Ismét beleléptem...

...abba a csapdába, mibe már annyiszor. Nem tanulok.
Bár még semmi rossz nem történt, de egyre jobban félek. Mert annyira vágyom a boldogságra, SZERELEMRE, hogy szinte fáj.

Több mint egy hónapja beszélünk, nem találkoztunk még. Eddig...
Ma elmentem hozzá, nem bírtam tovább. Figyelmeztettem, hogy mi a helyzet velem, de biztos azért így is nagy "meglepetés" voltam. Megértem, de a tekintet nem csal. És ismét látnom kellett azt a tekintetet, ami már fél éve megkeseríti az életemet.
Mégsem bántam meg, mert nem egyhamar fog javulni a helyzet, és végre fel kell vállanom, hogy ez vagyok én, ez lett belőlem, és lassan minden visszaáll a régibe. Ez a baj, hogy LASSAN.

Pedig nem panaszkodhatom, rohamosan javul a fizikai állapotom. A lábam már szinte teljesen visszanyerte régi formáját és erejét. Minden nap edzek, vagy otthon, vagy konditerem.
Az új hajam már fél cm:-) Nagyon gyorsan nő.
Az arcom is apránként apad le, ugyebár ez a legfeltűnőbb változás, és ez is zavar a legjobban. De legalább már nem bámulnak meg az utcán, a tökéletestől azonban még messze van.
Találtam egy áprilisi képet, amin a legdurvább állapotomban voltam. Hihetetlen... Brutálisan néztem ki! De örülök, hogy csináltam róla képet, hamarosan már nevetni fogok az egészen.