásgátló szer az időseknél kis mértékű, alig érzékelhető vérzéseket okozhat az agyban - állapította meg egy friss holland tanulmány.
A baktérium termelte mérgező fehérje évente sok millió hölgy és úr homlokát teszi kisimulttá, de az ideggyógyászok egyelőre sok országban még nem kaptak engedélyt gyógyító célú használatára.
Független Hírügynökség -
2009.03.31. 16:23
A legújabb terápiáknak köszönhetően egyre többen élik túl a korábban nagy arányban halált okozó gutaütést. Ehhez azonban az kell, hogy a beteg minél hamarabb megkapja ezt a terápiát, hiszen egy agyi érkatasztrófa esetén...
Független Hírügynökség -
2008.04.30. 08:44
Fokozódik az agyvérzés kockázata azoknál a nőknél, akik a havi vérzés megszűnése után hormonkezelést kapnak - állapította meg egy új amerikai tanulmány. A kockázat nem függ az életkortól.